Mária
-6 °C
-2 °C

Zanza

2000.12.28. 12:45
A millennium apropóján felbuzdult szervezők több mint 160 ma élő és alkotó festőművész egy-egy alkotását akasztották ki a csarnok falaira. Akkora a készlet, hogy mindenki találhat magának valamit, ami tetszik. Ezen kívül a kiállításnak se értelme, se üzenete.

A Dialógus kurátorai egyesítették a szabadbeadásos és zsűrizett kiállítások hagyományait a meghívásos tárlatokéival. Az eredmény 169 kép a Műcsarnok falain, megdöbbentően széles kínálat, a legkülönfélébb iskolák, gondolkodási módozatok megjelenése. A képek között sok a sallangos, semmitmondó üres alkotás, de van néhány finom kiérlelt munka, de akkora a készlet, hogy valószínűleg mindenki megtalálja a neki tetszőt. Az egészben a lényeg, úgysem a minőség, hanem a mennyiség. Így tehát nem is az egyes képek kedvéért, inkább az összhatásért érdemes ellátogatni a Dialógusra.

Szokták mondani: van itt minden, mint a búcsúban, ezúttal ez duplán igaz - minőségben és stílusban is csaknem áttekinthetetlen a kínálat. Az elvontabb, absztrakt, nonfiguratív képektől a hiper-realista nagyvárosi tablókig, minden megtalálható. Körbesétálva a Csarnok termeit: valóságos stílusutazásban lehet részünk - Urbánus zsánerképek, tájképek, majd Bak Imre kubista óriásképe, utána jobbra fordulva Nyári István az ezredforduló tárgykultúráját megörökítő, erősen giccsbehajló gigászi olajfestménye (mikiegérrel, svájci bicskával, betmenes virágvázával és dragon ballzos egérpaddal), visszafelé japán hatást mutató virágcsendélet, kiegészítve egy festett kődarabbal a padlón (Makovecz Anna) és rádásként egy patchwork faliszőnyeg, színezett merítettpapírból.

De ott van Hajdú Kinga hat, arasznyi képe - nagyvárosi látleletek, ipari komplexumok és az emberi vérkeringés precízen kidolgozott rajzai. Érdekes, hogy az érintetlen természet képei, ma már jóformán csak a giccsfestőket érdeklik. A táj és az épített környezet bonyolult, megváltozott viszonya, ha tetszik, újraértelmezte a tájkép műfaját.

Két installáció is bekerült a festmények közé. BMZ, azaz Bajai Miklós Zoltán Zen - Kanta címmel egy furcsa hangszerszerűséget állított ki. Valójában se nem festmény, se nem hangszer, tehát egyszerre mindkettő - a festménybe épített fémhuzalok hangfogókon keresztül egy erősítőhöz vannak kötve, így a kép előtt állva sajátos meditatív zenét állíthatnak elő a játszogató látogatók. Swierkiewicz Róbert pedig egy műterembelsővel dobta fel a kiállítást. A középső csarnok sarkában üvegkalickában, olajfestékkel összekent ventillátor és létra látható. Gondolom a festészet elmaradhatatlan kellékei, a festőlét unalmának és gyönyöreinek zanzája. Vagy valami ilyesmi.

Termekre bontva, nem lehet egységes rendezésről beszélni, maximum egyes falrészek mutattak néminemű gondolati közösséget. Egy falon kaptak helyet az őrült-festők: Kovács Lola, Dr. Máriás, feLugossy László képei, vagy a jobb oldali kisterembe gyűjtötték össze a média, a számítógépes játékok ihlette festményeket, Király András, Csiszér Zsuzsi, Fejérvári Zsolt munkáit. Az egész kicsit kaotikus lett, a sok össze nem hasonlítható inger nehezen fogadható be és ilyen tömény adagolásban fejfájást okoz.

Ahogy távolodunk a Műcsarnok lépcsőjétől, a földalattin hazafelé zötykölődve sem tisztul, csak fakul a kép. Lesz, ami kihullik, lesz, ami megmarad: mindenesetre, ezek voltak az utolsó képek a XX. századból.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.