Nagypolgári panelelegancia Belső-Erzsébetvárosban

2008.04.04. 20:45
Újabb beruházás indul nemsokára Belső-Erzsébetvárosban, a Klauzál utca elején. Értékmegőrzőként indított projekttel értéket is őriznek, meg nem is: minimalista módon próbálják kerülni a faszádizmust.

A Bokréta Ház Kft. hamarosan megkezdi az Elizabeth Rezidencia építését. A 2005 óta húzódó, két és félmilliárdos beruházás résztvevői büszkén hirdetik, hogy megfelelnek a mai lakáspiaci igényeknek, emellett régi pesti zsidónegyed hangulatát is meg fogják őrizni. Eredetileg csupán egy nagy modernt épületet húztak volna fel a Klauzál utca 7-9. telken, a régieket ledózerolták volna, de 2006-ban - miután a beruházó már megvette a területet - műemlékvédelem alá került az egyik ott álló XIX. századi ház, így mégsem tudták lebontani.

Ilyen most

A felek (a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal, az önkormányzat, a beruházó) ekkor tárgyalni kényszerültek, aminek eredményeképp azt találták ki, hogy kis részeket megtartanak és restaurálnak a két historizáló stílusú házból, hogy az utca képe ne nagyon sérüljön tovább. Viszont mögé beépítenek egy hétemeletes (plusz tetőtér) monstrumot. Az eredményekről, a tervekről egy lepusztult nagypolgári lakásban tartottak sajtótájékoztatót az érintettek.

A környékre igencsak jellemző faszádizmust (mikor a védett épületből csak a homlokzatot tartják meg, de belül az épület korábbi jellege teljesen eltűnik) azzal próbálták megkerülni, hogy a műemlékvédelem alatt álló, 1870-es években épült házból, a Klauzál utca 7-ből egy traktust teljes mértékben az eredeti jellegét megőrizve újítanak fel, a hátsó lépcsőházakat viszont lebontják. A másik historizáló stílusú ház homlokzatának megtartása már csupán a beruházó jóindulatán múlott. A zöldterületeket a törvényben előírtaknak megfelelő mértékben alakítják ki, tetőkert és kert is épül.

Ilyen lesz

Seress most

Különlegességként az új épületegyüttesben nemcsak portaszolgálat lesz, hanem Seress Rezső-múzeumot szeretnének majd nyitni, ahol a megboldogult slágerszerző személyes tárgyait állítanák ki. Az ilyen kis jelekből is látszik, hogy az önkormányzat, és a KÖH is próbálkozott küzdeni valamennyit azért, hogy ne csak egy újabb, stílustalan lakópark szülessen, hogy mit értek el, az már egy másik kérdés.

Mint látható a látványterveken, a gyönyörű régi homlokzatokra sötét árnyként vetül majd az óriási, lakótelepet idéző új épület, és felvetődik a kérdés, hogy a 21. században miért csak rettentő csúnya házakat tudnak tervezni, hova tűnnek a gangok, a díszek és az igazi elegancia. Mezős Tamás, a KÖH elnöke erre azt felelte, hogy abba, hogy egy beruházás tervezője milyen épületet emel saját pénzén, nincs beleszólásuk, ez a szubjektív döntésük, és sajnos globális tendencia manapság ez a minimalista stílus. A beruházó ugyan először azt állította, hogy ez Bauhaus, aminek nagyon híres képviselői voltak, de ezt a szakember korrigálta minimalistára.

Az újságírók húzták a szájukat a terveket nézegetve, volt aki a "színtelen-szagtalan" terminussal élt, de egy német akcentussal beszélő kolléga nemes őszinteséggel a "rettenetes, igénytelen architektúra" szavakat használta. Persze itt már a manapság jellemző újépítésű házak iránt felgyülemlett düh beszélt belőlük, ami nem csupán ennek a beruházásnak szól. Elég egy számmal arrébb menni a Klauzálon, ahol élőben láthatjuk a teljesen környezetidegen stílust, ami lassan már olyan sűrűséggel fordul elő itt, hogy lehetséges: a jövőben a minimalizmus lesz a kerület következő arculata.

Nincs pénz

Hunvald György polgármester elmondta, hogy a régi házak lakói, miután megkapták a kétszáznyolcvanezer forintos négyzetméterárat, boldogan költöztek el belőle máshova. Azt is előjelezte, hogy a szemben, a Klauzál 8-10-ben is valami hasonló projektet terveznek, reményeik szerint a környék rehabilitációjának keretein belül. Hunvald György később az erkélyen azt fejtegette néhány kötözködő újságírónak, nehogy azt higgyük, hogy az az elsődleges probléma a kerületben, hogy milyen kinézetű új házak épülnek, hiszen a rossz anyagi helyzetben előrébb tartoznak az iskolák, a kórházak és a közterületek gondjai. Persze azért mindent megtesznek, de elsődlegesen a törvényalkotással van gond. Amúgy pedig még így is élen jár a kerület a felújításra fordított összegek terén, mint elmondta, a fővárosban 300 millió forintos keret jut lakásfelújításokra, de Erzsébetvárosban évente félmilliárdot fordítanak ilyen célra.

Belmagasság

Az ingatlancég viszont legújabb projektjét a "Nagypolgári elegancia a város szívében" szlogennel hirdeti rózsaszín ködös honlapján, de mint kiderült, a nagypolgáriasság nem a lakásokra lesz értendő. A megmaradó, egykor nagypolgári lakásokat ugyanis irodának fogják árulni, a lakóépületben viszont csak 2 méter 70 centis lesz a belmagasság. Ez ugyan majdnem kétszer annyi lakás építését teszi lehetővé, mint amennyi korábban állt itt, viszont nem nevezhető nagypolgárinak. A századelőn épült házakban négyméteres belmagasságú lakások vannak, és a látványterveken látható, hogy a régi épület egy emelete az új épület majdnem két emeletének felel meg. A beruházó elmondta, hogy ahol ötven lakás volt eddig, ott 2009 végére, a tervezett átadásra nyolcvankettő lesz.

Az önkormányzat másik dolgozója pedig arról próbált meggyőzni, hogy ne nagyon sajnáljuk a négyméteres belmagasságot, hiszen a mai energiaárak mellett már ugyansincs, aki képes lenne felfűteni egy ilyen lakást, vagy ha igen, az nem erre a környékre költözne.

A lakásszámok növekedése felveti a kérdést, hogy ez milyen hatással lesz a környék zsúfoltságára. Hunvald György erre azt a választ adta, hogy eddig sem volt biztos, hogy aki lakást vett a környéken, az ide is költözött, hiszen az utóbbi években a lakások száma nőtt, viszont a lakosság száma csökkent. Mélygarázst is fognak építeni az autóknak, de persze ettől még a jellemzően egyirányú utcákból álló környék könnyen beduguló forgalma nem lesz jobb. Mezős Tamás hozzáfűzte, hogy a jövőben tervezik a kötelező belmagasságok növelését.

A környék rehabilitációjának kapcsán Hunvald örömmel jelentette be, hogy az egykori Hungária Fürdő és a Continental Szállót átalakítására új beruházó jelentkezett, aki nem lakóházat, hanem impozáns szállodát fog építeni a területen.

Úgy tűnik, amit az örökségvédelem új, követendő példájaként állítanak be a Klauzál 7-9. kapcsán, valójában csak egy újabb kompromisszumhalmaz, amit Hunvald gyermekkorának kedvenc sorozatából vett idézettel érzékeltetett: "Miért nem inkább a Hufnágel Pistához mentem feleségül?!"