Magánügyek és rendszerváltás a Műcsarnokban

2005.12.16. 15:22
A Műcsarnok fiatal igazgatója, Petrányi Zsolt új irányokat szab az intézménynek, bemutatja a tévés, graffitis Magánügyeket, miközben megtudjuk, miért nem lesz rocktörténeti kiállítás.
A Műcsarnok nagyképernyős tévékkel és kötött babfotelekkel feltöltött termeiben mutatta be új koncepcióját az intézmény néhány hónapja kinevezett igazgatója. Petrányi Zsolt a "Kortársak vagyunk" szlogennel ismertette elképzeléseit, melyek fő elemei a dinamizmus, az európai művészeti mérce és a szervesen egymáshoz kapcsolódó kiállítások lesznek.

Átszervezés

A fiatal művészettörténész-generációhoz tartozó igazgató elmondta, szeretné ha a Műcsarnok mostantól nem egyszerűen kiállításokat szervezne, hanem szellemi központtá válna.

A Műcsarnokban a tervek szerint nem egymástól független kiállításokat láthat majd a közönség, hanem összefüggő, blokkokba szervezett programok sorozatát. Petrányi elmondta, hogy ettől függetlenül megmaradnak azok a kereskedelmi jellegű rendezvények - az Antik enteriőr, a Lakástrend és a Wellness - amelyekre bérbe adják az épületet.

Kérdésünkre, hogy miként valósítható meg a rendszerváltás úgy, hogy a kiállításokat több évre előre meg kell szervezni, így a jelenlegi vezetés több programot is örökölt, Petrányi elmondta: több kiállítást sikerült lemondani, hármat pedig beépítettek az új koncepcióba. A Fabényi-érára emlékeztet majd Kokas Ignác, a Képzőművészek szövetségének Út című tárlata és Kempelen Farkast a kortárs képzőművészet szempontjából vizsgáló kiállítás, ahol számítani lehet egy sakkautomata feltűnésére is.

Nem lesz viszont semmi a kulturális miniszter által beharangozott, és a választások előttre időzített rocktörténeti kiállításból, mivel a jogdíj túl magas. A vándorkiállítás szervezése pedig olyan hosszú időt vesz igénybe, hogy így a program a választások utánra csúszna. Folyosói pletykákból úgy tudjuk, ez iránt a minisztérium viszont már nem mutatott érdeklődést.

Babfoteles csábítás

Petrányi korábban lapunknak elmondta, szeretné, ha egy külföldi kurátor alkalmazásával biztosíthatnák a Műcsarnok nemzetközi kitekintését. Jelenleg azonban még nem tudják kit és milyen keretek közt tudnának alkalmazni. Az igazgató reméli, hogy a később szervezendő kurátorkonferencián találnak majd ígéretes, de még nem sztár státuszú szakembert.

A Műcsarnok nagy termei egyébként nem a legalkalmasabbak a kisebb terekben érvényesülő, kortárs művek bemutatására, vélte Petrányi. A most nyíló, Magánügyek című kiállításukkal azonban előnyt kovácsolnának a hátrányból. Kurátortársaival, Készman Józseffel, Molnár Edittel és Páldi Líviával a "megközelítés aktusát" emelik ki. Hogy ez mit jelent, egyelőre nem derült ki, a kiállítás középpontjában ugyanis a látogatásunkkor még nem futó videómunkák állnak.

A babfotelekről azonban kiderült, hogy azok a leülős, meditatív nézelődésre szeretnék rávenni a látogatókat.