Galla Miklós meggyilkolja a Monty Pythont

Idegenkedem az összeesküvés-elméletektől, még ha időről időre nyilvánvalóvá válik is, hogy a világ nem az, aminek látszik. Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor sajtójegyek birtokában sem találtam senkit, aki eljött volna a Holló színház új darabjának premierjére. Hiába mondtam, hogy az abszurd humor kelet-európai pionírjainak kámbekjéről van szó, barátaim úgy néztek rám, mintha egy termékértékesítő előadásra hívtam volna őket.

Operetthumor

Pedig szó sem volt olcsó és mindent tisztító szerekről. A helyszínen viszont úgy tűnt, az előadás a Monty Python helyett furcsamód inkább a Csárdáskirálynővel ápol titkos kapcsolatokat. A Stefánia palotában ahelyett, hogy kultúrmenedzserek, filozófushallgatók, buddhisták és egyéb pulcsis abszurdok sustorogtak volna, habos műselyem ingekbe, műanyag kosztümökbe, farmerba tűrt pulóverekbe és lecipzározható ujjú bőrkabátokba öltözött, vidám tömeg állt sorba minyonért.

Mintha a vidéki közönségszervezőnél elfogyott volna a jegy az operettszínházba, és dadaista húzással szombat esti Holló színházra beszélte volna rá földijeit.

Szándékosság

Pedig szó sem volt viccről. Az előadás első pillanatában világos lett, hogy rajtam kívül mindenki tudja, a Holló színház már nem az, amikor többszörösen megcsavart, az abszurdot a filozófiáig toló jelenetek bontakoznak ki a szándékoltan primitív poénokból. Hanem pedig, amikor szándékoltan primitív jelenetek bontakoznak ki a szándékoltan primitív poénokból.

Púzáson, buzizáson, hülyén járáson, orra esésen hahotázott a közönség, én pedig fagyos rémülettel kerestem menekülőutat.

Pályatévesztők

Pedig szó sem volt a Holló színház saját jeleneteiről. A tréfák mindegyikét ismertem régről, mindet a Monty Python írta, Galláék legfeljebb kicsit átdolgozták őket. Így szembesülhettem azzal, hogy a szövegkönyv talán, ha 10 százalékot ad hozzá a színházi produkciókhoz.

Hiába emlékeztem ugyanis az eredeti szkeccsekre, a bődületesen tehetségtelen színészek, a ripacskodás, a hasraesős poénokra helyezett hangsúlyok és a színpadon valaha előadott leghamisabb énekszámok miatt az egész egy megfáradt utazótársulat kárpátaljai, művelődésiházas haknijára emlékeztetett. A társulat egyébként csak névrokona volt a Holló színháznak, Gallán kívül ismeretlen pályatévesztők neveit olvastam a stáblistán.

De honnan tudott erről a közönség? És mit szólna mindehhez Michael Palin? Nyilván semmit, hiszen tudja, hogy értékesből gagyit könnyű csinálni, és ők azért lettek világhírűek, mert ezt sikerült pont fordítva csinálniuk. Meg különben is, már rég tudják, milyenek a magyarok. Pedig akkor még szó sem volt Galla Miklósról.