Komcsi tinihorror: gimiseket kínoznak a Pecsában

"Ávós módszerekkel hoztak ide minket - suttogja a fülembe a tizenhat éves szőke fiú, miközben vámpír/gót barátnője riadtan pillant körbe. - Az osztályfőnök ránk mutatott, hogy ki vagyunk jelölve önkéntesnek."

Szegény hamvas tinik. Jobban jártak volna, ha a műfaj szabályai szerint egy bőrarcú fickó kampót akaszt a fejükbe a Liget bokrai között, persze csak azután, hogy egymás szeme láttára megerőszakolta őket. De nekik még ez sem jutott, csak az 56.hu - Életérzés kiállítás a Petőfi Csarnokban.

Nyúlásgyanú és herevillanyozás

Sejteni lehetett, hogy az 56-os emlékév a kultúrhiénák aranykora lesz, hiszen a történelmi lelkiismeret-furdalástól gyötört exkomenisták az Isten (vagy Puch László pártpénztárnok?) pénzét is odaadják bármilyen 56-os mázzal leöntött szoborra, eseményre, kiállításra, csak rájuk ne mondják, hogy "no, megint kimutatták a herevillanyozójuk fehérjét a forradalom vérbe fojtói". Na, az 56.hu igazi 2006-os jubileumi lenyúlásnak tűnik.

Pedig ígéretes, mondhatni ziccertémát választottak az ötvenes évek köznapi tárgyainak, popkultúrájának megidézésével. A plakát hamisítatlan pre-rock and roll-hangulatot, snóblis-lengőtekés-snúros játszóházat és hasonlókat ígér. Nézzük, hogy is néz ki mindez a valóságban!

Kelemen Anna és a küzdősportok

Tarantino dörzsölné a tenyerét: a Petőfi Csarnok bejáratánál gimiseket terelnek le a buszról, aztán szadista mosolyú, fehér egyenruhás biztonságiak között bekergetik őket a betonhodályba.

Az első sokkot az jelenti, hogy a nagy lendülettel marketingolt kiállítás egyetlen teremre - igaz a nagyra - korlátozódik. Belépünk, aztán egyre hervadtabb mosollyal araszolunk befelé a kapuszerű fatákolmányokra feszített kommunista jelmondatok alatt. Jobbról-balról felkasírozott plakátok, fotók és újságcímlapok az ötvenes évekből, a Ludas Matyitól a sztahanovistákig, bármifajta szöveges magyarázat, ismertetés, ne adj isten értelmezés nélkül, csak úgy pőrén odacsapva, mint Kelemen Anna a tatamira. Az első érdekesebb cucc egy (ávós) Pobjeda és egy Moszkvics típusú autó (valódi mind a kettő) , de hihetetlen módon ezekhez sem társítottak egy betűnyi szöveget sem, így nekem kell felvilágosítanom egy 14 körüli kezdő metálost, hogy mire is szolgált annak idején a fekete autó. (Fiatalabb olvasóink kedvéért: állampolgárok jogtalan elragadására, bőrkabátos titkosrendőrök segítségével.)

Édes hiánygazdaság

Ezután három, korabeli bútorokkal és tárgyakkal berendezett helyiségbe kukkantunk be a hálóval fedett ablakszerű nyílásokon. Mivel nincs felirat, még nekünk, a komenizmus élő tanúinak is másodpercekbe telik rájönni, hogy az első a hiánygazdaságot mutatná be plasztikusan a zsenge korú nézőknek, egy töküres vegyes(?)bolton keresztül. Az ötvenes évekről mit sem tudó, ám hiszékeny gyermekek így azzal a biztos tudással fognak távozni, hogy a gaz komonisták alatt kizárólag szőlőcukor-tablettát, Negrót, fekete plasztik halászhálót és abakuszt lehetett kapni a boltokban, az eladók pedig az értelemszerűen bőséges szabadidejüket a pult filctollal való telegrafitizésével töltötték.

Ezután jön a szoba-konyhás lakás rekonstrukciója, ami megmutatja, hogy a kommunizmus annyira kemény volt, hogy lavór helyett egy fába fűrészelt lyukban fürödtek az emberek. Abban viszont komolyan kételkedem, hogy Rákosi, Gerő és Révai árnyékában bárki is lángolt kolbászt tartott volna a konyhakredenc tetején porosodó mérlegre akasztva.

A lecsúszott polgári stílusban berendezett nappali minden hülye tanulmánynál plasztikusabban érzékelteti, valójában mi vezetett alapjában gyáva embereket arra, hogy pisztollyal és benzines palackkal támadjanak a szovjet tankokra: olyan szar volt az élet, hogy családonként 1 darab kupica jutott, butykos nélkül.

Farkas Mihály dudái

A sok bénázástól megtörve a kiállítás területének úgy 40 százalékát elfoglaló büfé felé támolygunk. Útközben felkapom a távolról korhűnek tűnő étlapot az egyik kockás abroszról. Ha valaki ebből tájékozódik történelmileg, még azt hihetné, hogy a komonista pribékek Bombán és Bacardi Breezeren pörögve követték el a rémségeiket. A zavart csak fokozza, hogy a büfésnőnek nagyobb a melle, mint Farkas Mihály bűnlajstroma, így először a hagymás zsírba, aztán a riporterkedésbe menekülünk. Vagyis rövid közvélemény-kutatást tartunk a közönség körében, hogy tízből hányast adnának a kiállításnak. Két és feles átlag jön ki, mi nem adnánk ilyen sokat, de pont ezen a helyen óvakodnánk a kékcédulázástól. Átkozódó pillantást vetünk az ügyetlenül összeácsolt kamutribünről integető viasz Rákosira, Sztálinra és Kádárra és elhagyjuk a termet.

A folyosón a benti unalomtól feltüzelt gimis közönség már letarolta a lengőteke bábúit, snúrozni vagy snóblizni senkit sem látunk, a legnépszerűbb játék egy ki tudja honnan szalajtott, tátott szájú bohócfej, amit egy kuka tetejére applikált a koncepciózus rendező. A játék lényege, hogy hülyén kell röhögni, aztán teniszlabdával megpróbálni bedobni a bohóc száján. Ennek sokkal több értelme van, mint a benti alibitárlatnak, így megnyugodva megyünk haza. A kiállítás még három napig tart nyitva, és lesz közben Beatrice-koncert is, reméljük összetörik a berendezést.