Mária
-6 °C
-2 °C

Art Gringo

2000.10.17. 10:52
Akik abban a reményben kaptattak fel a várba, hogy a kortárs mexikói kiállítás megnyitóján tequilával öblíthetik le a torkukra telepedett port, nagyot tévedtek. Volt ugyan langyosan tálalt Coronita kukoricasör és pálinka élményvilága nyomán definiálódó elvarázsoltság.

Aki ennek a kiábrándultságnak az okán a kiállított műtárgyakban keresett végső vigaszt, szerencsére nem csalódott.

Nyilvánvaló, hogy a mindössze tizennégy alkotót felvonultató "muestra" még durva keresztmetszetét sem adhatja napjaink legélénkebb latin-amerikai művészetének, a láttamoztatott individuális törekvések azonban szinte kivétel nélkül fajsúlyosak és makulátlanul korszerűek. Amiért ez így van, ahhoz tudni kell, hogy napjaink korszerű mexikói művészei nem a kukoricaföldek szélső barázdáiból pattantak ki, hanem kulturális élményeiket is nemzetközi vizekről öltik össze. Így például ketten Milánó és Mexikó között ingáznak, öten Európában vagy az USA-ban tanultak, öten pedig nem mexikói születésűek, csak ott élnek.

Munkásságuk így több szálon kapcsolódik az európai, illetve a nemzetközi kortárs művészeti irányzatokhoz, ami eleve multikulturális hátteret biztosít számukra, amelynek a sajátosan mexikói hagyomány úgyszintén tevőleges része. Ezek a művészek tehát, bármennyire is mexikóiak, a világban is ott vannak, s bármennyire nemzetköziek, egyben mexikóiak is, így hát a nyitottság számukra természetes állapot.

A korszerű művészet nyelvi eszközeinek legjobb hagyományára épülő alkotások egyetemes szintre emelik azokat a sajátosan helyinek tekinthető tartalmakat, amelyek az ősi latin-amerikai kultúrában gyökereznek és a jelenkorban különböző transzformációkban élnek tovább. Maria Eugenia Rabadán művészettörténész szerint a művészek közötti egyetlen közös vonás nemzetközi téren mutatott mozgékonyságukban mutatkozik meg.

Ez esetben tehát joggal érvényesülhet az a kritikai szempont, hogy a kiállított anyagban milyen mértékben, illetve arányban vannak jelen a helyi, tipikusan mexikói jellegzetességek, valamint az univerzális tartalmak. Nos, Betsabeé Romero műveinek ikonográfiája számos utalást tartalmaz a mexikói művészettörténetre és a helyi folklórhagyomány képi szimbólumaira, míg Cisco Jiménez az utcán tetten érhető vagy éppen a szemétből kimentett népművészeti motívumokban leli meg inspirációját. Jan Hendrix és Yolanda Gutiérrez munkáiban a természetvédelmi motívumok dominálnak, míg Perla Krauze tájértelmezése egy nem túl távoli jövőbe, egy "külső zónába" vezet, egy elpusztult világba, egy romhalmazhoz, ahonnan sok dolog már eltűnt vagy kezd eltűnni, s ahol a művész az, aki megtalálja a kiutat, miután az elsivatagosodott világban megalkotja a szépséget.

"Sokat is tudunk Mexikóról, meg keveset is. Az ősi kultúrák mellett van valamelyes fogalmunk a mexikói muralisták korszakalkotó tevékenységéről, a száműzött Trockij körüli poltikai-szellemi körről, a szürrealista mozgalom időleges áttelepüléséről ebbe az izgalmas országba, a mexikói filmről és népzenéről. A kortárs képzőművészetről azonban szinte semmit sem tud a magyar tárlatlátogató", véli Néray Katalin, a Ludwig Múzeum igazgatója.

De most pont ő tett róla, hogy ez ne legyen így tovább. És erre már meg lehet inni egy gyomorrángató tequilát.