Zöld lett a Lánchíd, előtűnt a Duna
Szombaton fél négykor már engedik a tömeget a Lánchídra, mindenki egyforma, zöld színű, négyzet alakú esernyőt kap. A Duna Felfedés elnevezésű public art rendezvényen vagyunk, mert Maider López spanyol művész azt ígérte, több ezer esernyő segítségével eltakarja a Lánchidat és megmutatja nekünk a Dunát.
Az esemény kezdete előtt támad egy kis zavar: zöld ernyők keverednek árpádsávos zászlókkal, ugyanis az őszödi beszédi kiszivárgásának egy éves évfordulója alkalmából a várban rendezett megemlékezésre tartó tüntetők kezükben a lobogóval iparkodnak a Duna Felfedésre várakozó tömegen keresztül. Négyre többé-kevésbé megtelik a híd politikamentes családokkal, gyerekekkel, nyugdíjasokkal, turistákkal és szerelmespárokkal. A szervezőktől megtudjuk, minden esernyő elfogyott: a budai oldalon 1260, a pesti oldalon 3000 darab.
Várakozás közben a résztvevők különféle, kreatív módokon hasznosítják az ernyőt, ami mostantól a sajátjuk. Többen lelkesen kardoznak, néhányan golfoznak vele, egy idős úr a földön pörgeti és akad olyan amerikai turista is, aki lába közé kapva az összecsukott eszközt, félreérthetetlen csípőmozdulatokkal támad mások hátsója felé.
A köztéri művészet területén alkotó képzőművész a budavári sikló egyik hídján állva instruálja a közönséget. Projektje a fővárost átszelő folyóra szeretné ráirányítani a városiak figyelmét. Hiába halad keresztül a fővároson Európa egyik legnagyobb folyója, a város valójában nem ápol vele szoros kapcsolatot. A public art esemény apropója a Duna-konferencia, amin a folyómenti városok polgármesterei vitatják meg fejlesztési terveiket.
Elvegyülünk a résztvevők között és a Duna Felfedés filozófiájának fogadtatásáról próbálunk információkat gyűjteni. Hamar kiderül, az üzenet nem jött át maradéktalanul. Egy nyugdíjas asszony például biztos abban, hogy a Dunát fogjuk most együttesen eltüntetni, csak még nem biztos benne, hogyan. A japán turistáknak elmagyarázzuk, hogy mi történik éppen, nagyon tetszik nekik az ötlet, csak az ernyő színe gyanús. Szerintük a szürke folyó bajosan olvad majd össze a zöld ernyőkkel. Két gimnazista szerint a folyó szennyezettsége lehet az esemény apropója.
A Duna tűnik el vagy a híd?
„Azért jöttünk, hogy csináljunk végre valami értelmeset. Környezetvédelmi lényege van ennek, a Duna piszkos és így kicsit több figyelem esik rá, ráadásul szórakoztató is az egész” – mondja a középiskolás Szloboda Eszter és Stenger Bernadett. Az Ágnesként bemutatkozó nő nagyon örül annak, hogy ennyi embert érdekel a Duna, szerinte élhetőbb lenne a város, ha művészeti eseményeken túl az illetékes hatóságok drasztikus lépésekkel javítanák a folyó környezeti állapotát.
Az ernyők között Demszky Gábor főpolgármester is feltűnik, biciklit tol. Gyorsan nekiszegezzük a kérdést: miért is nem lehet miénk a Duna? Elveszik tőlünk a rakpartokon száguldó autók, és különben is, szaros. Akarjuk a Dunát, mondjuk, erre ő állítja, egyszer majd a Lánchíd sétálóutca lesz, és már 2010-re az eddiginél jobban a miénk lesz a folyó is, sőt, tiszta lesz a vize. „A Lágymányosi öbölnél, a Kopaszi gátnál példaértékű Duna-szakasz található, zöld területtel, kócsagokkal. Azt szeretnénk, ha a Hajógyári-sziget és az újpesti szakasz is erre a mintára változna. A város belső területein a forgalom miatt már nehezebb a helyzet, ezt Párizs sem tudta megoldani” – mondja a főpolgármester. Neki átjött a filozófia, lelki magasságokba emelkedik, a folyóval együtt. „Most egybeolvadunk a Duna-folyammal, egyfajta spirituális élmény ez. A Duna-menti városok körében tartott Duna-konferenciánk is erről szólt a napokban” – fogalmazott.
Amikor az eseményeket felülről fotózó helikopteres stáb megérkezik, a nem igazán hangos hangosbeszélőkön továbbítják a szervezők López instrukcióit. „Most nyissátok ki. Most csukjátok be, közben vigyázzatok egymásra. Most csak a budai oldal nyissa ki. Most emeljétek magasba.” Ez utóbbi feladat hosszú percekig tart, többen elfáradnak, mások a magasba tartott kezektől szabaddá váló izzadt hónaljak szaga miatt viccelődnek, a hangulat békés, mindenki jókedvű és vigyorog, a nap is süt, a tömeg fegyelmezetten hajtja végre a szervezők utasítását.
Éjszakára a légifelvételek is megérkeznek: a Lánchíd ugyan egyáltalán nem tűnt el - meglepő is lett volna, elvégre az esernyők zöldek voltak, a folyó pedig barnásszürke -, de a képek tökéletesen alkalmasak arra, hogy felidézzék a jókedvű délutánt, amikor sok ezer ember a Dunára figyelve kivonult a hídra. És senki nem szúrta ki a másik szemét az esernyők nyitása-csukása közben.
