Stadion vagy önálló város?

2004.07.06. 10:30
A legkülönbözőbb építészeti megoldásokkal készült, minden igényt kielégítő tíz új stadionnal várta Portugália az Európa-bajnokságot. A stadion elnevezés talán nem is a legmegfelelőbb e létesítmények megjelölésére. Szinte - saját infrastruktúrával ellátott - önálló városokról van szó, ahol minden a sportnak vagy a sportot övező egyéb tevékenységeknek van alárendelve. A sokféle megkötöttség ellenére építészetileg egymástól igen eltérőek, hol az egyszerűség és színtelenség dominál, hol a formák és színek kavalkádja. Az Octogon szakírója végigjárta az összes csúcskategóriás, ötcsillagos épületet.
Portugália új stadionjai már nem egyszerűen fedett futballpályák, hanem a sport és a szórakozás, időtöltés legkülönbözőbb funkcióit kiszolgáló komplexumok. Mindegyik úgynevezett harmadik generációs sportlétesítmény, a két fővárosi, valamint a portói Dragao stadion ötcsillagos megjelölést kapott az UEFA-tól. Az építészeknek egyrészt figyelembe kellett venniük az UEFA minden részletre kiterjedő előírásait, így például ami az öltözők méretét, a zuhanyozók számát, a televízió-közvetítést kiszolgáló helyiségek felszereltségét, és nem utolsó sorban, a biztonsági követelményeket illeti. Emellett azonban helyt kellett adniuk a -- nemcsak futballrajongó közönségre számító -- üzleteknek, filmszínházaknak, éttermeknek, kiállítási helyiségeknek, klinikáknak és különböző sportolási lehetőségeket biztosító egyéb létesítményeknek. A nagyobb stadionok rendelkeznek uszodákkal, tornatermekkel és atlétikai, golf-, tenisz-, valamint lóversenypályával is. A tervezőknek ezen kívül figyelembe kellett venniük az egyes klubok saját kívánságait is, például ami a klub színeinek a stadion színezésében való alkalmazását jelenti.

Dragao stadion, Porto

"Elegáns" a legjobb jelző, amivel Porto 52 ezer férőhelyes stadionját, a Dragaot jellemezhetnénk. A Manuel Salgado tervezte sportlétesítmény az Európa-bajnokság nyitómérkőzésének volt a színhelye. A portói önkormányzat nem csupán egy új stadiont akart építeni, hanem egyben egy új városrészt kialakítani, a megfelelő közúti és tömegközlekedési infrastruktúrával. A stadion mellett irodaépületek, kereskedelmi központok, kulturális létesítmények is készülnek. Ebben a környezetben kellett elhelyezni egy hatalmas tömegű, szabályos kör formájú stadiont.

Az építész a lejtős terepen a pálya egyik részét a "földbe ásva" tette kevéssé feltűnővé az épület tömegét. Emellett különböző nyílásokkal enyhített a nagyméretű külső falak tömegén. Az északi és déli lelátó feletti részt nyitva hagyta, ami a nagy falfelületek megtörése mellett, a stadion "szellősebbé" tételét is szolgálja. Így a nézők a mérkőzés izgalmai közben akár a kilátásban, a közeli folyópartban is gyönyörködhetnek. De kívülről is "belátás" nyílik, a közelben elhaladó autósztrádákról a mérkőzést ugyan nem, de a lelátókon ülőket látni lehet. A tetőszerkezet áttetsző, fényt áteresztő polikarbonát, ami még világosabbá teszi az egyébként is tiszta fehér épületet.

A stadion úgy formájában, mint színeiben visszafogott, eleganciát és nyugalmat sugárzó. A fehérre festett falakat és épületelemeket csak az ülések kékje és persze a gyep zöldje élénkíti. A belső tereket is a fehér és kék uralja. A kék az FC Porto színe, igaz az építész "csalt", egy kicsit sötétebb árnyalatot használt.

Luz stadion, Lisszabon

A "világ nyolcadik csodájának" nevezik a futballvilág neves képviselői a döntőnek is helyet adó Luz stadiont. A látvány valóban impozáns, a 68 ezer férőhelyes létesítmény a legnagyobb a most készült pályák között. Tervezője Damone Lavelle, aki Sydney stadionját is készítette. A nézőtér teljes egészében fedett, a tetőszerkezetet négy külön oszlop tartja. A beton nyers szürkéje mellett csupán a Benfica piros színe dominál. Piros a tető fémszerkezete és pirosak az Ausztráliából szállított különlegesen kényelmes és biztonságos ülések.

Hatalmas méretei ellenére a Luz igen praktikus, funkcionális épület. Széles, az egész épületet körbefogó folyosók biztosítják a tömegek ki- és beléptetését. A talajszint alatt gépkocsik és buszok is körbejárhatják a stadiont. A lelátó legtávolabbi helyeiről is jól lehet látni a pályát, sőt a közönség úgy érezheti, mintha minden a közelében játszódna. Az üléssorok is úgy követik egymást, hogy a nézők nem látják az előttük lévő sorokat, így figyelmük a lent történtekre összpontosul. Minden a labdarúgást és a látványt szolgálja.

José Alvalade stadion, Lisszabon

Színekben tobzódó és egyben zártabb struktúrájú Lisszabon másik stadionja, az Alvalade XXI. A Sporting tulajdonában lévő, 52 ezer férőhelyes sportlétesítmény egy sűrűn beépült, urbánus zónában található, nagy forgalmú utakkal körülvéve. Ezért a felület megbontásával, csempedíszítés használatával, a sárga és a Sportingot jellemző zöld színek keverésével igyekezett tervezője, Tomas Taveira az épület tömegét kívülről minél kevésbé nyomatékossá tenni. Belülről pedig egy minél zártabb teret igyekezett létrehozni, mivel, mint kifejtette, a futballnál igen fontos a széltől való védettség. A szél akár a labda pályájának útját is módosíthatja. A zárt stadion ugyanakkor nagyobb komfortot biztosít a közönség számára is.

Taveira meggyőződése, hogy az építészetnek élnie kell a színekkel. Ő élt is velük, az Alvalade esetében összesen 1200 árnyalatot használt, csupán feketéből ötvenet. A színes székek ötlete, mint Taveira bevallja, nem egészen eredeti. Gerard Richter művei, a színes atlaszok képei ihlették meg. Amikor először komputerre vitte a tervet, csak ott vette észre, hogy a tarkaság, a színek vibrálása egyben a telítettség látványát is kelti, vagyis a stadion üresen is olyan, mintha nézők ülnének a lelátón. A futballisták a megmondhatói, mennyire rossz érzés egy üres stadionban játszani! A székek vibrálása a közöttük lévő tér feketeségének is köszönhető. Ha közvetlenül egymáshoz "ragasztva" lennének az ülések, nem váltanák ki ugyanezt a hatást, magyarázza az építész. A Sporting kívánságára zöld székek együtteséből formált zöld színű hullámvonalat is kreált az építész a lelátókon.

Aveiro Municipal, Aveiro és Dr M. Pessoa stadion, Leiria

Aveiro és Leiria városának stadionjait látva nem nehéz kitalálni, hogy tervezésük szintén Tomas Taveira nevéhez fűződik. Mindkettőt formai játékosság és tarkaság jellemzi.

Aveiro stadionja egy kietlen térségben teljesen magában álló épület. Az oda érkező számára hirtelen és erőteljesen tűnik szembe a látvány, mintha valami holdbéli létesítmény lenne. Nincs semmilyen más épület a közelében, az erőteljes színek és játékos formák nem is bírnák a szomszédságot "elviselni". Mindenestre itt -- a már gyermekként a színek iránt nagy vonzást érző -- Taveira szabadon ereszthette képzelőerejét. Nem elfelejtve, hogy a színeket nem lehet grafikai értelemben használni az építészetben. "Amikor ki akarok emelni egy formát, egységes színfelületet használok, amikor kevéssé szembetűnővé akarom tenni, akkor megtöröm, többféle színt használok" -- magyarázza munkamódszerét.

Kívülről a 30 ezer férőhelyes létesítmény tömege azért kevésbé feltűnő, mert az alsó szint, a pályával együtt, süllyesztve van. A süllyesztés a széltől is véd, ami ennek a "magányos" stadionnak az esetében talán még fontosabb. A széksorok, habár más színárnyalatokban, mint az Alvalade esetében, ugyanazt a tarkaságot, vibrálást és telítettséget mutatják.

Leiria stadionja kivételes helyszínen épült, egy középkori vár szomszédságában. A stadion tervezője számára elsődleges feladat volt megoldani a várra való kilátást. A tetőszerkezet hullámvonalát ezért erőteljesebbé tette, vagyis a keleti oldalon lejjebb kanyarította, hogy a nyugati, vagyis a VIP oldal lelátóján ülőket semmi ne zavarja a dombra épült vár látványában. Akinek pedig nem jut kilátás a várra, az gyönyörködhet a lelátók, a tetőszerkezet és a széksorok erőteljes színeiben.

Algarve stadion, Faro

Igazi "nyári" futballpálya benyomását kelti az ország déli, szinte állandóan napsütötte részében, Faro és Loule városok határában épült, 30 ezer személyes stadion. Ugyanaz az ausztrál építész tervezte, aki a lisszaboni Luzt, de nem sok hasonlóságot találunk a két létesítmény között. Itt egy szerényebb, visszafogottabb, de ugyanakkor üde, szellős, hangulatos komplexum épült. Ez egy "szép épület, ami kizárólag a sportot szolgálja, nem pedig egy nagyszabású konstrukció, ahol sportolni is lehet" fogalmaz az építkezés vezetője. A keleti és nyugati lelátókat -- egy különlegesen erős textilanyagból készült -- sátortető fedi, ami a stadion négy sarkában található rámpákra vannak erősítve. A rámpákon lehet feljutni a lelátókra is. A felhasznált színek ebben az esetben nem utalnak futballklubok színeire sem, az építészt talán virágok vagy lepkeszárnyak színei ihlették meg. Algarve klímájának, a sok napsütésnek köszönhetően a pálya füve itt a legjobb minőségű.

Braga Municipal stadion, Braga

Az Eduardo Souto Moura által tervezett pálya vitathatatlanul a legkülönlegesebb az összes közül. A Portugália északi részén található Braga városa egy volt kőbányát jelölt ki az új sporttelep helyéül. Souto Moura -- aki Portugália legnevesebb építészének, Alvaro Siza Vieirának tanítványa és közeli munkatársa -- a természeti adottságokat kihasználva tervezte meg a csupán két lelátóval rendelkező épületet. Északról a kőbánya fala zárja a pályát, míg déli oldala nyitott. A nyugati lelátót kőbe kellett vésni, ami igen megnehezítette és megdrágította a munkálatokat. A rusztikus kő ugyanakkor egészen különleges hangulatot ad a lelátó mögötti tér lépcsőkkel áthidalt szerkezetének. A két, 17 emeletnyi magasságú lelátót fent acélhuzalok kötik össze, a Siza Vieira által tervezett -- "saját súlyától süllyedő" -- betontetőre emlékeztetve. Souto Moura csak azért mondott le egy egybefüggő tető alkalmazásáról, mert a fű nem maradna meg a leárnyékolt pályán. A tervező festéket gyakorlatilag nem használt, a terméskő, a beton, a fém és az üveg természetes színei dominálnak.

Mint az építész elmondja, semmit nem értett a labdarúgáshoz, mielőtt e feladatot megkapta volna. Több stadiont végiglátogatott (elismerve, hogy Bari Renzo Piano által tervezett sporttelepe volt rá leginkább hatással), tanulmányozta a futball szabályait és az UEFA előírásait. Annyira, hogy mára lelkes szurkoló lett. Mint mondja, azelőtt oda sem figyelt a labdarúgásra, időközben azonban fel kellett fedeznie, hogy ez a sport egyben "gyönyörű látvány" is. Eduardo Souto Moura, úgy, mint kollégái, ennek a látványnak igyekezett méltó színpadot teremteni.