Ingyenkönyv a kopirájtról

"A lopás szó emlegetése merő hatásvadász halandzsa, mivel a zenei, irodalmi és képzőművészeti területen nem létezik olyan, hogy tulajdon..." - fejtegette az amerikai hanglemezkiadók jogi képviselője saját iparának védelmében úgy száz éve abban a perben, amelyet a kottakiadók indítottak az akkor még épphogy csak beüzemelt hanglemezgyárakkal szemben. A kottások érvei nagyon egyszerűek és mai füllel nagyon ismerősek voltak: ők invesztáltak némi pénzt a zenébe, és azt cserébe magukénak akarták tudni, kizárólagosan. Az eredményt sejthetjük.

És hogy miért pont Hollywood a filmvilág központja? Hát mert idemenekült a múlt század elején egy csomó független filmes a törvény keze elől. A mozgóképhez abban az időben ugyanis még rendkívül drága szabadalmak fűződtek (amelyek egy bizonyos Edison úr zsebében végződtek), és ezek a kalózok ilyesmiket nem voltak hajlandóak fizetni. A nyugati partig pedig akkor még elég lassan ért el a törvény keze, és mire odaért, a szabadalmak is lejártak, a hollywoodiak pedig behozhatatlan versenyelőnyre tettek szert a legálisan dolgozó keleti parti kollegák előtt.

Mocskos kopirájt, salalalala

A Stanfordon tanító alkotmányjogász Lessig nem elvont jogelméleti fejtegetéseiről híres: a fájlcserélőperek során a gyengébb felek védelmében, a szerzői jogi lobbival szemben gyakran feltűnő professzor történeteken keresztül érteti meg velünk, miért tesszük tönkre a saját jövőnket, ha nem képezünk megfelelő ellensúlyt a monopolkartellbe tömörült kultúragyárosokkal szemben.

Ha az előző mondat egy kicsit komcsisan is hangzott, azért még ne kattintsunk el innen máshova: Lessig egy rettenetesen konzervatív személyiség, akinél a leggyakrabban előforduló szó a hagyomány - és hogy a liberálisokat is felvidítsuk egy kicsit, eláruljuk, hogy amiről ott szó van, az a szabadság hagyománya. Történelmi sztorijaiból kiderül ugyanis, hogy a szerzői jog határait a megelőző korok mindig igyekeztek úgy meghúzni, hogy az adott időszak technikai lehetőségeit figyelembe véve a kreativitást is ösztönözze, és a kultúra szabadságát is megőrizze. Ma ez az egyensúly, úgy tűnik, felborult.

Az emberi kultúrának ugyanis (még manapság is) csak egy kisebb része tartozik abba a kereskedelmi körbe, amit a boltban meg a moziban pénzért fogyasztunk, a nagyobb darabja olyan közkincs, amit még Kuncze Gábornak sem jutna eszébe privatizálni: regék, mesék, mondák, népdalok, rég elhunyt szerzők művei, vagy épp olyan művek, amelyek ingyenes fogyasztásához hozzájárult a szerző, meg még sok minden más.

Szabad kultúra vs. kereskedelmi

Lessig könyvének egyik legfontosabb tétele - az emberek érdekében folyó technikai fejlesztés szabadságának védelmezése mellett -, hogy a kultúrának ez a szabad darabja természetes konkurenciát támaszt a kereskedelemben kapható kultúrának, amely szintén természetes módon ezt a fajta konkurenciaharcot is megnyerni igyekszik - azaz, minden erővel minimalizálni akarja a legálisan ingyenesen fogyasztható kultúra mennyiségét (például azzal is, hogy a szerzői jog lejártának határidejét kötelezően a végtelenségig emelgeti, meg azzal, hogy az új tartalomelosztási megoldásokat - hangkazetta, videó, fájlcserélő - jelentkezésükkor azonnal megsemmisíteni igyekszik). E logika szerint minden mese, amit a nagymama fejből mesél el a kisunokának, egy videokazetta-kölcsönzést helyettesít, ami a józan ész számára a valóságtól elrugaszkodott állításnak tűnik, de hát hallottunk már olyat is ezektől a szervektől, hogy minden mp3-letöltés egy cédé árával károsítja meg a szerzőket...

Érdemes ideidézni a fájlcserélők elleni harc élharcosát, az amerikai filmvilág szuperbefolyásos vén bohócát, Jack Valentit, aki húsz éve meglehetősen sötét képet festett a jövőről, ahol a sátáni videómagnó uralkodik: "Nem kell kifinomult képzettség a marketing és a kreatív döntéshozás terén ahhoz, hogy megértsük, mekkora pusztítást okozhat az a több százmillió felvétel, amely negatív hatással van az ország alkotó közösségének jövőjére, csak gazdasági alapismeretek és józan paraszti ész."

Nem anarchista

A professzor egyébként többször is leszögezi, hogy a két extrém, szélsőséges álláspont között ő egyensúlyt szeretne teremteni: nemcsak a filmes-zenés lobbi szerzői jogi demagógiáját utasítja el, hanem az általa anarchistának bélyegzett antikopirájt álláspontot is. Lessig kiáll a szerzők jogaiért is; azért, hogy műveikkel pénzt kereshessenek, ha akarnak, és megszabhassák műveik terjesztésének és fogyasztásának mikéntjét. Történeteivel azonban világosan megérteti: a szerzők jogait végre összhangba kell hozni a közérdekkel.

Neten ingyenes

A szerzőkre hivatkozó lobbi jogilag egyelőre nyerésben van a technikai fejlődéssel szemben: az emberiség történelmében először bírósági ítéletek meszeltek el egy nagyszerű technikai fejlesztést - ilyesmi még az atombombával sem történt meg. A legelső fájlcserélőbalhéban, a Napster-perben például kimondatott, hogy nem elegendő, ha egy szűrőprogrammal a jogsértések 99,4 százalékát megszüntetik; a jogsértések 100 százalékának megszüntetését követelték a felperesek és az esküdtek. A zseniális feltaláló, Armstrong esete jut erről Lessig eszébe, aki az 1930-as években megalkotta az FM-rádiózást, és akit ezért az uralkodó AM-rádiós lobbi bírósági perekben tett tönkre anyagilag, majd kergetett öngyilkosságba - harminc évvel később mégis kiszabadult a szellem a palackból, és az FM-rendszer jól megérdemelt helyére, a technikatörténelembe küldte vissza az AM-et.

A Szabad kultúra mint könyv rögtön példát is ad saját téziseihez: a teljes könyv - amely a boltokban 3600 forintba kerül - ingyenesen elolvasható a netről angolul, és most már magyarul is. Az eredeti kiadás eladásainak jót tett ez a fajta promóció, így feltételezhető, hogy nálunk sem bünteti magát senki 300 oldalnyi képernyőolvasással. (A kötet bátor hazai kiadója a Kiskapu kiadó.)