A Jetson család mégsem süketül meg

2006.01.24. 12:40
A mindennapi zajszennyezés hamarosan olyan magas lesz, hogy ha nem válik is mindenkiből halláskárosult, akkor sem érti meg, miről beszélnek hozzá az utcán. Egy londoni kiállítás elébemegy ennek a nem távoli kornak, és olyan, egyelőre nem létező tárgyakat állított ki, amelyek nem csak segítőink lesznek, de jól is néznek ki.
"Az emberi testet többé már nem korlátozza a biológia." - a HearWear kiállítás nagy betűkkel hirdeti a Victoria and Albert múzeum egyik legeldugottabb sarkában 15 dizájner ars poeticáját.

A kiállítás minden darabja olyan, mintha a Wired magazin utolsó oldala nemcsak a Photoshopban készülne el, hanem valaki venné a fáradságot, és megvalósítaná a jövőben talált tárgyakat. Rendesen: logóval, design-nal, dobozzal, valódi termékként. Olyannyira igazinak tűnnek a bemutatott hallókészülékek (jobb szó híján nevezzük őket hallókészüléknek, hiszen a kiállításnak éppen az az egyik célja, hogy a hallókészülékhez tapadó negatív előítéleteket vagy jelentést megszüntesse), hogy rögtön meg is akartuk rendelni az egyik, kísértetiesen ezüstláncra emlékeztető terméket. Bevallom, csak második látogatáskor tűnt fel, hogy azok a Dolgok, amiket látok, egyelőre még nincsenek, csak lesznek. A nagyon közeli jövőben. Két év múlva.

A jövő halláskárosultjai

#alt# A kiállított hallókészülekeket magyarázó aggasztó jóslatok egyébként valós adatokra, kutatásokra épülnek - Nagy-Britanniában már most 9 millió siket vagy halláskárosult él, amit mondjuk London utcáin sétálgatva könnyen megértünk. A szociális zaj a nyolcvanas évek óta megtriplázódott, és ha ez így megy tovább, 2012-ben majdnem minden gyerek halláskárosult lesz.

Addig is, egy-másfél év múlva egyik pillanatról a másikra a hallás és a hallászavar hirtelen beszédtémává válik, újságok címlapsztorijai szólnak majd a minket körülvevő ricsajról. Minden nagyobb bevásárlóközpontban lehet majd olcsó, eldobható hallás-kifinomító készülékeket kapni, ha valaki hirtelen zavarba jönne, mikor meghallja, mennyibe kerül egy kiló kenyér, és olyan bútorok terjednek el, amelyekben beépített mikrofonrendszer segíti az értelmes társalgást.

Egy sör és egy hallókészülék rendel!

Ilyen például a TableTalk, ami 2007-ben már számos kocsmában megtalálható, és arra szolgál, hogy ne kelljen túlüvöltenünk a szomszéd asztalt, ha barátainkkal értelmes beszélgetést akarunk folytatni egy sör mellett. (A brit design funkcionalitását ez a tárgy jól illusztrálja, jelenleg ugyanis bármilyen beszélgetés folytatása teljesen lehetetlen egy átlagos angol kocsmában.) A TableTalk két panelből áll - egy asztalból, amelyen hangvezető szál fut körbe, nekünk pedig csak a bárpultnál megvásárolható olcsó hallókészüléket kell a fülünkbe helyeznünk, és többé nem hivatkozhatunk félreértésre, ha örökre meg szeretnénk szakítani kapcsolatunkat barátainkkal, mondjuk politikai okora hivatkozva.

Ingyenes hallásteszttel együtt dobják a piacra 2007-ben az Enchance nevű terméket, kifejezetten azoknak, akiknek nincs szükségük ugyan hallókészülékre, de néha szeretnének élesebben hallani. ("Hogy jobban halljalak.")

A várhatóan a nők körében népszerűvé váló virág formájú Universal Hearing nevű termék pedig teljesen érthetetlen, hogy manapság miért nem kapható még - csak berakjuk a fülünkbe, és egy távirányító modul segítségével kiválaszthatjuk, hogy a tulajdonunkban lévő hanghordozók közül (mobiltelefon, hifitorony, tévé, rádió stb.) melyiket szeretnénk hallani.

Eladó a csend

#alt# Hat év múlva, 2012-ben a városi zaj rekordszintet ér el, a szórakozóhelyek és a személyi sztereóberendezések szennyező hatása eléri az egészségküszöböt, a csend pedig értékes árucikknek számít majd. Az új, hallással kapcsolatos termékek ezért főleg a hallás kontrollálhatóságára koncentrálnak - mindenki maga alakíthatja ki saját hallóterületét. Ezt segíti majd a Surround Sound Eyewear, ami leginkább egy dizájnolt napszemüvegre emlékeztet, és amint felvesszük, a karunkra helyezhető irányító panel segítségével térben irányíthatjuk hallásunkat, amire eddig csak néhány állatfaj volt képes (például a prérifarkas). Talán a kiállítás legszebb darabja a Svara nevű termék, ami alkalmi viselet nőknek: ezüst, arany és platina változatban kapható, és nem más, mint egy apró erősítővel ellátott hallókészülék. A The Beauty of Inner Space kiszűri a zajszennyezést, egyben roppant elegáns, elsősorban férfiaknak szánják karbonkeverékből, aranyból és szilikonból készült változatait.

Ebben az évben talán a legizgalmasabb újítást a Corona nevű izé hozza: segítségével mi szabhatjuk meg, mekkora területet akarunk a világból hallani, s a többi néma csend.

Csigolyavibráció és PSM

Tíz év múlva végleg megértjük, amit most még csak kevesen sejtenek - nemcsak a fülünk, hanem az egész testünk részt vesz a hallásban, sőt, képes továbbítani is a hangokat. Rejtett érzékeink alapos letapogatása a fő célja a 2016-os termékeknek - még az érzelmeinket sem rejthetjük el, ha például a Listen-In nevű szerkezetet felvesszük. Ez a fülbe helyezett világító kocka ugyanis hamarabb jelzi, hogyan érezzük magunkat, mint, hogy mi kimondanánk (feltéve, ha egyáltalán kimondanánk, hogyan érezzük magunkat), és az annak megfelelő színekkel kezd világítani. A HearThere pedig a hallókészülékek és hangvezérlők újabb változata, ami nem digitálisan vagy URH-n vagy T-loop-on keresztül vezeti a hangot a fülbe, hanem a bőrünkön át.

Az alsó frekvenciatartományok hangjait 2007-ben már gyógyításra használják, de a filmnézés élményét is igazán az egész testünk érzékelőképességére építő termékek emelik totálissa - így például a legtöbb háztartásban elterjedt hangvezető kanapék. Az úgynevezett "personal sound management" (személyre szabott hangtervezés, beleértve a hallás finomítását vagy a környezetünkben lévő hangok, zajok kiszűrését) ugyanúgy az éves egészségügyi karbantartó túránk része lesz, mint ahogy manapság fogorvoshoz járunk. A veszélyes hangok kiszűrését segíti például a C7, amelynek nyakba akasztható része fogadja és szűri a külvilág hangjait, rezgést okoz a nyaki csigolyáinkban, és azokon keresztül juttatja a hangokat egyenesen a belső fülbe.

Halgassa a Föld mozgását

#alt# Tizennégy év múlva már senki nem lepődik meg azon, hogy a brit kormány jelentése szerint minden brit állampolgár legalább egy hallást segítő eszközzel rendelkezik. HearWear néven évente rendeznek majd Londonban ipari vásárt a legújabb fejlesztések bemutatására. Az év szenzációja egy amerikai kortárs képzőművész lesz, akinek találmányával képesek leszünk a Föld mozgását hallgatni. Ehhez képest már nem údonság, hogy a fül számára jelenleg még érzékelhetetlen hangokat simán "meghalljuk" majd a tulajdonunkban lévő kütyükkel.

Az .mp3 vagy a .waw elavult formátumait a .scp egészíti ki, ez a (most még) zajnak tűnő hangokat (közlekedési dugó, eső, vízesés stb.) alakítja zenévé. A Human Beans nevű cégcsoport másik terméke a Goldfish, ami az aranyhalak 10 másodperces memóriájára utal és nem a bábelhalra. Ez ugyanis a fülbe helyezve rögzíti a hangokat, így ha zavarba jövünk egy-egy bemutatkozáskor, vagy elbambulunk, miközben a helyes útirányt magyarázzák nekünk, csak a fülünkhöz emeljük kezünket, és a Goldfish megismétli az elmúlt 10 másodpercben elhangzottakat.

A Mute segítségével pedig egyszerűen kizárjuk azokat a hangokat, amik idegesítenek minket (lásd szomszédok, kutyaugatás stb.). Halláskárosult ismerőseinkre gondolva (akik ebben az időben valószínűleg már sokan lesznek), pedig feltehetjük a ShareWear nevű készüléket, amivel a beszédhangunkat egyenesen az ő fülükben elhelyezkedő kütyübe sugározzuk.

Tekintve, hogy egy ideje már elég intenzíven bombázzuk az agyunkat zajokkal, és dugdosunk mindenfélét a fülünkbe, a kiállítás egyik darabja sem tűnik irreálisnak, de még csak szürreálisnak sem. Sőt, lehet, hogy ezek már tényleg léteznek, és igaz az urban legend, mely szerint a fejlesztésekhez képest legalább öt éves késésben vagyunk mi, fogyasztók, mert a nagy corporationok cseppenként adagolják a mézet? Mindenesetre a múzeumi boltban a kiállított tárgyak még nem voltak kaphatók.