Elhunyt Kocsis György színész

2007.03.10. 15:39
44 éves korában, valószínűleg szívbetegsége következtében elhunyt Kocsis György, a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja. Arca a tévénézők számára is ismert egy bank reklámkampányából.

Kocsis Györgynek néhány éve - lábon kihordott szívinfarktusa után - ötórás bypass beavatkozás mentette meg az életét, azóta úgy élt, hogy tudta, bármikor meghalhat - írja a délmagyar.hu. Egy nappal Szakácsi Sándor után hunyt el, akivel korábban együtt játszottak a La Mancha lovagjában: Don Quijotét Szakácsi Sándor, Sancho Panzát Kocsis György játszotta.


Kocsis György

Székhelyi József elmondta: a 44 éves művész nem jelent meg egy pénteki próbán és nem lehetett elérni, ezért kollégáival a színészlakáshoz mentek. Az ajtót nem nyitotta ki senki, így feltörték; a művészt holtan találták. Kocsis Györgyöt a Szegedi Nemzeti Színház saját halottjának tekinti.

A színész a jövő héten, kedden Alan Bennett Beszélő fejek című darabjának egyik monológját adta volna elő Szegeden.

Kocsis György 1963. március 12-én született. A Színház- és Filmművészeti Főiskola elvégzése után, 1986-ban a Mikroszkóp Színpad, majd 1988-ban az Egri Gárdonyi Géza Színház tagja lett. Az Arany János Színházhoz 1991-ben szerződött, 1992-től az Arizóna Színház művésze volt. 2000-től játszott a Szegedi Nemzeti Színházban.

Fontosabb szerepei között volt Svejk (Hasek-Burian: Svejk), Sancho (Leigh-Wasserman: La Mancha lovagja), Ephezusi Dromio (Shakespeare: Tévedések vígjátéka) és Juraj Ardonjak (Iván Kusan: Galócza).

A Szegedi Nemzeti Színház tagjaként többek között William Shakespeare: Szentivánéji álom, III. Richárd, Rideg Sándor: Indul a bakterház, Egressy Zoltán: Portugál, Kálmán Imre: Marica grófnő, Molnár Ferenc: Üvegcipő, Játék a kastélyban, Martin McDonagh: Az alhangya című darabjában játszott.

A tévénézők onnan ismerhetik, hogy sokáig az ő arcával reklámozták az egyik bankot - a tévészpotokon kívül életnagyságú papírfigurákon is. Szerepelt a Gálvölgyi Show hat epizódjában illetve a TV a város szélén című sorozatban.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport