Judit
3 °C
6 °C

Hofi Géza újra színpadon

2002.01.16. 23:50
Tavaly a VI. kerületi Fidesz-frakció megakadályozta Hofi Géza díszpolgárrá választását, de a népszerű humorista mégsem marad elismerés nélkül. Hofi több évtizedes munkáját a főváros Pro Cultura Urbis-díjjal ismerte el - tudta meg a Blikk.
Tavaly - a VI. kerületi Fidesz módosító indítványának köszönhetően - Hofi elesett a díszpolgári címtől. A jogszerűtlen döntésért a Fővárosi Közigazgatási Hivatal elmarasztalta a kerületet. Hofi Gézát azonban kárpótolja a csütörtökön átadandó Pro Cultura Urbis kitüntetés, amelyet Schiffer János főpolgármester-helyettestől vehet át. A kitüntetést két éve alapították, Budapest kulturális bizottsága ítéli oda minden évben, díjazottjai között van Jancsó Miklós rendező, Maurer Dóra művészettörténész, valamint - többek közt - Göncz Árpád is.

Október óta Hofi nem látható színpadon, de februártól újra látható és hallható lesz a Madách Kamarában. A humorista hetente kétszer lép majd fel.

Hofi Géza 1936-ban született, amatőr színészként kezdte pályáját. Parodistaként 1963 óta lép fel. 1969-ben szerződött a Mikroszkóp Színpadhoz, majd a hetvenes évek végétől a Madách Kamarában adta elő estjeit. Kétszeres Jászai-díjas, Déryné-díjas, 1998-ban köztársasági elnöki kitüntetésben részesült.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.