Óriásberuházás ufóknak vagy panelproliknak

Sárga ufóváros, tüchtig lakótelep és MOM Park-szerű üvegfalanszter. Ez a három terv kapott díjat a Kvassay Jenő út, a Ráckevei Duna-ág és a Soroksári úttal párhuzamos vasúti és HÉV-sínek határolta ipari övezet rehabilitációs tervpályázatán. A közönség az epiteszforum.hu által a Gödörbe szervezett Földalatti beszélgetéseken ismerkedhetett meg a tervekkel, tervezőkkel és a pályázat kiíróival.

Az átalakításra kijelölt városrész - elhagyott ipari épületeivel, vasúti és HÉV-sínekkel, suta utcácskáival - jelenleg nem tartozik a legcsillogóbb fővárosi területek közé. Pedig néhány lépésre innen, a Lágymányosi híd másik oldalán emelkedik az újonnan épült kultúrerőmű, a Művészetek Palotája, a Nemzeti Színház, vagyis a reprezentatívnak szánt Millenniumi Városközpont.

A posztindusztriális társadalmakban megszokott dolog, hogy a volt ipari negyedek új funkciókat kapnak. Jobb esetben az egykori gyárak felújított formában múzeumoknak, kiállítótermeknek, esetleg loftlakásoknak adnak helyet, rosszabb esetben az értékes ipari építészet nyomait eldózerolják, és vadonatúj városrészt teremtenek, legtöbbször úgy, hogy az újnak kevés köze van a terület városépítészeti jellegéhez. A tervpályázatra érkezett három legjobb munka áttekintése után úgy tűnik, a Lágymányosi híd környékén inkább az utóbbi forgatókönyv valósul meg.

János vitéztől a toronyházakig

Aki rátekint a Petrus-féle látványtervekre, nehezen tudja elhessegetni a kellemetlen benyomását, hogy valami varázslat folytán az Üveghegyen is túlra jutott. Olyanok a hegyeket mímelő szállodák, luxusapartmanok és plázák, mintha a János vitéz kőevő óriásainak készültek volna. Bár Petrusék jól ismerik a világépítészet legfrissebb trendjeit - különösen, ami a prezentációs stílt illeti -, ám a szupermodern jövőképek és a mesebeli szürrealitás e furcsa keveréke ettől még Budapest-idegen világot ígér, és lévén a beruházás méreténél fogva városképi erejű, csak remélhető, hogy nem valósul meg.

Szabó Márton új stílusú lakótelepe az előbbivel szemben olyan, mintha Újpalotát összegyúrtuk volna valamelyik most divatos lakóparkkal. Az eredmény, a fantáziátlan toronypark azonban nem ismeretlen a budapestiek számára. Nem valószínű, hogy a Csepel-sziget csúcsával szemben magasodó VITUKI-székház megtízszerezése volna a Kvassay-negyed megújításának kulcsa.

Nem valószínű, hogy élettelen falanszterekkel kellene teleépíteni a még kihasználatlan fővárosi telkeket. Az efféle toronyváros örökké megőrzi mesterséges mivoltát, elég csak elugrani Salgótarjánba, a maga idején nemzetközileg is elismert csodavárosba.

Nem sokkal biztatóbb sajnos a győztes pályamű sem, noha kétségtelen, hogy urbanisztikai és építészeti értelemben is a leginkább sikerült tervről van szó. Bolberitz és Riez terve sem mentes azonban azoktól az allűröktől, amelyekért elsősorban a kiírás felel. Mivel mindenképp városképi jelentőségű koncepciót vártak el a pályázóktól, óhatatlanul megjelentek a tervlapokon a magasházak - igaz, a tervezők jó hangsúlyú tömbökkel oldották meg a problémát.

Önmagában a toronyházzal persze, nincsen semmi probléma, különösen, ha a város centrumától távol eső negyedekben magasodik. Arról nem is beszélve, hogy ha nem akarjuk, hogy városaink belepjék az egész bolygót, akkor felfelé kell terjeszkedni. A Manhattan-szindrómát ugyanakkor nem csak ökológiai természetű megfontolások igazolják. Nem kérdéses, hogy a befektetőnek is az az érdeke, hogy a megvásárolt telken minél nagyobb területű ingatlant építhessen, tehát toronyházat emel.

Kevés eredeti ötlet

"A tervpályázattól - jellegénél fogva - a terület beépítésének, építészeti és környezeti megformálásának további tervezésénél felhasználható ötleteket és javaslatokat várt a kiíró és a Bíráló Bizottság. A Bíráló Bizottság sajnálattal állapította meg ugyanakkor, hogy kevés pályamű tudott igazán eredeti ötleteket és kiérlelt javaslatot adni (...) A pályaművek többsége vagy helytelen alapvetésből kiindulva, végeredményében nem elfogadható javaslatot dolgozott ki, vagy alapgondolatában nagyon jó felvetését nem tudta a szükséges mélységben, az elfogadáshoz szükséges részletességgel és feldolgozottsággal indokolni.

Több pályamunkában megtalálható a törekvés a megszokottól gyökeresen eltérő, újszerű városépítészeti (...) együttes létrehozására, ám a bemutatott eredmény a pályaművek többségében nem kellően meggyőző" - szól a pályázat zárójelentése, s a kritikusnak sem igen tér el ettől a véleménye.

A vízió, a rendszer és a keverék

A pályázatot kiíró Duna-Liget Kft.-t képviselő építész, Szegner László a következőképp értékelte a három díjazott pályamunkát: Petrus Ferenc és munkatársainak (Artzen Bt.) tervei a "víziót", Szabó Mártonéké a "rendszert", a nyertes Bolberitz Henrik-Ries Zoltán-párosé pedig a kettő közötti szerencsés átmenetet testesítették meg. Kérdés, hogy van-e szerencsés átmenet a Petrusék megálmodta, kissé giccses mesevilág, és a Szabóék képviselte lakótelepes rigiditás között.

Mentségére szóljon a tervezőknek, ötletpályázatukon skizofrén helyzetben kényszerültek megálmodni az új városrészt, hiszen már meglévő szigorú városrendezési szabályozásokat kellett figyelembe venniük. Aki ezektől eltért, azt kizárták a versenyből is. A szokás egyébként nem ez a világ más, építészeti kultúráját tekintve fejlettebb részein. Hollandiában manapság egyre gyakoribb, hogy már a szabályozási tervekre is ötletpályázatot írnak ki, ily módon egy adott terület teljes egészében a tervezői kreativitás jegyében formálódhat olyanná, ami megfelel mind a városlakók, mind a beruházók, mind pedig az építész szakma igényeinek.

Változatosság

Ami mindhárom pályaműből, de különösen a mesevilágból és a lakótelepi tervből hiányzik, az a változatosság, amelyet nyilvánvalóan csak akkor lehet megteremteni, ha a beruházó eltekint az extraprofit érdekében dolgozó hasznosterület-kényszertől. Ha elsősorban a megteremtendő városrész városiassá tétele, s nem az ingatlanos kritériumok kielégítése a cél. Mint Amszterdamban a Jáva- és Borneó-sziget lakóövezeteiben, ahol a tervezők arra törekedtek, hogy a szervesen felépülő történeti város illúzióját keltsék egyébként új épületegyütteseikkel.

Ezért hol olyan negyedeket terveztek, ahol egyetlen egyforma ház sincs, ám mégis harmonikus benyomást kelt a lakóépületek összessége. Hol pedig tíz típusház permutációjával teremtettek olyan utcaképeket, amelyek sohasem lehetnek egyformák, ám mégis hasonlítanak egymásra. Az illúzió csaknem tökéletes, Amszterdam építészeti hagyományai köszönnek vissza egy egyébként vadonatúj városrészben.