Hedvig
9 °C
24 °C

A valóság sokkal képlékenyebb

2006.12.01. 18:35 Módosítva: 2006-12-02 13:11:24
Utánajártunk, kik bombázzák Szeged köztereit zavarba ejtő, vicces vagy groteszk hirdetésekkel, álemléktáblákkal, szürreális jelzőtáblákkal. Fény derül a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) és Tomcat kapcsolatára, miközben nyugodt hangulatú akción veszünk részt a pártelnökkel.

Símaszkot, elemlámpát és csokoládét tömködtem zubbonyom zsebébe, mint később kiderült teljesen feleslegesen. A közlekedési táblákat, utcaneveket, választási kampányt, magyarkodást és konzumidiotizmust azonos lendülettel fikázó szegedi street art-csoport akciója az izgalmas előjelek ellenére sem volt egy Mission Impossibile 4.

Szerencsére, mert egy fogdában töltött éjszakánál tanulságosabb volt szembesülni azzal, hogy a valóságnak nevezett dolog milyen könnyen gyurmázható. Legalábbis ezt állította a street art Morpheusa, miközben vicces objektumokká ragasztotta át a szegedi közlekedési táblákat. De ezzel egy kicsit előre rohantunk a történetben.

Követeljük, hogy éljünk 120 évig!

Egyelőre az utcán várom, hogy feltűnjön a csoport vezetősége. Nem tudom, hogy szofisztikált képzőművészekre, vagy zajos hiphop-csapatra számítsak-e. Mert amíg a társaság akciói országosan ismertek, a tagok kilétét homály fedi. Annyit tudni, hogy a közösség januárban tett szert országos ismertségre. Gerillakampányukkal úgy befuttatták a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) nevezetű szervezetüket, hogy az blogjuk tanúsága szerint áprilisban meg is nyerte a választásokat.

Az örök élet-ingyen sör-adócsökkentés hármas jelszavával kampányoló párt később a Kis Magyarország koncepciójával tartotta benn magát a közbeszédben. A plakáton terjesztett, pofonegyszerű ötlet egyesek szerint képes lenne egy zászló alá terelni az ország két táborba szakadt népét, a nemzetrontókat, és a nagymagyarországos kulcstartóval rendelkezőket.

Az MKKP aktivistáinak számáról egyébként megoszlanak a vélemények, de az utóbbi hetek szegedi álhirdetési kampányának hevessége nem hagyott kétséget, hogy tömegpártról van szó. A csoport a közelmúltban beindította például az időkereskedelmet azok közt, akik "belefulladnak a pénzbe, de nincs szabadidejük", és akik nem tudnak mit csinálni felesleges perceikkel, viszont szegények (most 200 forint egy óra).

Kidolgozták a táblahekkelés műfaját, így lett Szegeden "A Megasztárból az a nagymellű nő utca", vagy került ki egy tábla, ami a "dicső török hódításnak és a 150 éves boldog török uralomnak" állít emléket.

Azóta szinte minden nap megjelenik valahol a városban egy új, vitriolos hangvételű munka, ami hol az "éljek 120 évig" követelésével tüntetőket, hol viszont a meteorrajok átvonulását betiltó Gergényit cukkolja, teljesen összezavarva a belpolitikai képletet. Valami jelentős dolog kezdődött el Dél-Magyarországon, gondolom, hogy aztán rögtön elbizonytalanodjak. A fák közt megjelenő, vékony, cigarettázó srác ugyanis egyáltalán nem tűnik art gerillának, és csak a sablonokkal, festékkel, kinyomtatott és félkész tervekkel borított lakásába érve hiszem el: valóban ő az MKKP.

Nem szereti az izgalmakat

"Főfoglalkozásként űzöm a matricázást" - magyarázza bocsánatkérően a honlapon Nagy Istvánként emlegetett srác, amikor meglepő termelékenységét firtatom. A pártelnök ugyanis az egész tömörülés egyetlen tagjai is, egyedül találja ki a terveket, amiket egyedül gyárt le, hogy végül street art-remeteként egyedül ragassza fel azokat.

"A Kétfarkú Kutya Párt volt a kezdet, azóta napi rutin lett, hogy ezzel foglalkozom. Délben kelek, hajnal ötig dolgozom" - meséli, aztán a szociológia szakról kezd beszélni, ami mellett rengeteg az ideje, majd elhallgat. Mintha az agyhullámaival akarná megkeresni az esti akcióhoz szükséges tárgyakat, bolyongani kezd a lakásban. Papírtekercseket, matricákat, enyves vödröt, cigarettapapírt emel ki a kupacokból.

"A kiragasztás maga nem szórakoztató. Nyűg az egész". Már az utcán csörömpölünk a vödörrel, leejt egy kartonhengert, megállunk, közben arról mesél, hogy Szeged jó, nyugodt város, akár fél órát is üresek az utcák, igaz, kevesebb a tereptárgy.

Komolyabb konfliktusba is csak egyszer keveredett. Elkapta egy rendőr, amikor az "eladó" és "eladóbb" szavakat fújta fel villanyoszlopokra és kukákra. "Azt találta ki, hogy nem visz be, de a hasamra fújja a maga szerényebb képességével ezt az eladó feliratot. Ennek ő is örült, mert a megalázás megvolt a részéről, nekem meg jobb volt, mintha adott volna egy pofont" - meséli fintorogva, hogy hát mik vannak.

"A fideszesek a kampány alatt pedig azt hitték, hogy mszp-s vagyok, kérdezték, kinek csinálom, meg hogy nekem erre honnan van pénzem. Senki nem hitte el, hogy ez egy teljesen más ügy. De amúgy békében tudok dolgozni."


Kattintson az illegális alkotásokhoz!

Egy főút szélén álló hirdetőoszlopnál rakja le a vödröt. "Ezt a fát ábrázoló plakátot ragasztom ide, hogy visszaállítsuk az eredeti állapotot. Ez mégiscsak egy élő fa helye". Kigöngyöli a másfél méter magas, fekete-fehér printeket, én pedig észreveszem, hogy valóban, a vastag plakátbundától pufók hirdetőoszlop közepén csenevész fa nő. A buszmegállóban senki nem figyel ránk, az MKKP alapítója felgyűri a kabátujját, és kelletlen arckifejezéssel tunkolni kezdi a hengerrel az enyvet. Körbekeni az oszlopokat, felsimítja a plakátot, és arról magyaráz, hogy a munka ezen részéről szívesen lemondana.

"Ebben sok élmény nincs. Kijössz, ragad mindened, hideg van, várni kell, hogy senki ne jöjjön". A street art egyébként nem a vezeklés egy kortárs formája. "A tervezést azt szeretem. Meg látni, hogy kinn van a munka, az emberek megállnak, nézegetik".

A fákat egyelőre viszont nem nézegetik, úgyhogy feltartóztatok egy buszhoz siető őslakost. A karácsonyfák ellen protestáló plakát, szögezi le, merthogy a kép komor, az ágakon nincsenek levelek, ahogy ugye a karácsonyfáról is lehullanak egy idő után. A pártelnök a háttérben széttárja a kezét. Továbbállunk.

Goa Szegeden?

"A nagy vörös gomb" - ismerem fel a neten már látott munkát (alatta a felirat: "Nem mered megnyomni". Megnyomom.) A következő bevetés helyszínére tartunk, de az út inkább olyan, mintha tárlatvezetésen vennék részt. Megállunk a kisállat telefonná matricázott fülkénél is ("emelje fel kisállatát, hogy az kényelmesen hozzáférhessen a készülékhez, majd kérjük forduljon el, vagy hagyja el a fülkét"). A behajtani tilos tábla alá ragasztott kitételnél ("kivéve behajtóknak") a pártelnök izgalomba jön. "Ez már egész régóta kinn van" - lelkendezik, hogy aztán rögtön kiderüljön, a műfaj azoknak fekszik, akik szívesen készítenek nagy műgonddal homokszobrot, vagy például az interneten publikálnak. A street art esetében a régóta ugyanis néhány hetet jelent. "Némelyik matricámat lefotózni sincs időm, mert már másnapra leszedik. De a jobbak is eltűnnek egy hónap alatt."

"Miért nem készíted a munkáidat ellenállóbb anyagból?" - vetem fel, miközben a pártelnök egy gyalogátkelő jelzőgombja fölé ragasztja a "Belátom, hogy gyalogosként semmi jogom az úttesthez" feliratot, amelyet az arrajáró az igen gomb megnyomásával szentesíthet.

Nagy István legyint, hogy ez egy ilyen műfaj, lekopik az utcáról, meg különben is igyekszik minél kisebb kárt okozni. Nézem a szemem sarkából, nem látszik hippinek a srác, de aztán mégis kiváltja belőlem a dacot. Rendben, az utcáról eltűnik, mondom. A legjobb alkotásokat viszont pólóra lehetne nyomni. Keresne is vele, a kellemeset a hasznossal, villantom fel az előnyöket. Hiába.

Kövesd a fehér nyulat


Klikkeljen!

"Nem akarok pénzt keresni ezzel. Onnantól amit az utcán ragasztok, az a pólók reklámja lenne. Kerestek már cégek, hogy csináljak nekik gerilla marketinget. Egy ideig a Tomcat is hívogatott, hogy dolgozzunk együtt, mert mi ugyanabban az ügyben dolgozunk. De ő egy rasszista, és meg csak a politikából akartam viccet űzni. Ha pénzért vagy a politika miatt csinálnám ezt, nem lennék igazi."

Ismerem a hippiket, Goán egész hordákat figyelhettem meg belőlük. Láttam testközelből rasztahajú, sőt, kordzakós antiglobalistákat is, Marx-kötettel a kezükben. A pártelnök azonban a hallottak ellenére sem emlékeztet rájuk. Zavartan cigarettázik a háttérben, amikor az elhaladó egyetemistát megkérdezem a jelzőgomb feletti furcsa feliratról. "Az MKKP ragasztotta ki szerintem" - mondja lelkesen, majd útba igazít minket, hogy a belvárosban találhatunk még tőlük további vicces dolgokat.

"Tessék, ismernek. Az nem lenne ciki, ha lelkes rajongók vásárolnának tőled" - mutatok az egyetemista után.

"Ha pénzt keresnék ezzel, teljesen hiteltelenné válna az egész. Amit csinálok, az valami más, mint a városok logó- és márkatengere. A matricák azért tetszenek az embereknek, mert felkavarják ezt az összefüggő rendszert. A valóság ugyanis sokkal képlékenyebb annál, mint amilyennek tűnik. És ezzel lehet élni" - mondja, de aztán cigarettát húz elő a zsebéből, nem pedig egy kék és egy piros pirulát.