János vitéz a tündérkurvák országában

Minden nemzetnek vannak olyan kiemelt fontosságú szövegei, amelyekkel meghatározzák magukat, nálunk többek között a János vitéz ilyen, amit Petőfi Sándor 1844-45-ben írt, hogy azóta minden generáció kötelességszerűen szavalja: “Tüzesen süt le a nyári nap sugára/ Az ég tetejéről a juhászbojtárra.” A verses meseregényhez ezért nagyon nehéz nyúlni, bottal piszkálni könnyebb lenne, annyi minden rakódott rá, Kosztolányi szerint például ez a magyar Odüsszeia. És persze paraszteposz meg elbeszélő költemény, de leginkább daljáték.

Lehetetlen szeretni ezeket a kötelező iskolai olvasmányokat a sok tanári kommentár és okoskodás miatt: Mit üzen a szerző, ugye. Amikor kántálva, egymást folytatva kell felmondani a János vitézt. Ezért itt az ideje egy erős újraértelmezésnek.

A nemzeti mint jelző

Új igazgatóként Alföldi Róbert a nemzeti jelzőt szeretné újraértelmezni, amihez a János vitéz kiváló eszköz: bojtárból lett hős huszár a főszereplő. A vállalás sokszor csalódást keltő: a nagyszínpadra megálmodott színdarab inkább közönségszórakoztató, mainstream munka lett sok dallal. Még a motívumok szétcincálásába sem megy bele: pedig lehetne a csákótól kezdve a zászlón át az egész petőfis mítoszteremtésig sok mindenbe. Mert elég csak belegondolni, hogy Kacsóh darabját a Király Színházban 689 alkalommal játszották, óriási siker volt, új időszakot nyitott az operettben és a színházban is. De Alföldi csak kedvesen elviccelődik a János vitézzel.

Ráadásul Petőfi Sándor helyett Kacsóh Pongrác daljátékát követi Alföldi, aki kétféle szereposztásban játszatja a darabot, így van János vitéz 1. és 2. is. Az elsőben Stohl András alakítja Kukorica Jancsit, Udvaros Dorottya a gonosz mostohát és Söptei Andrea Iluskát, míg a másodikban Mátyássy Bence Jancsit, Tomps Kátya Iluskát és Csoma Judit a mostohát, Szabó Kimmel Tamás a strázsamestert. A második előadást láttuk, így most csak arról, valószínűleg hiába ugyanaz a rendezés, a két darab biztosan teljesen más.

Az említett fiatalos előadásban Mátyássy Bence kamaszos erővel szeret, küzd és bukik bele saját reményeibe, míg a Valami Amerika 2-ben befutott Tompos Kátya remekül énekelve lesz a falu szépéből boldogtalan prostikirálylány (a színésznő eddig mindenben nagyon meggyőző, ez van). A Megy a gőzös és a leendő Fenyő Miklós-film főszereplője, Szabó Kimmel Tamás strázsamesterként a háttérben is jó, és míg Mátyássy a naiv hőst hozza, addig ő a vicces-tökös ellentétet.

A két szereposztás mellett fontos, hogy három különböző színt talált ki Alföldi, mintha 3 darab lenne: a búzamezőn kúró fiatalok falusi életképéből alakul át finoman hangolt magányosság-történetté Jancsi története, amikor ott kell hagynia a rendkívül jó hangú, szép Iluskáját, akit Kátya elnyomott kamaszlányként alakít. Az elnyomó gonosz mostoha szerepében Csoma Judit egy-egy arcjátékkal lett nagyon erős.

A mesének vége

A második felvonás francia udvarának díszletezése az elsővel szemben számomra nem működött, sok volt a giccs, a térelosztás is rossz. A francia királylány (Radnay Csilla) egyszerre volt popdíva és hatalomra törő, férfias, harcias uralkodó, aki szerencsétlen apját hajtja a harcra. A Spindler Béla alakította király egy kifigurázott, teszetosza Gyurcsányra hasonlít, aki maga is szerepet játszik: kivezetné a rosszból az övéit, csak senki nem érti meg. Itt talán Jancsi megőrülése tűnik ki, és egy egészen rossz és ízléstelen rendezői megoldás: Bagó elhozza a rózsát Jancsinak, amit a kivetítőn is megmutatnak a háttérben.

A mesének a harmadik felvonásra végleg annyi, Tündérország helyett egy metrómegállóban találja magát Jancsi és Bagó, hogy egy szalonnázás után Bagó bevallja, hogy ő mindig Iluskát szerette, de annyira, hogy segített Jancsit elvezetni hozzá a metrómegállóba, mert Tündérország nincs, csak a szemét, a híres, piros öntött műanyagszékekkel. Ebben a felvonásban derül ki, hogy talán a Bagót alakító Hevér Gábornak jutott a legtöbb lehetőség többféle arcot is megmutatni, a darab eleji vicces karakterből a végére fájdalmas szerelmessé válik.

Ehhez képest Jancsi a kurvákká átalakult tündérek királynőjével, Iluskával történő találkozása elég kidolgozatlan, Jancsi nem vívódik, elmenekül Iluskája elől, így Petőfi János vitézével ellentétben itt nem élnek örök boldogságban Tündérországban.

A végén áll Jancsi és Bagó a nagy büdös semmi közepén a kis, összeaszott magyar rögvalóban, bámulnak előre, a reménytelenségbe. Alföldi pontosan felépített darabjában jól láthatóan a tréfás-vicces történetből jutunk el a teljes kiábrándulásba, a jövőkép nélküli világba, ahol Jancsi önmagát választja a szerelem helyett, amiért mindig küzdött.

A háromfelvonásos daljáték pontos felépítése mellett a legnagyobb eredménye annyi, hogy a János vitézből egy mindenből kiábrándult férfit farag, játssza azt a 28 éves Mátyássy Bence, vagy a 41 éves Stohl András. Pedig Petőfi intenciója szerint Kukorica Jancsi lesz a példakép, aki bizonyítja, bármit elérhet a magyar ember, csak akarnia kell. Alföldi azt bizonyítja, hogy elértük a sötét reménytelenséget, amikor már se a haza, se a szerelem, se a mese nem fontos. Pedig Alföldit ennél sokkal bátrabb rendezőnek ismertük meg.