Judit
-2 °C
8 °C

Az implicit szerző és olvasó Gyurcsány Ferenc prózájában

2005.11.14. 12:25

Hirtelen, üstökösként tűnt fel a kortárs irodalom egén Gyurcsány Ferenc, és rövid időn belül olvasók, hallgatók tíz- vagy talán százezreinek érdeklődését keltette fel újszerű, a hagyományokhoz mégis már-már vallásos hűséggel ragaszkodó prózája, tíz- vagy talán százezrek hétről hétre, hónapról hónapra követik szerzői munkásságát. Számosan vannak rajongói, és számosan ellenzői, de aki ennyire megosztja a kortárs közönséget, azzal érdemes foglalkozni, még ha a mai kritikusnak nincs is lehetősége távlataiban szemlélni az életművet. Az azonban már most is látszik, hogy a magát szocialistának valló szerző az egykori szocialista irodalompolitika egyik álmát is valóra válthatja: a társadalmat formáló, tömegekhez eljutó magasirodalom álmát. A szerző sikerének teljeskörű elemzése természetesen meghaladja e dolgozat kereteit, de talán így hozzájárulhatunk a szerzőről alkotott kép árnyalásához.

A szerző egyik újabb, Minden második ember nyertese ennek a költségvetésnek című munkáját vesszük tehát górcső alá, vagyis inkább ennek segítségével próbáljuk bemutatni Gyurcsány művészetének legjellemzőbb vonásait. Mindenekelőtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a Gyurcsány Ferenc nevű szerző a valóságban nem létezik, a név mögött tulajdonképpen egy szerzői csoport, egy kisebb alkotóközösség rejtőzik, akik ezen a néven - ráadásul egy csavarral, a valódi Gyurcsány Ferenc előadásában - mutatják be műveiket. Ez a szürrealizmusból kölcsönzött eljárás posztmodern módon szinte a valóságba emeli azt, amit Roland Barthes a kritikai percepció szükséges megváltoztatásáról írt 1968-ban, azaz a szerző "halálát".


Klikk a képre!

"[...] a szöveg több írásból áll össze, különféle kultúrák termékeiből, amelyek dialógusba, paródiába, versengésbe kezdenek egymással; van azonban egy olyan hely, ahol e sokféleség egybegyűlik, ez pedig nem a szerző, mint mindeddig mondogatták, hanem az olvasó [...] - írja Barthes. - A klasszikus kritika sosem foglalkozott az olvasóval; számára nincs más ember az irodalomban, csak az, aki írja. [...] Tudjuk, hogy az írásnak csak akkor lesz ismét jövője, ha megfordítjuk a mítoszt: az olvasó születésének ára a Szerző halála." (Barthes 1998, 55.) Barthes szerint valójában az olvasóban konstruálódik meg a szöveg, a szerzői szándék, sőt a biográfiai szerző személye valójában lényegtelen az értelmezés szempontjából.

A szöveget újrateremtő (valódi) olvasó előtérbe kerülése mellett természetesen továbbra is beszélhetünk a szövegben létező, narráló szerzői énről, de vizsgálódásainkat először fordítsuk a szövegbéli olvasó irányába. Wolfgang Iser Az olvasás aktusa című írásában ismerteti a recepcióesztétikának ezt a központi témáját, az általa implicit vagy odaértett olvasónak nevezett fogalmat, melyet ő hol "modellként", hol "szerepként", hol olyan "szemszögként" jellemez, mely lehetővé teszi, hogy az aktuális olvasó megkonstruálja a szöveg jelentését. Az implicit olvasó jelöli ki az értelmezés lehetőségeit és határait, ez teszi hozzáférhetővé az aktuális olvasónak az olvasás és értelmezés, értés folyamatát. Nem biztosít tökéletes szabadságot, éppen ellenkezőleg: helyét a textus jelöli ki, bár általában ez a hely változik; hol a narrátor, hol az olvasó, hol a szereplők nézőpontját képviseli. A modern irodalomelmélet számos ellentmondásra rámutat Iser rendszerében (főleg az irodalmi stratégiák és az irodalmi repertoár kérdésében), az implicit olvasóra vonatkozó felvetések azonban ma is jól szolgálják az elemzés céljait.

Az említett Gyurcsány-szövegben érdekes viszonyrendszert tárhatunk fel az implicit szerző és az implicit olvasó interakciójára vonatkozólag. "A költségvetés minden politikának a sűrítménye. Látszólag a számok tengere, amelyben nehéz kiigazodni az egyszerű halandó számára, sőt, időnként a sokat tapasztalt politikusok is könnyen eltévednek ebben a rengetegben" - kezdődik a szöveg, rögtön a felütésben meghatározva a két nézőpontot, a narrátor a művésztől megszokottan az egyik szereplő, Magyarország miniszterelnöke. Az írásban az alaphelyzet, az odaértett szerző és olvasó helye a műfajnak köszönhetően fixnek tűnik, ám ez csak a látszat: izgalmas megfigyelni, ahogy a beszélő néha egyes szám első személybe, néha többes szám elsőbe vált, így mozgatva az Iser-féle szemszöget, mely az értelmezés létrehozásához szükséges.

Az implicit szerző és olvasó így egy kölcsönös játékba kezd: "Nagyon fontos az, hogy akkor, amikor eljön az igazság pillanata és szembesülünk a számokkal, akkor van-e olyan ellenzéki módosító javaslat, amely a költségvetés egész szerkezetéhez érdemben és lényegében hozzányúl" - írja Gyurcsány egy helyen, és ezen, illetve a hasonló pontokon az olvasó szabadsága megnő: dönthet, beleérti-e magát ebbe "mi"-be vagy számára ez inkább "ők" lesz, de ami biztos, hogy az időről időre említett "ellenzék" irányába való közeledést a textus majdhogynem lehetetlenné teszi, ami ismét csak a szerzői én inherens voltát támasztja alá. Mint ahogy a következő mondat is: "A vita és a bevezető általános értékelés arról győzött meg, hogy ma azt nem tudom, hogy van-e a miénknél jobb politika Magyarországon, de az egészen biztos, hogy ma csak ez az egy politika látható. Egyelőre nem tudtak attól eltántorítani, hogy a lényeget illetően igazunk van." A bennfoglalt szerző nagyon jól behatárolható, de az implicit olvasó ugyanúgy nyitva hagyja a teret az értelmezésnek: milyen "mi", milyen közösség nevében szól itt az író? Az eljárás ugyanaz: az olvasó, befogadó kizárása az "őkkel" való azonosulás lehetőségéből, és ezeket az "őket" a szöveg pontosan meghatározza. A szerző szabad játékteret hagy a recepciónak, csak egy tekintetben emel szinte áttörhetelen falat az odaértett olvasó mozgásterének beszűkítésével: a már említett azonosulás kérdésében.

A kritika mára nem több egy lehetséges olvasatnál, a kritikus értelmezése semmivel sem előbbre való, mint bármely más olvasóé. Ezért is szeretnénk felidézni Stanley Fish ismert kijelentését, miszerint az irodalomkritikában nem lehetséges a bizonyítás, csak a meggyőzésre lehet törekedni, és sosem veszítjük szem elől Wittgenstein Logikai-filozófiai értekezésének 5.634. pontját, miszerint "[...] Minden, amit látunk, másképp is lehetne. Mindaz, amit egyáltalán leírhatunk, másképp is lehetne. A dolgoknak nincs a priori rendjük."

Felhasznált szakirodalom:

Roland BARTHES, A szerző halála = A szöveg öröme, Osiris Kiadó, Budapest, 1998.
Wolfgang ISER, Az olvasás aktusa - Az esztétikai hatás elmélete = Testes Könyv, szerk. Pete Klára et al., deKon Könyvek, Szeged, 1996.
Ian MACLEAN, Olvasás és értelmezés = Bevezetés a modern irodalomelméletbe, Osiris Kiadó, Bp., 1995.
Ludwig WITTGENSTEIN, Logikai-filozófiai értekezés, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1989.
Paul RICOEUR, A szöveg világa és az olvasó világa = Narratívák 2. Történet és fikció, szerk. THOMKA Beáta, Kijárat, Bp., 1998.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.