Ambrus
-7 °C
3 °C

Mindent kiírt magából

2005.04.11. 12:25
Fejtő Ferenc József Attilával töltötte nászéjszakáját, mert már elment az utolsó villamos. A költészet napján, József Attila születésének századik évfordulóján a költő közeli barátjával, Fejtő Ferenc íróval, irodalomtörténésszel beszélgettünk. A kilencvenhat éves, Franciaországban élő Fejtő az együtt töltött estékről, közös élményekről mesél, és felidézi az utolsó vasárnapot Balatonszárszón.
Hogyan ismerkedtek össze?

Lakatos Péter Pál, egy púpos nyomdász, akit a Bartha Miklós Társaságban ismertem meg, ő olvasta fel nekem először József Attila Tiszta szívvel című versét. Nagyon tetszett. Azt kérdezte: "El akarod neki mondani, hogy tetszik? Biztos örülne." Rögtön elindultunk az akkor huszonöt éves Attilához. Olyan kedvesen fogadott, látta rajtam, hogy mennyire szerettem azokat a verseket, amiket akkor írt. Attól kezdve rendszeresen találkoztunk. Nagyon kevés szó esik ugyanakkor arról, hogy együtt szerkesztettünk egy folyóiratot, amit Valóságnak hívtak. Egyetlenegy szám jelent meg belőle mindössze, a többit a rendőrség elkobozta. Engem letartóztattak osztályellenes szervezkedés vádjával. Akkor minden vasárnap meglátogattak a menyasszonyommal. Én vizsgálati fogoly voltam mindvégig, először egy évre ítéltek, aztán föllebbeztem. Másodfokon leszállították az ítéletet annyi napra, amennyit már kitöltöttem, így szabadlábra helyeztek.

Attilának mindig én voltam az első. Nem kapott sok segítséget az életben. Szomszédok voltunk, két percre laktunk egymástól, ő a Korong utca 6. szám alatt, én az akkor épülő Limanova térnek az első házában. Vagy én mentem át hozzá, vagy ő jött át énhozzám. A szerkesztőségből mi jártunk egymáshoz a legtöbbet.

Látta József Attilát jó kedélyűnek, életkedvvel telinek?

 József Attila Még a nászéjszakánkat, illetve a nászesténket is József Attilával és akkori barátnőjével, Judittal töltöttük anyósom Pipa utcai lakásán. Nagyon finom vacsorát ettünk, és utána hosszan beszélgettünk. Majd egyszer csak arra eszméltünk, hogy már nem jár a villamos, taxira akkor a mi helyzetünkben nem is gondolhattunk. Nekem másnap reggel nyolc órára mennem kellett német- és latinleckéket adni, Judit a gyárba sietett. Attila egy matracon az ágy mellett aludt el. Én délután négykor visszamentem a lakásba, és még ott találtam. Aznap este vidám volt, roppant kellemes estét töltöttünk a házasságkötés után. Nagyon szerette a feleségemet, mert ő olyan gyöngéd volt vele. Amikor eljött hozzánk fáradtan, néha Rózsa lefektette a díványra, betakarta és elaltatta, mint egy gyereket, mint egy kis Balázst.

Gyakran adott tanácsokat József Attilának, olykor kiegészítésre ösztökélte...

A legemlékezetesebb, amikor egy reggel a kezembe nyomta Eszmélet című versét, olvassam el. Miután a végére értem, kérdezte, hogy milyen. Mondtam: "Nagyon szép Attila, de..." "De mi az, hogy de?" - vont kérdőre. Mire én: "Nem gondolod, hogy ide még hat strófa kellene, hogy ez egy kerek ciklus legyen? Így is szép, de úgy gondolom, hogy úgy sokkal szebb lenne." Másnap reggel diadalmasan jelentette be: "Megvan a hat strófád."

Többször hallhattuk Öntől, hogy lassan, csendesen, elmélyülten kell József Attilát szavalni...

Fejtő Ferenc kitüntetései
Francia Becsületrend 1988; A Francia Nemzetgyűlés Irodalmi Díja 1992; Az Európai Utas Emlékplakettje 1992; A Francia Erkölcsi és Pol. Tud. Akadémia történelemtud. díja 1993; Pulitzer-emlékdíj 1994; Nagy Imre-emlékplakett, 1994; Nagy Becsületrend (Ausztria) 1995; Budapest Főváros Díszpolgára 1996; A Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal 1996; A MÚOSZ örökös tagja 1997; A Magyarság Hírnevéért Díj 1997; Demény Pál-emlékérem 1997.
Nem szavalni kell, hanem vallani, aki hallja, gondolkodjék is rajta. Egyébként nem minden volt vallomás. Amikor a harminckettedik születésnapját készültünk megünnepelni a Centrál Kávéházban, késéssel, de ragyogó arccal jött: "Hoztam nektek valamit" - mondta. "Attila, először is ülj le, mi hoztunk neked ajándékot" - próbáltam lenyugtatni. "Nem, nem, ezt meg kell, hogy hallgassátok" - kihúzta a zsebéből a papírt, és felolvasta a Születésnapomra című költeményét. Az nem vallomás, inkább örömhír volt. Akkor egy vidám Attilával éjszakáztunk.

El akartam mondani a szombat reggeli Napkeltében, hogy Attilának talán ez az idézet lehet a jóslata: "Ha örül Horger Antal úr, / hogy költőnk nem nyelvtant tanul, / sekély / e kéj // Én egész népemet fogom / nem középiskolás fokon / taní- / tani!" S erről azért kevés szó esik, mert most ünneplik a centenáriumát mindenütt, de valahogy nem az az érzésem, hogy az egész nép megértette volna. Az egész Attilát nem értette meg az egész nép. Attila egy és ugyanaz volt a "De - elvtársaim! - ez az a munkásság, / mely osztályharcban vasba öltözött. / Kiállunk érte, mint a kémény: lássák! / És búvunk érte, mint az üldözött"-től a "Nincsen apám se anyám"-on át a Nagyon fájig. S ugyanaz volt, aki kitalálta, hogy a Szép Szónak ezt a nevet kell adni, mert szép szóval kell küzdeni, és nem erőszakkal.

Rendkívül sztoikusan viselete a betegségét, tudomásul vette, hogy beteg.

Szenvedett. Voltak viszont napjai, amikor a versek magukkal ragadták, extázisban volt, akkor lélegzett és ragyogott.

Tudhatta magáról, hogy zseni?

Tudta is. Ebben Bartók Béla nagyon megerősítette. Legboldogabbnak akkor láttam, amikor őt küldtük el Bartók Bélához egy cikkért, amit a gépi muzsikáról ígért nekünk. Visszajött, látszott rajta, hogy valamit mondani készül, kérdeztem: "Mi van veled Attila? Minek örülsz?" Erre ő: "Képzeld, Bartók Béla azt mondta nekem, hogy én az vagyok a magyar költészetnek, ami ő a muzsikának. Ennél szebb és nagyobb dicséretet nem hallhattam volna."

Mit idézne föl József Attila utolsó éveiből?

A Nagyon fáj című versének a keletkezése élénken él bennem. Reggel volt, az irodában ültem, és megcsörrent a telefon. Attila volt, arra kért hallgassam meg az éjszaka írt versét. Azt tanácsoltam neki, hogy hozza be (az akkori) Vilmos Császár utcába, de végül utcai telefonon keresztül belekezdett, hogy "Kivül-belől leselkedő halál elől..." Végigmondta. Aztán szokása szerint megkérdezte: "Milyennek tartod?" Azt feleltem neki: "Attila, ez az egyik leggyönyörűbb költeményed, de borzalmas, amit írsz benne." Láttam, éreztem, tudtam, hogy minden szó igaz. Borzasztóan kínzó szenvedés, amiben része volt. Még aznap később találkoztunk személyesen is, akkor éreznem kellett volna, hogy ez már az ő vége.

Közvetlenül a halála előtt is találkozott vele?


Fejtő Ferenc
Egy vasárnap volt, és ha jól emlékszem, szombaton lett öngyilkos. A Hatvani Bertalan báró kis kocsijával utaztunk meglátogatni őt a Balatonra. Teljesen leverten, lehajtott fejjel találtuk. Igyekeztem felvidítani, meséltem neki, mi történt. A Szép Szó szerkesztőségét meghívták előadást tartani Prágába a magyar irodalomról és a Szép Szó keletkezéséről. Az előadásnak Attila lett volna a fénypontja, de akkor már kitört rajta betegség, a paranoia, klinikára szállították. Le kellett mondani arról, hogy József Attilával menjünk, végül én vállaltam, hogy elmondjam a költeményeit. Nagy sikere volt a verseknek, kétezer diák hallgatta végig.

Reménykedtem, hogy ha ezt megosztom vele, felvidul, de ő csak hajtogatta, hogy az imént beszélt Cserépfalvival, aki közölte vele: alig kétszázat adtak el az utolsó kötetéből, a Nagyon fájból. Ez meglehetősen rosszul esett neki, Faludy György például óriási népszerűségnek örvendett, harmincezer példányt vettek az ő Villon-fordításaiból. De nem ez volt az elkeseredettségének a fő oka, hanem hogy látta az őrültséget; állandó fájdalmakkal küszködött: fejfájással, szívfájdalmakkal. Már nem bírta a küzdelmet.

Úgy tudom, a tudomány mai állása szerint a skizofrénia bizonyos mértékben gyógyítható.

Az orvosságok rá már nem hatottak. Három orvos kezelte, hiába. Tudták, hogy gyógyíthatatlan. Utána belekapaszkodott a Flóra-szerelembe, de ez sem teljesedhetett ki. Flóra Illyés Gyulát szerette. Ma lehet, hogy minden másként lenne. Ma már tudnák kezelni...

Visszatérve Balatonszárszóra, hogyan búcsúztak el? Akkor látta utoljára?

Igen. Mi is levertek voltunk. Könyörögött, hogy vigyük vissza Pestre, nem akart ott maradni a nővéreivel. De nagyon kicsi volt a kocsi, és ráadásul öten ültünk benne. Viszont megígértük, hogy jövő vasárnap érte jövünk, nem öten, hanem csak hárman, és akkor felvisszük. Azt sosem felejtem el, ahogy beültünk az autóba, intettünk neki, ő pedig ott állt a ház kapujában, teljesen lelombozódva, lehajtott fejjel búcsúzott tőlünk. Nem gondoltam volna, hogy ennyire túlhaladott az állapota, volt már ő korábban is letört. Például, amikor a Nagyon fájt felolvasta nekem. Mi tényleg bíztunk benne, hogy a következő héten találkozhatunk vele, de akkor már a temetéséről volt szó.

Hogyan értesült a haláláról?

Éjszaka kaptam a hírt, Ignotus Pál telefonált nekem, hogy Attila öngyilkos lett. Nem is tudom elmondani, milyen szörnyű érzés volt. Leszaladtam a Körtútra - akkor a Mester utcában laktam -, és ott láttam az Est lapnak a képújságján: "Attila József költő öngyilkos lett." A szerkesztő, aki írta a hírt, nem tudta, hogy József Attilának hívják. Halála után aztán rengeteg híve lett. Később elővettem az írásait, és megértettem, hogy ez egy teljes mű: a gyermekkortól egészen az utolsó versekig. Ha tovább élt volna, vajon mit írt volna? Mindent megírt. Persze, ha tűnődik rajta az ember, rájön: van benne valami törvényszerűség. Ez áll Mozartra is. Ha nem halt volna meg olyan fiatalon, nehéz lenne elképzelni, hogy a Rekviem után tudott volna-e még csodálatosabbat komponálni. Mozart is mindent kiírt magából, Attila is.

Emlékest a József Attila Színházban
A beszélgetés után Fejtő Ferenc részt vett a József Attila Színházban rendezett szombati megemlékezésen, József Attila Eszmélet című versét mondta el. Az írót színpadra lépésekor óriási tapsvihar fogadta. A rendezvényen - többek között - Faludy György, Konrád György, Mészöly Dezső, Lator László, Csukás István, Nádasdy Ádám és Varró Dániel olvastak még fel. Vasárnap a Fiumei úti sírkertben a költő sírjánál az Ars poetica című verset adta elő, hétfőn pedig hivatalos a Nemzeti Színházban tartandó gálaestre. Az új könyve már a nyomdában van, a Szép és jó Szó mestere megjelenése két hét múlva várható.