Mi az, hogy idő?

2001.01.09. 09:15
Minden, ami trendy, csillog, zenél és virtuálisan valóságos - az időről. A Tan kereke, spotlámpák és Lonci néni a nagy kérdés nyomában: mi a múlt, a jelen, a jövő? És, hogy miért.

Biztosan feltűnt már a kedves olvasónak is, hogy akaratától függetlenül sodródik múltból a jövőbe, anélkül, hogy a majdan szükségszerű kilépésen túl más alternatívája kínálkozna. Ráadásul miközben a múlt-jelen-jövő hármasából egyedül a jelen valóságos, észlelésével csak a már nem létező (el)múltat konstatálhatja.

Idődoboz
Ne aggódjon! A homo sapiens példányainak jellemző tulajdonsága, hogy előbb- utóbb mind rádöbben az idő rendszeres fogyasztásából eredő furcsaságokra. Minden kétséget kizáróan a homo sapiens fajához tartoztak a Néprajzi Múzeum összes munkatársai is, amikor nem csak foglalkoztak, de egy egész kiállítást is szenteltek az emberiség örök problémájának, az időnek.

Tudták, a téma komoly, nyugalom kell az elmélyedéshez: az Orbán Viktor áhított dolgozószobáiba lépőt olyan kellemes félhomály és lágy zene fogadja, amely akármelyik ezoterikus teázót kenterbe verné. Spotlámpák diszkrét fényében az idővel kapcsolatos tárgyakra lelhet a látogató. A Tan kereke szobrocska, a koponya formájú serleg és az Elmúlás című reneszánsz festmény mögött ízléses falitáblák szövegei tárják fel az idő megannyi aspektusát. ,,A fizikai idő, mint mérték és fogalom, filozófiai absztrakció eredménye" - tudatja az egyik ismertető. Alatta az időt szimbolizáló, szárnyas, ágyékkötőt, kaszát és feje búbján homokórát viselő porcelánszobrot tekinthetjük meg, szemléltetés gyanánt.

Időóra
A következő terem az emberi közösségeken belül pergő időt veszi górcső alá. A külvilág és a társadalmi csoportok idejének különbségeit a kiállított szibériai vadászöltözetek hivatottak alátámasztani. Az ember már a múlté, és tessék, a kabátja még mindig megvan! Hogy még tovább dimenzionálódjék a téma, kutyaugatás, gágogás, tücsökciripelés, disznóröfögés hangjai szólnak rejtett hangszórókból.

Jómagam a bégetés alatt lépek át a vizuális ingerek netovábbját kínáló szobába. A falak mentén elhelyezett puritán fadobozok a múlttal való virtuális kapcsolatot erősítik. Egyrészről megidézik a hetvenes évek NDK-gyártmányú optikai összeszerelő készletét. Fény felé tartva a 3D képnézegetőt, zebra helyett ezúttal a múlt elevenedik meg, fekete-fehér fotókon: szántó parasztember, raszta-frizurás kínai riksa-boy, szőlőskert; mind tökéletes térélménnyel! Az apropó világos: ezek is mind az időben léteztek.

Időfa
Csakúgy, mint a háromszáz éves tölgyfa törzse, mely - jól tudom, a kiállítók tudatos koncepciójának köszönhetően - menthetetlenül repített vissza a múltba. 1981-ben voltam újra, amikor a Helytörténeti Klub tagjaként, a Mezőgazdasági Múzeumban tanulmányoztuk ugyanezt a fakorongot. És valóban ott volt a jelölés az évgyűrűkön, amire Lonci néni hívta fel a figyelmünket, hogy például mekkora volt a fa a Rákóczi-szabharc idején, és mekkora a Tanácsköztársaság kezdetekor. Az idő azonban nem áll meg, épp erről szól a kiállítás, Lonci néni alkoholista lett, és nyugdíjazták, a Tanácsköztársaságról kiderült, hogy nem is úgy volt, én meg a Néprajzi Múzeumban olvasom az utolsó ismertető táblát. Egy új típusú kiállításkoncepcióról ír, melyben ,,a múzeum nem csak a múlt jelenségeit [...] teszi közzé, hanem ezzel a jelen társadalom értékviszonyait is kifejezi". Tökéletesen igaz. Megkaptunk itt mindent, ami trendy, csillog, zenél és virtuálisan valóságos, csak éppen a lényeg maradt el valahol: mi az, hogy idő, és minek foglalkozunk vele?