Vilma
-7 °C
4 °C

'Szobrászaton innen és túl' a Műcsarnokban

2001.03.19. 10:13
Ha Gombóc Artúr a szobrok irányában is olyan elfogult lenne, mint kedvence, a csokoládé tekintetében, akkor a Műcsarnok millenneumi kiállítássorozatának negyedik állomása láttán elégedetten dörzsölhetné össze a szárnyvégeit. Van ott kerek szobor, szögletes szobor, lyukas szobor, szobor fémből, szobor fából, mozgó szobor, csilingelő szobor, sóhajtozó szobor, dörömbölő szobor, vicces szobor, műanyag szobor, szobor szobor... Csak győzzük végignézni.
Ha valaki ellátogat a kortárs szobrászművészek impozáns tárlatára, jó, ha kényelmes cipőben és nem szülői értekezletre, randira vagy versenytárgyalásra igyekezve teszi. Aki kényelmesen és tüzetesen végig szeretné nézni a kb. 300 művész több mint 500 alkotását jobb, ha legalább másfél-két órát szán a műélvezésre. Már az első terembe való belépésnél mellbevágó a látvány, pedig a szervezők jó érzékkel ide helyezték a leginkább szigorú geometrikus formákat idéző alkotásokat. Itt rögvest fel is fedeztem régi kedvencem, Bohus Zoltán két gyönyörű zöld fényben játszó réteges üvegszobrát. A következő terem kínálatát már buján melegebbnek tetsző, emberi alakokat gyakran - bár stilizáltan - formázó fémszobrok jellemzik.

Például tekintélyt parancsoló Balázs Eszter szuggesztív hatású, téglából kimunkált Gólem-je. Selényi Károly kőből és fából épített Csillaghajó II.-jéhez érve szinte vártam, hogy a misztikus hatású hajó elinduljon. A harmadik terem természetes anyagokból, túlnyomórészt fából, konkrétan gallyakból és némi kőből készített alkotásokkal van tele, - még a plafonról is ilyenek lógnak. Enes Nagy Sándor Szauruszoszlopa faragott fából, vörös fonalból és sárgaréz gyöngyökből készült - lenyűgöző darab. Ebben a teremben találkozhatunk először Huszár Andrea tojásokból kirakott falú, ívelt járatával és feltehetjük magunknak a kérdést: vajon hová vezet? A későbbiekben - legalábbis részlegesen - választ kapunk rá. Az egybenyitott hátsó három terem már meghökkentő alakokkal, leginkább fémből és kőből készült torzókkal tartja fenn érdeklődésünket. Rozsolya Katalin hófehér vászonnal bevont kör alaprajzú Tusculanumába (egykor Cicero villáját hívták így, ami az ókori Rómától északra fekvő Tusculumban épült) lépve különös érzés kerít hatalmába, mintha valóban egy magányos, békés helyen lennénk a világ zajától elzárva - pedig ugyanott vagyunk, ahol eddig: a Hősök terén, a Műcsarnok hátsó termében.

Innentől pedig már móka és kacagás következik az egyik oldalszárnyon, színes és műanyag látomásokkal, abszurditás és szürrealizmus a másikon, és mindez olykor még keveredik is egymással. Érdemes kitartani a végéig, mert amikor a 450. műnél már azt gondolnánk, hogy már senki semmi újat sem tud nyújtani, mégis rácáfol a 451. Pimaszul humoros például Berhidi Mária Ó-ék-ja, amit jómagam legutolsóként tekintettem meg, kissé már kimerülten és elcsigázva. A kiállítás április elsejéig látható hétfő kivételével naponta 10-18-ig. Utána aki nem fáradt el eléggé, még megmászhatja a magyar hősök emlékművének oszlopát is. Csak óvatosan!