A vadregényes tájra és játszótérre is emlékeztető díszletek (Ambrus Mária) között kapkodva-lihegve rohangálnak ide-oda az erotika örvényébe szédült tizenéves szereplők. Önmagukból és (bizony,bizony) ruháikból is kivetkőztető hiperaktivitásuk sokkolóan erőteljes fizikai jelenlétet teremt a színpadon. Nem funkciótlanul. A kamaszkor lázában égő fiatalok egymást, önmagukat, szexuális identitásukat és helyüket keresik a világban. A ruhák levetése pedig: megszabadulás a nyomasztó kötöttségektől, a "nem-szabadtól". Közben pedig állandóan imbolyog allattuk a színpadkép szimbolikus függőhídja: a gyermek- korból a felnőttkorba átvezető bizonytalan ösvény, ingadozó választóvonal élet és halál között.
Vajon lezuhannak? Vagy van más kiút is ebből a libidó-tornádóból, mint a halál? Nos, ez talán kiderül, ha megnézzük az előadást.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
