Luke Vibert a Cinetripen II.

2001.11.01. 16:53
Luke Vibert, aka Wagon Christ, aka Plug először tavaly lépett fel a Cinetripen. November 3-án szombaton új helyszínen mutatja meg magát az önjelölt ambient vezér: az egzotikus Rudas fürdőt felváltja az egyre felkapottabb Naphall.
A cornwalli születésű Luke Vibert zenéit elmondása szerint nagyban befolyásolta, hogy szárnybontogatása idején nem volt a közelben semmiféle hatóság, ami a jó ízlésre hivatkozva akadályozhatta volna őt és zenekarait a zajkeltésben. Ha belegondolunk, lehet benne valami, hisz ebben a városban nőtt fel Aphex Twin is, akinek példáját követve kezdett el Luke saját zenék írásával foglalkozni. Szerette volna kiadatni zenéit, így mikor a Rising High nevű, új ambient előadókra vadászó kiadó felkereste, szemrebbenés nélkül állította, hogy ő ambient-et készít. Megszületett hát Wagon Christ, és érdekes mód a közönséget is sikeresen meggyőzte, hogy ő az új ambient vezér.

Vígan dolgozgatott így, megalkotta első mestermunkáját, a Throbbing Pouch-t. Időközben ráérzett a névváltoztatás szépségeire, Plug néven a Blue Planet kiadónál jöttek ki drum and bass zenéi, majd szerződést kötött a nagy múltú Mo' Wax kiadóval, ahol először jelentetett meg Luke Vibert néven. Rengeteg remix-felkérést kapott, és kap a mai napig is, dolgozott már többek közt Nine Inch Nails, Squarepusher, Lamb és Stereolab dalokon. Nemrég végre Wagon Christ-ként is leigazolt a Ninja Tune-hoz, az egyik legnagyobb és leghíresebb absztrakt hiphop-pal foglalkozó kiadóhoz, a Herbaliser, Dj Vadim, Roots Manuva és a Coldcut mellé, és itt jött ki áprilisban legutóbbi albuma, a Musipal is.

Egy Cinetrip rendezvény azonban nem csak a zenéről szól, s ez most sem lesz másként: Luke Vibert, Palotai, Mango, Bosi, Naga, Negro és Nandee produkcióját Vj-k (visual jockey - a szerk.) kísérik fénnyel. Vizuál szintjén ma Magyarországon mindenképp a Cinetrip nyújtja a legtöbbet, legszebbet - bizonyították ezt már többször: a Szigeten, a Vajdahunyad várában, és természetesen a Rudas fürdőben is. Kíváncsian várom, hogy a tornaterem-hangulatú Naphallból mit hoznak majd ki.

Óbudai Hajógyári sziget, Naphall 322. 22:00