Bevezetés a fotóművészetbe igényeseknek

2008.06.06. 09:03
A Lélek és Test, Kertésztől Mapplethorpe-ig című kiállítás bemutatja a világ leghíresebb magyar művészeit is, akiket itthon nem annyira ismernek. Fotográfiáról mindent, egyetlen kiállításon.

Meglepő lehet a közönség számára, hogy a híres festményekkel nevet szerzett Szépművészeti fotókiállítással rukkol elő. Ráadásul nem valami kis kamaratárlatról van szó, a Lélek és Test a főprogram, hatalmas molinóval a Hősök tere felé, és nagy nevekkel az alcímben (Kertész és Mapplethorpe), ahogy az a sztárkiállítás-marketingben előírás.

Az értetlenség egyrészt arra a tévképzetre vezethető vissza, hogy a fotó nem olyan műfaj, amivel a hagyományos művészetekre szakosodott Szépművészetinek foglalkozni kellene. Pedig miért is ne. Az emberek több mint száz éve fényképeznek, ráadásul már a kezdetektől művészi céllal is, úgyhogy ha foglalkozhat a múzeum századfordulós festményekkel, úgy vállalhatja hasonló korú fotók falra akasztását is.

A másik közhiedelem, hogy a fotográfia mégsem úgy művészet, mint egy olajvászon kép. Szép, szép, de ez azért mégis csak igényes szakmunkáról van szó. A babona tulajdonképpen még érthető is, hiszen az egyszeri magyar néző számára a fotókiállítás a Sajtófotóval és a World Press-szel azonos. Jóval furcsább, hogy ugyanígy áll a kérdéshez a hivatalos magyar kultúrpolitika is, ami olyan mostoha helyzetben tartja a fotográfiával foglalkozó intézményeit, mint decens osztrák öregurak a családjukat a pincében.

A Magyar Fotográfiai Múzeum például, ahonnan ennek a 220 darabból álló gyűjteménynek a fele származik, évi 6 millió forintot kap a működésére, és hatot műtárgyvásárlásra. Nagyjából huszad-harmincad részét annak, ami akkor járna neki, ha hagyományos műtárgyakkal foglalkozna.

Klikkeljen!

A helyzet azért is érdekes, mert a Hősök terén kószáló külföldiek még egy ingyen csikóbőrös kulacsért sem tudnának híres magyar festőt, vagy szobrászt mondani. Miközben André Kertész, Brassai, Munkácsi Márton, Moholy-Nagy vagy Robert Capa neve a világ minden pontján ismert.

Többszörösen is indokolt tehát, hogy a Szépművészeti fényképekkel foglalkozzon, és az is érthető, ha nem egy szofisztikált, a részleteket boncolgató válogatással kezdi a misszióját. Amit a most megnyílt kiállításon látunk, az pont annyira általános, mint a Test és Lélek cím. Bár őszintébb lett volna a Bevezetés a fotóművészetbe mottót írni a molinóra.

A két teremben látható 220 munkát ugyanis nem az fűzi egybe, hogy a fenti közhelyet járják körbe, hanem az, hogy a képek vagy a fotográfia 100 évének alapművei, vagy a műfaj alapkérdéseivel, alaptémáival foglalkoznak.

Kattintson, kérem!

A Test és Lélek a fotográfiában jártasak számára leginkább azért lehet érdekes, hogy tudását fitogtatva lenyűgözzön ellenkező nemű látogatókat. Akinek viszont Munkácsiról a Siralomház című festménye jut eszébe először, nem pedig a könnyed és mesteri, harmincas évekbeli divatfotók, annak átütő lesz a tárlat. Itt ugyanis egyetlen helyen láthatóak az elmúlt száz év fotográfiájának ikonikus darabjai: Robert Capától a Milicista halála, Man Raytől az Ingres hegedűje, Stuart Franklintól a Tienanmen téren, a tankok előtt protestáló alak, Irving Penntől Picasso. Vannak meztelen nők Helmut Newtontól, és meztelen férfiak Mapplethorpe-tól. Az utóbbi művész Ken, Lydia és Tyler című aktja egyébként a kiállítás plakátjain is szerepel.

Szintén a fotográfiai gyorstalpaló jegyében remek képeket válogattak be kortárs magyar fotósainktól, így szerepelnek a válogatásban Gárdi Balázs World Pressen is díjazott, afganisztáni háborús képei, Szilágyi Lenke melankolikus fotója, sőt, a képzőművészet és fotó határmezsgyéjén működő Szabó Dezső egy fiktív katasztrófafelvétele is.

A műélvezetet talán csak a kissé iskolás rendezés akasztja meg időnként, ami egymás mellé rendel kezekkel vagy lábakkal foglalkozó képeket, gyerekes fotókat, vagy olyan munkákat, amelyeken történetesen szerelmespárok láthatóak. A koncepció keresése azonban csak előhozná az érzést, hogy kik maradtak ki mégis a válogatásból.

Úgyhogy a legegyszerűbb, ha hagyjuk az értelmezést. Amikor egyetlen kiállításon szerepel első világháborús felvétel és a lerombolt ikertornyok csontváza, éhező néger és kenyeret majszoló parasztfiú, Pécsi József és Cindy Sherman, akkor a gondtalan szörfölésé a terep.