Huszti lesz a Nemzeti új igazgatója

2002.05.30. 10:05
Görgey Gábor kultuszminiszter csütörtökön délben jelenti be, hogy Huszti Péter Kossuth-díjas színész-rendezőt nevezi ki a Nemzeti Színház élére. Bár korábban az MSZP pályázatot akart kiírni a posztra, erre azonban most nem került sor.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem korábbi rektorát, a Kossuth-díjas színész-rendezőt nevezi ki a Nemzeti Színház élére Görgey Gábor új kultuszminiszter - értesült a Magyar Hírlap.

Pályázat nélkül is lehet

Bár korábban Lendvai Ildikó, az MSZP alelnöke pályázatot ígért a Nemzeti igazgatói posztjára, erre azonban most nem kerül sor. A kulturális tárcának a gazdasági társaságokról szóló törvény alapján ugyanis jogában áll pályázat nélkül kinevezni a teátrum vezetőjét. Mint Görgey korábban a Magyar Hírlapnak elmondta, "Nem szeretném, ha az áldemokratikus mechanizmus megmaradna, amikor mindenki előre tudta, ki fog nyerni egy pályázaton, de a látszat kedvéért még beneveztek másokat is. Több alkalommal balekja voltam hasonló eseteknek".

Korábban Huszti Péter mellett felmerült Bálint András neve is, aki az Erzsébet térre tervezett színházat vezette volna, de esélyesként nevezték meg Zsámbéki Gábor rendezőt is. Lapinformációk szerint a művészeti igazgatói posztot Verebes István töltheti be, ő azonban egyelőre nem nyilatkozott az ügyben.

Szoros munkakapcsolat

Mivel Schwajda György megbízatása pénteken lejár, Görgey Gábornak gyorsan kellett döntenie. Görgey olyan vezetőt választott, akiben feltétlenül megbízik. Mint a napilap írja, Görgey Gábort és Huszti Pétert régi munkakapcsolat köti össze. Huszti kétszer is rendezte Görgey híres darabját, a "Komámasszony, hol a stukker?"-t, 1985-ben a Játékszínben és 1989-ben a Madách Színházban. Huszti egyébként 1966 óta annak a Madách Színháznak a tagja, ahol Görgey "házi szerzőnek" számít.

Görgey Gábort azonban nemcsak Huszti Péterhez, hanem annak feleségéhez is szoros szálak fűzik. Piros Ildikó, aki szintén a Madách színésze, több Görgey-darabban is játszott már. Jelenleg is a repertoáron van Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai című kétszemélyes darabja, amelynek rendezője maga Görgey, egyik főszereplője pedig Piros Ildikó.

Nemcsák Károly is színigazgató lett
A budaörsi önkormányzat képviselő-testülete 10:8 arányban döntött arról, hogy Nemcsák Károly színművészt nevezi ki öt évre a Budaörsi Játékszín élére. A Játékszín jelenleg a művelődési ház épületében működik, de Budaörs lehet az első főváros közeli város, amely állandó kőszínházat működtet. A kiviteli tervekben 6000 négyzetméteres kulturális központ szerepel, melynek fölépítése 1,8-2,2 milliárd forintba kerül. Ehhez a képviselő-testület vállalt 300 millió forintos önrészt, a többit pályázat útján remélik előteremteni. Forrás: Magyar Hírlap