Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Harminchatmillióért kelt el Munkácsy egyik Inasa

2005.06.14. 17:51
Az induló ár csaknem háromszorosáért kelt el egy Munkácsy a londoni Sotheby's aukciós ház nagyszabású keddi árverésén, amelyen XIX-XX. századi német, osztrák, magyar és szláv alkotók művei kerültek kalapács alá. Az aukcióra bocsátott magyar alkotások jelentős hányada azonban nem talált gazdára.

A világ legnagyobb, 1744-ben alapított aukciós cégének New Bond Street-i központja immár hagyományszerűen rendez nyár eleji árveréseket jelentős közép- és kelet-európai anyagból; az idei aukcióra 84 képet adtak be, közülük 18 volt magyar mesterek alkotása. A magyar kollekcióból a legnagyobb érdeklődés most is Munkácsy Mihály egyik művét, az 1869-ben készült A lusta inast kísérte; ennek a képnek a vázlata a Nemzeti Galériában látható.

Drámaibb is volt már

#alt#
forrás: sothebys.com
A Sotheby's árverésén The Lazy Apprentice címmel licitre bocsátott, egy párizsi magángyűjtő által beadott képre - amelyre a cég előzetesen 40-60 ezer fontos leütésiár-becslést adott - 30 ezer fontról indult az aukció, és az induló árat gyorsan felverték 75 ezer fontig. Innen már csak egy helyszíni és egy telefonos licitáló ígért egymásra, ötezer fontonként emelve az árat; a kalapács végül az ismeretlen telefonos vevő utolsó, 85 ezer fontos ajánlatánál ütött le.

A leütési árat megfejelő cégjutalékkal együtt, amely 100 ezer fontig 20 százalék, a bruttó ár - áfa nélkül - 102 ezer font (36 millió forint). Az éppen egy éve rendezett hasonló Sotheby's-aukción is elkelt egy Munkácsy, de az jóval drámaibb licit után: a szintén XIX-XX. századi magyar, német, osztrák, cseh és lengyel mesterek műveiből tartott tavaly júniusi árverésen A pataknál című alkotás 85 ezer fontról indult, és 525 ezer fontnál állt meg; ez mai árfolyamon 190 millió forint.

Itthon jelentenek valamit

A keddi árverés sikeres licitjei között volt Patkó Károly (1895-1941) 1921-ben készült Önarcképe is, amely ötezer fontos kikiáltási árról indulva végül 20 ezer fonton talált gazdára. Ugyancsak elkelt Patkó Csendélet almával és korsóval című alkotása, amelyre a licit háromezer fontról indult és 11 ezer fontnál állt meg. Szintén sikeres volt Polgáry Géza (1862-1920) Csónakban olvasó lány című képének árverése; a mű, amelynek kikiáltási ára 10 ezer font volt, 25 ezer fontért kelt el.

Az idei aukció magyar anyagának jelentős része - nyolc kép, köztük Fényes Adolf és Medveczky Jenő egy-egy alkotása - ugyanakkor megfelelő ár híján nem kelt el. Kieselbach Tamás, a budapesti Kieselbach Galéria jelenlévő tulajdonosa a keddi londoni árverés után az MTI-nek azt mondta: minden aukció sikere a beadott anyagtól függ, de általános igazság, hogy "magyar képet igazán Magyarországon érdemes eladni", mert a magyar alkotások a hazai kultúrkörben "jelentenek valamit". A szakértő mindazonáltal a magyar festészet felértékelődésének nevezte, hogy a magyar alkotások egyre nagyobb számban megjelennek a londoni aukciókon.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.