2400 fázó gyerek döntött rekordot a Leisztinger-gáton

A Kopaszi-gáti Leisztinger-birodalomban gyűltünk össze egy neokommunista parádéra vasárnap délelőtt. Azért merem így nevezni, mert az esemény a szponzorokat és az úszó színpadon ugráló boybandet leszámítva erősen emlékeztetett a régi szocialista ünnepségekre. Több ezer gyerek, ajkukról ki se fogy a nóta, a polgármester beszédet mond, aztán rendezetten tovább vonulnak, mielőtt megjött a hó. Csak ma már nem tapsolni kell, hanem „gyerünk, kezeket a magasba!” felszólításra feldobni a kezeket.

Az időpont megválasztása nem volt véletlen, hiszen a Guniess rekordkísérlet a szokásos évi Újbudai napok utolsó fázisa volt, és az évek óta hagyomány, hogy a XI. kerület napja a tizenegyedik hónap tizenegyedik napja. A polgármester, Molnár Gyula is fázott egy kicsit, ezért poénosan sajnálatát fejezte ki, hogy nem a hetedik kerület polgármestere, mert július hetedikén jobb lett volna az időjárás.

A megfelelő hangulatot az jelenthette volna, hogy ha hallom az ezernyi gyerektorokból felszakadó vidám dalolást, csakhogy a gyerekekből a helyszínen konkrétan semmi sem hallatszott. Egyedül azt lehetett hallani, amit a szélfútta színpadon erőlködő háromtagú fiúcsapat énekelt a mikrofonba. „Együtt messze megyünk, ha hajt a szívünk…”. Le a kalappal előttük, jól állták a szelet, és jól hozták a Kozsó munkásságából ellesett figurákat. A három énekes kilétéről a szervezőnél érdeklődtünk, azonban csak annyit mondott rá, hogy az nem lényeg. A lényeg, hogy az egészet Abaházy Csaba moderálta, ő mondta a gyerekeknek, mikor mit kell tenniük.

Még nincsenek a könyvben

A dal után egy aktatáskás férfi, Sebestyén István jelent meg a színpadon, és bejelentette, hogy az akció teljesítve, megdőlt a magyarországi gyerekkórusrekord. Erőteljesen nyomatékosította, hogy ez még nem jelenti azt, hogy be is kerültek a gyerekek a Guiness Rekordok Könyvébe, ezt csak remélik, hiszen ő csak a magyar rekordokkal foglalkozik. A többi már a Guinesséken múlik. Molnár Gyula ezután a színpadon azt mondta, hogy nemrég látott egy mesejátékot, és annak is az volt az üzenete, hogy csak összefogással lehet bármit elérni. Aztán Buza Sándor gratulált a gyerekeknek. Nem tudom, ő hogy került a képbe, de remélem nem ő ma a gyerekek kedvence.

Ki tudja, a gyerekeknek mennyi öröme lehetett ebben az egészben. Bár különösen nem panaszkodtak, de azért a nulla fokban tömött sorban állni a szelet nem lehetett olyan kellemes, hogy azt egy sátorba terelve kapott pogácsa és tea feledtetni tudná. Viszont legalább volt egy közösségi élményük, most hogy már nincs KISZ, ez is nagy szó.

Eb helyett Újbuda

Az esemény fő szervezője, Vincze Kinga, aki már 22 éve újságíró, elmondta, hogy nagyjából hétmillió forintból jött ki a móka, aminek ötletadója a Média 11 Kft, ami a kerületi tévé üzemeltetője is. Az önkormányzat négymillióval támogatta, a többit szponzorok tették össze. Az esőkabátokat is egy névtelen szponzor állta, a szervező szerint csak ez belekerült hárommillióba, a pogácsát és a teát is úgy kapták egy lelkes szponzortól, akik még a nevüket sem írták ki, annyira önzetlenek voltak.

A dal szerzőjével, Berkes Gáborral ugyan nem sikerült beszélni, de Vincze Kinga szerint fillérekért kapták meg a zeneszerzőtől ezt a dalt. Az „Együtt”-et eredetileg a magyar-horvát foci eb-re írta Berkes, csak ugye az nem jött össze. De úgy látszik épp oly’ jól megfelel Újbuda himnuszának, ezentúl ugyanis akként fog funkcionálni. „Ott van a jel, az égre figyelj, a csillag vigyáz rád” – szól a nóta, már csak az a kérdés, milyen csillag. „Együtt összemegyünk” – szólt az utolsó sor, de ezt lehet, hogy nem jól értettem.

Vissza

A szervezők annyira felbuzdultak, hogy be is jelentették, jövőre április 11-én (itt is egy tizenegyes) országos rekordot szeretnének felállítani ugyanezzel a dallal. A rekordra minden magyar iskolából várják a jelentkezőket, és nem kell majd egy helyre összegyűlniük, elég lesz, ha ugyanabban az időpontban kiállnak valahova, és a helybéli polgármester (vagy más hiteles ember) hitelesítheti, hogy megtörtént. Az ötletet az élet is igazolja, mikor megkérdeztem az egyik éneklő kisgyereket, hogy tetszett neki a felhajtás, azt mondta: „az tetszett benne, hogy jövőre is előadhatjuk”.