Országát kritizáló török kapta az irodalmi Nobelt

2006.10.12. 14:45
Az ötvennégy éves Orhan Pamukot 2005-ben azért állították bíróság elé, mert rosszakat mondott Törökországról. A Nobelre már régóta várományosnak tartották, jutalmazása nem okozott meglepetést.

Az 54 éves író műveiben "szülővárosának melankolikus lelkét keresve új jelképeket alkotott az egymással ütköző és egymással összefonódó kultúrákra" az akadémia indoklása szerint.


Orhan Pamuk

Orhan Pamukot korábban bíróság elé állították, amiért kritizálta Törökországot. 2005. februárjában egy svájci lapnak azt nyilatkozta, hogy az ország nem vállalja fel, hogy az első világháborúban módszeresen irtották az örményeket. Kritizálta az állam kurdokkal szembeni viselkedését is - írja az AP. Az író szerint harmincezer kurdot és egymillió örményt öltek le, és senki nem mer erről az országban beszélni rajta kívül. Az író célja az volt a nyilatkozattal, hogy felhívja a figyelmet a szólásszabadságra. Az EU szervezetileg elítélte az ellene indított pert.

Pamuk több műve nemzetközi sikert ért el, például a Hó, az Isztambul vagy a Nevem: Vörös. Magyarul eddig három műve jelent meg: A fehér kastély (Beyaz Kale), Az új élet (Yeni Hayat) és a Hó (Kar).

Orhan Pamuk jómódú családból származik, a Wikipedia szerint apja volt az IBM törökországi képviseletének első vezérigazgatója. Újságírás szakon végzett az Isztambuli Egyetemen 1977-ben. Tradicionális ottomán családban nőtt fel, de ma már inkább nyugati életforma szerint vezeti életét. Első kiadott regénye családját mutatja be három generáción keresztül.

A stockholmi akadémia több száz jelöltből választotta ki a török írót. A 10 millió svéd koronával (1,1 millió euróval) járó díjat (egy arany medált) tavaly Harold Pinter angol drámaíró kapta.

Első és eddig egyetlen magyar íróként 2002-ben Kertész Imre részesült ebben a kitüntetésben.

Irodalmi Nobel-díjak 1996-tól
1996 - Wislawa Szymborska lengyel költőnő és irodalomkritikus, mert "költészete ironikus pontossággal engedi az emberi élet momentumaiban megmutatkozni a történelmi és biológiai összefüggéseket".
1997 - Dario Fo olasz drámaíró, színész "egyszerre szórakoztató, lebilincselő és távlatokat nyújtó szövegek alkotásában mutatkozó erőssége elismeréseként".
1998 - José Saramago portugál író, akinek "képzeletből, együttérzésből táplálkozó és iróniával átszőtt példázatai újra meg újra kézzelfoghatóvá tesznek számunkra egy illuzórikus, tovatűnő valóságot".
1999 - Günter Grass német író, aki "fanyar, groteszk történeteivel a történelem elfeledett oldalát mutatja be". Az indoklás mint a XX. század egyik kiemelkedő irodalmi művét emelte ki az 1959-ben megjelent A bádogdob című regényét.
2000 - Kao Hszing-csien 1988 óta Párizsban élő, francia állampolgárságú kínai író, aki munkássága "egyetemes érvényének, keserű belátásának és nyelvi leleményességének" köszönhetően új utat nyitott a kínai regény- és drámaírásban".
2001 - Vidiadhar Surajprasad Naipaul trinidadi születésű brit író "a lényeglátó elbeszélésmódot megvesztegethetetlen, tüzetes vizsgálódással egyesítő, utánozhatatlan hangvételű műveiért".
2002 - Kertész Imre "írói munkásságért, amely az egyén sérülékeny tapasztalatának szószólója a történelem barbár önkényével szemben".
2003 - John Maxwell Coetzee dél-afrikai író, akinek regényeit "jól felépített szerkezet, gazdag párbeszédek és briliáns elemzések jellemzik". Az indoklás kiemelte az író "könyörtelen kritikai szellemét" és "kegyetlen racionalizmusát".
2004 - Elfriede Jelinek osztrák írónő, akinek regényei és színdarabjai "különleges nyelvi erővel leplezik le a társadalmi klisék abszurditását és ezek leigázó hatalmát". Az indoklás kiemelte műveinek zenei kontrasztjait.
2005 - Harold Pinter brit drámaíró, aki "színdarabjaiban feltárja a hétköznapok fecsegése alatt tátongó mélységeket, és behatol az elnyomás zárt térségeibe". Az indoklás szerint Pinter a legkiemelkedőbb személyiség a huszadik század második felének angol drámairodalmában.

forrás: MTI