Miklós
-7 °C
2 °C

Tizenhét év után újra Kraftwerk

2003.09.03. 11:28
Tizenhét évnyi szünet után a nyár végén új albummal, a Tour de France Soundtracks-szel jelentkezett a legendás düsseldorfi formáció. A techno-nagypapák (vagy inkább, igazodva a jelenlegi trendekhez: elektro-nagypapák) hűek maradtak önmagukhoz.
A történelmi hűség kedvéért: 1986 óta 1991-ben még megjelent a régi számokat tartalmazó, az ortodox rajongók által kiátkozott The Mix, valamint egy 1975-ös koncertfelvétel, a Concert Classics 1998-ban, igazi újdonságot azonban a robotzenekar az utóbbi tizenhét évben nem jelentetett meg. A Tour de France Soundtracks-en hasonló hangzással folytatták, mint ahol annak idején abbahagyták, csak éppen a 2003-as technológiához upgrade-elték a zeneíró robotokat.

Hütter és Schneider

A múlt, a kötelező történelmi kör: a két alapító - "a" tényleges Kraftwerk -, Ralf Hütter és Florian Schneider a hatvanas évek végén, Düsseldorfban kezdték. Indusztriális közeg, posztindusztriális zene. A hamarosan Karl Bartossal és Wolfgang Flürrel négytagúra bővült formáció tette népszerűvé az elektronikus tánczenék, a későbbi techno és egyéb "új" hullámok ősének tekinthető, jellegzetesen német Krautrockot (Can, Faust, Neu, Klaus Schulze, Tangerine Dream, ilyenek). Jócskán megelőzve korukat, különleges gépi melódiáikkal, torzított robothangjaikkal, szigorú, monoton ritmusaikkal, a Krautrockon belül is abszolút unikumnak számító, inkább minimalista, mint kozmikus világukkal Detroit újítóit előlegezték (akik többek között Kraftwerk-lemezek forgatásával kezdték). Fénykoruk a korai hetvenes évektől a stílus egyik gyöngyszemének tartott 1981-es Computer World című lemezig tartott. Klasszikus albumaik ezen kívül: Autobahn (1974), Radioaktivität (1975), Trans Europa Express (1977), Mensch Maschine (1978).

Tour de France

A jelen, múltbéli kanyarral: a fiúk 1981-ben a Technopop című album elkészítésébe fogtak, melynek első maxijaként a Tour de France látott napvilágot (1983). Aztán, ilyen-olyan körülmények hatására, az album nem készült el, viszont, néhány év múlva, 1986-ban - már a sampling-technikát is bevetve - lett helyette másik, Electric Café címmel (Tour De France nélkül) .

A Tour De France Soundtracks aligha forradalmasítja az elektronikus muzsikát, ugyanakkor bizonyítja, hogy a Kraftwerk még mindig "ott van". Úgy teremtettek megint elektrót, hogy elkerülték a méltán divatos electroclash-kísértést, de a breakz-be hajló és onnan visszahajló törekvések is érintetlenül hagyták őket. Saját magukat adták, a hamisítatlan, csak rájuk jellemző mikrouniverzumot. A puristák boldogan dörzsölhetik tenyerüket, míg az örökös innovációt keresők alighanem csak a technikai tökéllyel, a kifinomultsággal elégedettek.

Tizenkét szám ötvenhat percben

A nyúlfarknyi szintetizátor-futam Prologue-ot a Tour de France három etapja követi: gyorsan indul be a verseny (Etape 1), majd alig érzékelhetően átalakul a textúra, egyre harmonikusabb a vokál (Etape 2). Az Etape 3 megtört, csillámos szintivel nyit, aztán az Etape 1 főtémája variálódik. A szakaszok egységes megamix-szé állnak össze, felettébb izgalmas részletekkel. A pergősebb Chrono kissé az űrbe ível, diszkréten adagolt űrzenei effektekkel. Alighanem az itt következő Vitamin lesz a nagy sláger: monoton szövegével, könnyedén táncra gerjesztő ütemeivel, klasszikus-melankolikus melódiáival.

Aéro Dynamik, Titanium, Elektro Kardiogramm: követve a nemes hagyományokat, a zenék - ha kell, a szívverést imitálva - a beszédes címekre rímelnek. És így tovább, ugyanez a La Forme-ról, vagy a Régénerationról szintén elmondható. Egyre minimálisabb az eszköztár, egyre éteribb, tisztább a sound. A záró téma, az 1983-as Tour de France átirata esetében valahogy túl evidens az összegző szándék; igaz, a hangutánzó effektusok sikeresen visszaadják a verseny légkörét, és még a klasszikus elektro-értékeket is felcsillantják.