Beckett-dalok a Trafóban

2000.11.29. 10:10
Két estén át Beckett-dalokat ad elő a Mozgó Ház Társulás november 29-30-án a Trafó Kortárs Művészetek Házában. A független színházi formáció jobbára külföldön vendégszerepel, nemzetközi elismertségük és a számos díj ellenére itthon mégis a perifériára szorul. A társulatot próbahely hiányában az utcára kerülés veszélye fenyegeti.

Részlet a 'Tragédia- jegyzetek' c. előadásból
A Mozgó Ház jelenlegi formájában 1994-ben alakult, Hudi László és Tolnai Lea vezetésével. Tagsága huszonéves fiatalokból áll, az ország egyik legnagyobb független 'mozgó' együttese. Az elmúlt években az együttes a független színházi élet egyik meghatározó formácójává lépett elő, amit leginkább az elnyert díjak és a vendégszereplések fémjeleznek. Közülük is kiemelkedik az 1998-as San Antonio-i nemzetközi színházi fesztiválok fődíja, az Európai Fesztiválok Szövetségének 2000-ben elnyert díja, az Avignoni Fesztivál, a Berlini Ünnepi Játékok, valamint az a ritkaságnak számító elismerés, hogy ,,Tragédia-jegyzetek" című darabjukat idén a német ARTE televízió teljes terjedelmében műsorára tűzte.

A Mozgó Ház 2001-ben is készül külföldi bemutatkozásokra, nem tudni azonban, hogy milyen körülmények között. A budapesti Józsefvárosi Színházzal kötött szerződésük hamarosan lejár, decemberi kiköltözésük után kérdéses, hol folytatják a próbákat. Hudi László, a Mozgó Ház rendezője szerint erre azért kerülhetett sor, mert az általuk preferált színházi dramaturgiának és struktúrának hazánkban nincsen igazi hagyománya, nagyon nehezen kapnak támogatást, így a társulat további működését komoly veszély fenyegeti. Az előadás ismertetőfüzetében pedig ez olvasható: "A Mozgó Ház Társulás a progresszív kifejezés minden formáját igyekszik magáévá tenni, annál is inkább, mert úgy gondolja, hogy egy társulat fennmaradását és előre mutató működését csak az effajta nyitottság garantálhatja."

Idei utolsó fellépésükre az 1996-ban készült Beckett-dalokat tűzték műsorra, amelyet eddig kilenc ország 22 városában mutattak be, nagy sikerrel. A zenés darab Beckett A játszma vége című művéből született, amelynek szövegírói és zeneszerzői, s egyben előadói is maguk a társulat tagjai.

Beckett - dalok
hang és játék
Rendezte: Hudi László
Hang: Barna Balázs
Írták, zenéjét szerezték és játsszák: a társulat tagjai