Holokauszt nebulóknak

2006.02.21. 21:18
Fotók, filmek és sok betű a Jogfosztástól a népirtásig című kiállításon. A Páva utcai központ nem lesz olyan híres mint Libeskind berlini múzeuma, de a tanagyagba jól beilleszthető.
Kinek szóljon a holokausztkiállítás? - tették fel a kérdést maguknak a Holokausztközpont történészei, majd rámutattak a nebulóra. Döntésükkel nehezen lehet vitatkozni, a magyar diákok ugyanis nehéz helyzetben vannak: látókörüket az egyik oldalról a tananyag és az életidegen oktatási rendszer, másik oldalról a hobbinácik és politikai szédelgők hülyeségei szűkítik. A nebulóknak tehát nagyobb szükségük van a döbbenetes népirtás lényegének megismerésére, mint egy túlélőnek, aki nyilván tisztában van a részletekkel, vagy egy antiszemitának, aki meg direkt nem akar tisztában lenni.

Páva utcai holokausztközpont hosszú vajúdás, viták és csúszások után csendben, ünnepségek nélkül megnyitott állandó kiállítása tehát a tényekre épül. Ami egyébként fontos, hiszen a holokausztban éppen ezek a legmegrázóbbak, az adatok, a tervszerűség.

Politikai korrektség


Kattintson a képre
A kiállítás mégsem száraz, térbe vetített történelemkönyv. Az Auschwitzig vezető utat ugyanis nem időrendben követjük nyomon, hanem az állam és állampolgárának viszonyának változásán keresztül. Az állam előbb jogaitól fosztja meg polgárai egy részét, aztán anyagi javaitól, szabadságtól, emberi méltóságtól, míg végül már csak az életük marad.

A történészek egyedül a roma holokauszt kérdésénél jöttek zavarba. Tudható, hogy sokáig folyt a vita, a cigányok megsemmisítése tárgyalható-e együtt a zsidókéval, hiszen a gyilkolás módszerességében, jogi szabályozásában voltak eltérések. Ellenérv volt, hogy ha a romákkal foglalkoznak, akkor miért ne dolgozzák fel a szintén haláltáborokba hurcolt homoszexuálisok, politikai foglyok, értelmi fogyatékosok sorsát is.

Karsai László, Kádár Gábor és Vági Zoltán történészek végül mintha politikai korrektségtől vezetve döntöttek volna úgy, hogy megemlékeznek a romákról is. A zsidókkal foglalkozó anyagban ugyanis csak néha, ötletszerűen bukkannak fel a roma holokausztot tárgyaló tablók, mondván, ha egyszer így döntöttünk, ám legyen.

Ismétlések


Kattintson a képre
A kiállítás egyébként nem a hatásvadász fogásokkal akar sikereket elérni, néhány tárgyi emléken kívül ugyanis a falra írt szövegek, az érintőképernyőn olvasható szövegek, vetített grafikonok és a fényképek dominálnak.

A koncepció megvalósítói arra koncentráltak, hogy az információ mindenképpen eljusson a látogatókhoz, így amit olvashatunk a falon, visszaköszön a monitorokon, majd meghallgathatjuk az audioguide nevezetű mp3-lejátszókon is. A tényeket aztán rengeteg fénykép és film segít rögzíteni.

A témától persze elválaszthatatlanok az érzelmek, a kiállítás a tényeket éppen azzal hamisítaná meg, ha nem vállalná fel, hogy a borzalmak érző emberekkel történtek, és azokat hasonlóképpen érző emberek fogadják be. A koncepcióba így bevették öt család személyes történetét. A nagy-, közép, kispolgári és munkás zsidó családok, és egy roma család hányattatásait bemutató képernyők azonban nehezen különböztethetőek meg azoktól, amelyeken a hivatalos történelem fut, és számuk is elenyésző, így a jó ötlet végül nem nyomja rá bélyegét az egész anyagra.

A kiállítást rendező cég amúgy igyekezett, hogy a tényeket érzelmekkel töltse meg. Az adekvát, fojtó hangulat helyett a holokauszt bennük azonban egy félhomályos űrhajót idézett meg, ahol a legénység egy XXI. századi IT-technológiát ismertető kiállítás rendezésébe fogott. Így a sötét alagsor falain esztétikus fénysávok vezetik a látogatót egy szebb jövő felé.

A szebb jövő egyébként a vallás, derül ki, hiszen a tragédiák és a túlélők megismerése után a látogató a zsinagógában találja magát, éteri zene közepette. De ez innentől annak a vitának a kezdete lenne, ami a múzeum alapítását megelőzte.