Kiűzetés temperával

Késő délután érünk a helyszínre, eddigre a festőművészek már elkészültek a freskókkal, a munka folyamatáról így csak a fényképekből tájékozódunk. De legalább friss szemmel tudjuk megtekinteni a kész művet. Kalauzunk Rung András festőművész, aki végigmutogatja a képeket: a kétfejű ember például Ádám és Éva, amint éppen bűnbeesik, kígyó mellékelve, a vidám, meleg színek különben a koncepció szerint a Paradicsom idilli állapotát hivatottak kifejezni. Megtudjuk még, hogy a Paradicsomban cápatestű, kalapos bácsikák is laknak, akiknek a szájából rugós bokszkesztyű pattan ki időnként.

Tekintse meg képeinket!

A másik szobában viszont már a kiűzetés folyik: jobbra Ádám menekül egy harcias barokk angyal kardja elől (aki egyébként feltűnően hasonlít alkotójára), balra Évát láthatjuk, amint egy vörösbe öltözött angyal elől siet a csöppet sem hívogató fekete örvénylés felé. Mindez barokkos Pollock-stílusban, a plafonon egyébként különösen jól mutat a felfröcskölt festék.

Tét nélkül

A kiűzetés ábrázolása persze nem véletlen: a művészcsoport két tagja, egy testvérpár lakott a Vezér utca 95. alatti, 1932-ben épült családi házban, melyet el kell hagyniuk, mivel helyén hamarosan társasház épül. Kalauzunk elmondja: hirtelen jött a performansz ötlete, amikor kiderült, hogy a házat napokon belül elkezdik bontani.

Szombat délben kihordták a maradék bútorokat a házból, megyújtották a bogrács alatt a tüzet, és elkezdték a munkát. András elmondja: az eredeti elképzelés szerint kisorsolták egymás között a színeket, de végül mindenki festett, amerre látott. Festéknek temperát választottak, mert jól kezelhető és gyorsan szárad. Valóban gyorsan száradt, annak a látogató lánynak a kabátján is, aki óvatlanul nekitámaszkodott az ajtófélfának, de ilyen kisebb balesetek mindannyiunkkal előfordultak az este.

A festő szerint az egészben az volt a legjobb, hogy tét nélkül lehetett festeni, hiszen a házat úgyis lebontják. "Akkor ez valami olyasmi, mint a tibeti homokmandala?" - próbáljuk megérteni a művészi alkotás mélységeit, egyben csillogtatni műveltségünket. "Aha, lehet - mondja András. - Mondjuk olyat még nem láttam. Nekem inkább az jut eszembe, mint amikor órák alatt építesz egy várat legóból, aztán a csata hevében pár perc alatt leamortizálod" - magyarázza. "Ja, nagyjából egyre gondolunk" - zárjuk inkább rövidre a témát.

Népharag

A munka után, estefelé a rangos művészeti esemény közepes drum'n'bass-bulivá kezd silányulni (Zoli, a lemezlovas később helyesbít: fergeteges), erre már befutnak a rendőrök is, ami kisebb népharagot vált ki az egybegyűltekből. Végül sikerül megegyezni: elég csak becsukni az utca felé nyíló ablakokat, és kicsit csendesebben vígadni. Közben egyre többen teszik hozzá a magukét a képekhez, szaporodnak a neoprimitív szénrajzok a festményeken, illetve a fekete kezű emberek a házban és a kertben.

Klikk a képre!

Hajnal felé a parázsló tűz körül üldögélve csattogó hangokra leszünk figyelmesek, mintha valakik nagyon lelkesen csocsóznának a házban, de kiderül, hogy csak az egyik srácot csapta meg az elmúlás szele, és éppen apró darabokra szedi a házban még bent hagyott egyetlen asztalt. Ezt bölcsen a performansz részeként értékeljük, de azért inkább csöndben eltoljuk a biciklit.

Hétfőn még arrafelé fordulunk az autóval, a kertből egy munkás néz ránk gyanakodva, a ház előtt valaki a kihordott lomok között kotorászik.

Kapcsolódó anyagok:

Artitude.hu