Szentendrei hév

Navigare necesse est. Legyen a célunk például Szentendre. Villámgyorsan tanuljunk meg szlalomozni a koraőszi napfényben andalgó túristacsoportok között. Ne ütközzünk bele az idegenvezetők kitartott esernyőjébe. Ne ábrándozzunk, ne andalogjunk, ne vásárolgassunk a dunaparti kirakodóvásáron. Kitörni készülő exchibicionizmusunkat fegyelmezetten jegeljük, és ne akarjunk bájos portrét rajzoltatni magunkról, gyerekeinkről, kutyánkról. A Főtérnél határozottan forduljunk le - minden a jellem - : Időhíd 2000 fesztivál a Művészetmalomban.

A Művészetmalom egy némiképpen félkész, meglehetősen alulcementezett, de összességében izgalmas szerkezetű épület, és mint a szentendrei kulturális élet egyik fő központja, megkerülhetetlen. Tavaly egy vegyes műfajú művészeti fesztivállal, a szintén felejthetetlen Áttűnések-kel nyitottak, idén Mesterek és Tanítványok a lírai jelszó. Ez elsősorban a Malomban megnyílt kiállításra vonatkozik, de nyomokban a többi programban is felbukkan. Ne akarjuk pontosan definiálni a fogalmakat. A kiállítást megnyitó Dobra János Liszt-díjas karnagy például lenyűgöző beszédében nagy lélegzetű ívben jut el Oscar Wilde tanulásról értekező paradoxonjától Castaneda csöppet gyanús indián mesterének kinyilatkoztatásain át a katarzishoz: egy pacifista zen buddhista macskához, aki vérengzés nélkül egértelenít.

A kiállítás vezérfonalát húsz meghívott mester alkotásai adják, íme az impozáns lista: Balogh László, Baranyay András, Bencsik István, Buczkó György, Bodóczky István, Bukta Imre, Deim Pál, Farkas Ádám, Friedrich Ferenc, Gulyás Gyula, El Kazovszkij, Keserü Ilona, Kocsis Imre, Körösényi Tamás, Lantos Ferenc, feLugossy László, Németh Miklós, Maurer Dóra, Schéner Mihály, Vígh Tamás. Gondolkodjunk vizuálisan: mivel ők húszan képezik a címben szereplő "időhidat", mintegy pszeudo-keresztrefeszítetten képzeljük el őket, ahogy egyik kezükkel a múltat, vagyis mestereiket tartóztatják, másik kezükkel a jövőhöz, tanítványaikhoz kapcsolódnak. Így aztán a Malomban olyan művek kerültek egymás mellé, melyek három korszakon átívelő izgalmas kis csoportosulásokat hoztak létre, elszántan hátat fordítva a generációs szakadékokról szóló meséknek.

Egyetlen példa kedvcsinálónak, a következő négy alkotás sütkérezik egymás társaságában a Malom legalsó szintjén; Ferenczy Béni: Játszó fiúk, Farkas Ádám: Gránitlények 1-3., Turcsány Villő: Iránytűk, Nagy Imre: Tanúk. Farkas Ádámból kiindulva a legegyszerűbb tisztázni a virtuális családfát: Ferenczy Bénit nevezte meg mestereként és két tanítványt hozott magával, Turcsány Villőt és Nagy Imrét. Ami a legszembetűnőbb, ahogy haladunk előre a korban, egyre nőnek a méretek, és egyre redukálódnak a formák, Ferenczy Béni szobrain akár kitapinthatnánk az összes izmot vagy a hátgerinc csigolyáit is, míg Nagy Imrénél hatalmas rozsdás fémlemezekbe ütközik a szem.

Farkas Ádám gránitlényei a barázdált felületű anyagból születő íves formák, tökéletes arányok szépségét hirdetik, a mestereként választott Ferenczy Bénihez híven.

Turcsány Villő iránytűi végletesen leegyszerűsített, megnyújtott, másfélszeres embermagasságú alakok, kitárt karjukat hosszú és hegyes fémtűk alkotják. Minden kereszt széttárt kar is egyben, nincs irány, nincs biztos út, csak szöszmötölés, keresgélés. Ugyanaz a létállapot, mint egy Kafka-parabolában, ahol a rendőr csak annyit mond az eltévedt járókelőnek: "Add föl, add föl!"

Nagy Imre tanúi a falnak támasztott méretes, téglalap alakú fémlemezek, mindháromból ki van metszve egy-egy forma: egy félkör, egy háromszög, és egy négyzet. De az igazi hangsúly egy másik, kör alakú, meghajtogatott fémlemezen van, ami vízszintesen, előttük fekszik. Vagyis ugyanaz az esemény háromszor, ki így, ki úgy, ki amúgy látja. A szem szabad. És végeredményben az egész Malom-béli kiruccanás is ugyanezzel az élménnyel kecsegtet.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!