Árpád
-1 °C
9 °C

A Nő és a Gép

2000.11.02. 19:58
Az elkövetkező hónap folyamán három olyan kiállítás látható Budapesten, amelynek tulajdonképpeni főszereplője Haász Ágnes grafikusművész. Ő az értelmi szerzője és fő mozgatója a Vigadó Galériában október 26-án nyílt Matricák 2000 című nemzetközi kisméretű elektrografikai kiállításnak, valamint a Magyar Szabadalmi Hivatalban november 14-étől látogatható Váltó tér című, műfajilag azonos rendezvénynek. A két bemutató közé ékelve november 10-én maga a művésznő lép a közönség elé egy önálló tárlat keretében.

Az elektromos eszközök művészeti beavatását még a hatvanas években eszközölte ki Bruno Munari olasz formatervező. Kevés számú követőjének köszönhetően a készülék márkanevéről xeroxnak nevezett fénymásolatok gyorsan elterjedtek a művészeti progresszió köreiben, ám akkoriban - a konceptuális művészet normáinak függvényében - elsősorban tényszerű, fényképészeti képessége jutott érvényre. Még jó évtizednek kellett eltelnie ahhoz, hogy a művészek felfedezzék azokat a grafikai tulajdonságait, melyekkel már az esztétika állapotaiba is bele lehetett szólni. A fénymásolók grafikai forradalma a nyolcvanas évek elején következett be és ezidőtájt ismerték el önálló művészetként. Magyarországon a technológiai lemaradás miatt ez a folyamat megint csak egy évtizeddel később, vagyis a rendszerváltást követően vette kezdetét.

A fénymásoló egzakt mechanizmusai mellett teljesen ellentétes optikai tulajdonságokkal is rendelkezik.
Haász Ágnes 1987-ben győződött meg a fénymásolónak az alkotásban hasznosítható képességeiről. Különösen az első színes másológépekkel való ismerkedés volt számára meghatározó élmény. Grafikai elhivatottságának felismerését illetően azonban még egy döntő körülmény játszott közre: 1989-ben megismerkedett a copy art nemzetközi rangú művelőjével, a Párizsban élő Joseph Kádárral, aki a festészet felől közelítette meg az elektrografikai műfajt. Kapcsolatuk arról győzte meg Haászt, hogy a kompozícióban véglegesülő hagyományos ikonográfia és a modern gépi eszköz elektronikus nyelvezete között nincs alapvető ellentmondás, s azokkal a véleményekkel ellentétben, mi szerint a gépi nyelv a priori destruktív természetű, ő azt próbálta bizonyítani, hogy a fénymásolón igenis létrehozhatók a figurális ábrázolás szellemében megtervezett, lényegüket tekintve emberközpontúnak minősülő, az antropomorf világszemlélet ihlette grafikai munkák.

Ekkor, 1989-ben megrendezett első önálló tárlatán még egymás mellett szerepeltette elektrografikáit és hagyományos eszközökkel létrehozott grafikai lapjait. Egy évre rá tagja lett az Árnyékkötők nevű elektrografikai alkotócsoportnak, amely a hivatásos művészeket jellemző szakmai komolysággal fogott hozzá a műfaj hazai elismertetéséhez szükséges szervező és népszerűsítő tevékenységhez.

A fénymásolóval azért oly érdekfeszítő kísérletezni, mert egzakt mechanizmusával teljesen ellentétes optikai tulajdonságokkal is rendelkezik, ezért szándékosan kieszközölt vagy akár véletlenül jelentkező váratlan látványokat képes felszínre hozni, mintha neki is lenne tudatalattija, ősemlékezete. A gépi optika egyszerűen másképpen, analitikusabban lát, mint az emberi szem, a fény pedig kevésbé ellenőrizhető, mint bármely más képzőeszköz, s nem mindig lehet előre tudni, hogyan tükrözi vissza az adott felületet. Haász az új médiumra úgy tekintett, mint minden olyan eszközre, amely bizonyos értelemben az alkotó ember hasznára válhat, ha kellő tehetséggel nyúlnak hozzá. Úgy tekintett rá, mint egy új szerszámra, az ember egyik korszerű kifejezőeszközére, amely megszünteti a grafikai leképzés manierista természetű gondjait, s hathatósan lerövidíti az alkotói folyamatot, azt a sokszor nagyon is prózai munkamenetet, amelynek során egy ötletből kész termék lesz.

Haász műveinek csak ritkán van konkrét tartalmi vonzatuk, legtöbbször hangulatokat, érzelmi állapotokat ragadnak meg. A női érzelemvilág titkait fürkésző, s a lélek rejtett tájait láttató-sejtető, az orientális ornamentika kötődéseitől sem mentes Haász-alkotások mára önálló értékrendszerét képezik a (belföldi) magyar elektrografikának.

Haász Ágnes tehetségét és érdemeit immár az igencsak gazdag grafikusművészeti kultúrájú országokban is elismerik. 1997-ben a krakkói Nemzetközi Nyomat Triennálén, valamint a prágai Nem Hagyományos Nyomat Triennálén részesült elismerésben, tavaly pedig a ljubljanai 23. Nemzetközi Grafikai Biennálé Ezüst Díjával tüntették ki. Hogy ezt itthon senki sem vette észre, talán annak tudható be, hogy a műfajjal szemben szakmai körökben még mindig erős ellenállás nyilvánul meg.

Létjogosultságáról és önálló műfaji értékéről a jelzett három elektrografikai kiállítás révén hamarosan meggyőződhetünk.