Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Klassz cikkek
Pénz és szerelem az óra alatt
A négy óralappal rendelkező, kocka alakú objektum Kárpáti szerint "kulthellyé vált" az évtizedek során. Ha a Moszkva térre beszélnek meg az emberek találkozót, akkor az az óra alatti területet jelenti, érvelt a Képzőművészeti egyetem intermédia szakára járó szervező. Hogy mit jelent az "óra alatt", az nem csak a környékbeliek, de a legtöbb budapesti számára is érthető. Ráadásul a Moszkva téri óra generációk óta jellemző találkozóhely, így a város történelmének része, állította Kárpáti.A szervező két társával honlapot is indított, ahol nem csak azoknak az aláírását gyűjtik, akik a jövőben is szeretnének az óra alatt találkozni, hanem az órához kapcsolódó, személyes történeteket is.
A hivatalnokok szívét olyan történetek hivatottak meglágyítani, mint a lányé, aki öngyújtókérés ürügyén itt ismerkedett meg a párjával, másvalaki pedig ötezer forintot talált várakozás közben.
Egy fórumozó a Moszkva tér történelmét feldolgozó tanulmány linkjét helyezte el, amiben a tér központjaként említik az órát. Az viszont nem derült ki a szövegből, az óra mióta része az a Moszkva térnek, és erről Kárpáti Róbert is csak annyit tudott, hogy évtizedekről van szó.
Harmincéves rekonstrukció
A civil aktivisták jellemzője egyébként az idealizmus, ami jelen esetben nem csak a céljukban való hitet jelenti, hanem azt is, hogy komolyan veszik, amit a politikusok és önkormányzati bürokraták a kampány hevében állítanak.A Moszkva tér felújításáról hallva izgatottan nyálaztuk át a sajtót és a kerületek közleményeit, de csak a már ismert, zavaros információkat találtuk.
A II. kerületi polgármester a választások alatt ugyan már konkrét tervekkel állt elő, sőt, a kerület honlapja egzaktul azt is közli, "az átépítés közel 30 milliárd forintba kerül majd, az összeg 85 százalékát uniós forrásokból biztosítják, a többit a fővárosnak és a kormányzatnak kell állnia". Tudnivaló azonban, hogy a tér rekonstrukcióját már harminc éve tervezik, de 1972 óta lényeges változások nem zavarták meg az óra alatt randizókat.
Zöld domb
www.masodikkerulet.hu
Mivel az említett kerületek fideszes vezetésűek, a II. pedig szocialista, a most érettségizők még nyugodtan megbeszélhetik a négyéves osztálytalálkozójuk kezdőpontját az óra alá. A budapesti beruházások forgatókönyve szerint a kerületek nem tudnak majd megállapodni, hogy krómozott üvegépületek, vagy mondjuk a megállók fölé védőszárnyat terjesztő óriásturulok épüljenek a térre, így minden marad a régiben.
A Moszkva tér rekonstrukciója egyelőre inkább a laza ötletelési szakaszban van, amit jelez az is, hogy Kárpáti Róbert egy hónapja olyan terveket látott, amelyekben még szerepelt a legyező alakú metróépület, a legújabb verzióban viszont már egy domb van a helyén.