Ronda épületek dicsérete

Ezekre az épületekre azt mondjuk, rondák. Vakolatlanok, ormótlan sufnikat toldottak hozzájuk, a háztáji művészek súlyosabb esetben ráadásul igyekeztek gyönyörűvé is tenni építményüket. Minden igyekezet ellenére persze látható marad, hogy a falakat a házépítés legelemibb kényszere húzta fel: tudniillik, hogy legyen hova rakni a gumicsizmát.

Janáky István neves építész furcsa dolgot művelt a magyar vidék alapanyagával: Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon címen az átlagánál is igénytelenebb, buherált, vagy csak simán szürke épületeit szerkesztette könyvbe. Egyetlen dizájnépület, vagy múltja okán említésre méltó ház sem szerepel az építész gyűjteményében.

A könyvet átlapozva felfedezhetjük viszont az összes olyan házat, amely miatt magyarázkodásra kényszerülünk, miközben külföldi ismerősünkkel a szentendrei skanzen felé autózunk.

Janáky azonban könnyebb helyzetben van nálunk. Nem hiszi ugyanis, hogy értéktelen az az épület, amely révén nem folytat diskurzust a nemzetközi trendekkel egy sztárépítész. Vagy, hogy mit sem ér az otthon életfát szimbolizáló fatörzs nélkül.

Véletlen népművészet

A szerző építész úgy nézi a lehangoló magyar épületeket, ahogy a gyerekek vizsgálják a tengerparti köveket. Megfigyeli az érdekesebbeket, és kiválasztja, amelyekre különleges mintát, vagy érdekes színeket nyomott a véletlen.

A véletlen egyébként kulcsszó a témában. Nem csak azért, mert Janáky utazgatásai során véletlenül bukkant rá a rejtett építészeti szépségekre. Vagy mert gyűjteményét dokumentálási szándékkal hozta létre, és csak később formálódott könyv az anyagból.

A véletlen alkotja a bemutatott épületek lényegét is. Az építők nem tanulták a szakmát, és nincsenek fennkölt szándékaik az egésszel. Pragmatikus okokból és zsigerből adódó minták alapján dolgoznak. Ismerjük a kelet-európai építkezési szokásokat: a papa rakja a téglát, mama keveri a maltert, a gyerekek sódert hordanak, a sógor pedig ájult részegen fekszik a cementes zsákok mögött.

A végeredmény pedig kiadja az ország építészeti látleletét. Lehet, hogy a falakat végül bevakolják, esetleg tükördarabokból rakott mintát is ragasztanak rá. Lehet, hogy nem csak hodályszerű szobákat, hanem egy irdatlan erkélyt is kialakítanak a házban, de annyi biztos: az egészhez nem készült előzetes látványterv.

Janákyt azonban éppen ez az ösztönös építészet érdekli. Az, ahogy a kényszer mellékesen esztétikai produktumokat szül. Rámutat a vályog és a később beépített téglafal harmóniájára. Egy egyszerű mezőgazdasági épület bauhaust idéző, letisztult formájára. A családi kassza apályát és dagályát követő építkezés ritmusának nyomaira. Az egyen kockaház bővítésével kirajzolódó, nemes arányokra. Vagy az ismeretlen művész díszítő célzatú vakolására, ami az utcáról már pinaformák vad kavargásának látszik.

Nem dizájncenter

A könyv mégsem dizájncenteres jópofáskodások gyűjteménye. A szövegekben nyoma sincs a Fábry Sándor leereszkedő cinizmusának. Janáky a humoros megjegyzések ellenére is komolyan gondolja: a bemutatott épületek, a szó hagyományos értelmében szépek. Miközben a világörökség részét képező, évszázados formájukban bebalzsamozott hollókői házakról "piperkőc vénasszonyok" jutnak az eszébe, akik egykori szépségüket próbálják minden változás ellenében megőrizni.

A bemutatott példák nyomán úgy tűnik, a népi kultúrában éppen azok nem hisznek, akik vaskos mestergerendák, ágasfák és boltíves ablakok reprodukálásában látják az építészet lényegét. Janáky szerint a népművészet nem halt ki, hanem éppen, hogy virágzik, termel, alkot, ugyanúgy, mint régen. Vályog helyett legfeljebb bontott téglát használ.

Lévén a névtelen házépítők magasról tesznek az építészeti diskurzusra, a könyv sem követi a szakkritikák kimért stílusát. A személyes, rövid leírások mellett inkább a fényképek beszélnek. Janáky munkájának sajnos éppen ezek a gyenge pontjai. Bár tudnivaló, hogy nem publikálásra szánt, amatőr felvételekről van szó, a témát jobban kiemelné néhány átgondoltabb, szebb kompozíciójú fotó.

Mindezek ellenére a szerző szelíd humorával és értő megközelítésével eléri célját. Bebizonyítja, hogy a szépség a legmostohább körülmények közt sem fog kiveszni. Legfeljebb a képesség tűnik el, hogy észrevegyük azt.

Janáky István - Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon

Terc kiadó, 2004

199 oldal, 6800 Ft