Csődbe mehetnek a könyvesboltok az áruházláncok miatt

2006.02.14. 11:00
Szakmai körökben úgy vélik, mostanra a túltermelési válsággal küzdő könyvszakmát is elérte az a folyamat, amely az élelmiszer- és iparcikk-kereskedelemben lezajlott: a szakboltok, -hálózatok létét veszélyeztetik a nagy bevásárlóközpontok. Az aggodalmak nem alaptalanok, mivel legutóbb az új Harry Pottert kezdték el 15 százalékos engedménnyel árulni a Tescóban és az Auchanban.

Az egyik legnagyobb könyvesbolthálózattal bíró könyves cég, a Libri, hétfőn közleményben tiltakozott a dömpingáras könyvkínálat ellen - írja a Népszabadság.

Kíméletlen árengedményverseny

"A Libri nem hajlandó részt venni a szellemi értékek devalválódásához vezető gyakorlatban" -jelentette ki Szabó Erika, a cég ügyvezető igazgatója. Jóllehet, egy ilyen jelentős és minőségi kínálatot tartó könyves vállalat is rákényszerül olykor hasonló lépésre: tavaly nyáron 24 százalékos leértékelés volt náluk is.

A mintegy másfél száz céget tömörítő Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagjai korábban megállapodtak, hogy új könyvet fél évig nem lehet leszállított áron eladni - mondja Zentai Péter László, az egyesülés igazgatója. A szervezetnek az áruházláncok azonban nem tagjai. A szakember néhány napja körlevélben hívta fel a figyelmet a mostanihoz hasonló "kíméletlen árengedményverseny" elharapózásának veszélyeire, elsősorban arra, hogy emiatt sok könyves cég tönkremehet, és kárba veszhet a hatalmas költségekkel mára létrejött könyvkereskedelmi infrastruktúra.

Harry Potter 15 százalékkal olcsóbban

Az aggodalmak nem alaptalanok, mivel legutóbb például több helyen és többféle módon megszegték a Harry Potter hatodik kötetének terjesztésére vonatkozó szabályokat az elmúlt napokban. A művet itthon megjelentető kiadó, az Animus ugyanis a világ minden részén előírt kötelezettség szerint egy időben, azonos áron megkezdett árusítást kötött ki a kereskedőknél.

A problémát nem is az a néhány utcai árus okozta, akik sebtében, a határidő előtt kitették a köteteket a standjukra, hanem két multi-kereskedőlánc, a Tesco és az Auchan, amelyek könyves részlegei 15 százalék körüli engedménnyel kezdték árulni a köteteket a 3980 forintos ár helyett.

Az Animus kiadó vezetője, Balázs István a napilapnak elmondta: a Harry Potter terjesztéséről a könyvkereskedő Lapics Kft. és a Tesco között létrejött szerződésben szerepelt az árengedmény tilalma, és ezt a Tesco megszegte. Ezért a kiadó egy hónapig nem tölti fel az áruházlánc készleteit a műből. A 150 ezer példányban került ki a nyomdából a Harry Potter, ennek mintegy egyharmada jut áruházláncoknak, a többit a szakbolthálózatok és az egyedi könyvesboltok árulják.

Amerikában 45 százalékkal olcsóbban adták

A Tescónál nem adtak felvilágosítást a szóban forgó szerződésről, viszont Danks Emese közönségkapcsolati menedzser elmondta: február 20-ig minden olvasnivalóra kiterjedő, 15 százalékos árleszállítást hirdettek, amely a náluk levő könyvválaszték egészét tekintve nagyon sikeres. Az áruházlánc csak az után döntött arról, hogy a Harry Pottert is kedvezményesen adja, hogy a konkurencia tett egy ilyen lépést.

Danks Emese nem akarta megnevezni a "konkurenst", de a Népszabadság információi szerint az Auchan-láncról van szó. A Tesco képviselője hozzátette: eljárásuk azért sem kifogásolható, mert az internetes könyvkereskedők és a nagy könyvterjesztők, mint például a Libri törzsvásárlói kártyával ugyancsak adnak kedvezményeket.

A Harry Potter egyébként Amerikában is kereskedelmi háborút indított el: A Tesco-lánc ott 45 százalékos engedménnyel dobta piacra, számos kiskereskedő is onnan szerezte be a portékát. A komoly amerikai könyves cégek hiába protestáltak a módszer ellen.