Szeretlek, Süni! És fáj!

"Vinnyogtunk a röhögéstől a szerb irodalomtörténet órákon - meséli Andris, mikor arról kérdezem, tudja-e, ki az a Milosevits Péter. - Az a kedvenc grafittije, hogy »Szeretlek, Süni! És fáj!« Pomázon találta egy buszmegálló oldalán."

Amikor belépünk a kisterembe, a jelenlévő szlavisták úgy néznek ránk, mintha egyenesen a Holdból pottyantunk volna. Velünk együtt vannak vagy húszan. Plusz még tíz akadémikus velünk szemben, akik valami fura esztétikai révületben néznek messze-messze a távoli semmibe: Metafora ez a világ!

Egyikük már egyértelműen alszik, pedig csak tíz percet késtünk. Belesétáltunk ugyanis a szomszédos teremben zajló Szédülés-konferenciába, és egy időre megaludt a szánkban a tej.

"Célszerűbb lett volna a tartalomjegyzéket a munka elejére rakni, mert ha valaki csak egyetlen dologra kíváncsi, akkor hátra kell lapoznia, aztán újra előre" - mondja éppen az egyik opponens, amikor elhelyezkedünk.

De nem dől össze a világ. Az értekezés szerzőjének megrebben az egyik ujja, én pedig felnézek a mennyezetre, és megszámolom, hány lámpa van odafönn (35), majd visszatérek találmányaim, a szembe szerelhető fényképezőgép és az irodalomtudományi bullshit-generátor fejlesztésére.

De azért fél füllel hallom, ahogy Andris emlékezetközpontjában vadul tüzelnek a neuronok.

"VLADIMIR
Most mit csinálunk?
ESTRAGON
Várunk.
VLADIMIR
Igen, igen, de várás közben mit csinálunk?
ESTRAGON
Kössük fel magunkat?
VLADIMIR
Legalább feláll.
ESTRAGON
(izgatottan) Feláll?
VLADIMIR
Meg ami azután következik. Ahova hull, ott nadragulya nő. Ezért sír a nadragulya, ha kitépik a földből. Ugye, nem tudtad?
ESTRAGON
Akasszuk fel magunkat most rögtön!
VLADIMIR
Egy ágra?
Közelebb lépnek a fához, vizsgálgatják.
Nem bízom a sikerben.
ESTRAGON
Attól még megpróbálhatjuk.
VLADIMIR
Rajta!
ESTRAGON
Majd utánad.
VLADIMIR
Nem, előbb te.
ESTRAGON
Miért én?"

De én idősebb vagyok, már másképp gondolkodom.

"VLADIMIR
(gondterhelten) Sok ez egy embernek. (Szünet. Majd élénken) Másrészt mi haszna - kérdem én - most elcsüggedni? Régebben kellett volna erre gondolni, egy örökkévalósággal ezelőtt, 1900 körül.
ESTRAGON
Elég volt! Segítsd lehúzni ezt a vacakot a lábamról!
VLADIMIR
Kéz a kézben leugrottunk volna az Eiffel-toronyról, az elsők közt. Akkor még voltunk valakik. Most már késő. Föl se engednének.
Estragon vadul birkózik a cipőjével
Mit csinálsz?
ESTRAGON
Lehúzom a cipőmet. Veled sose történt ilyesmi?"

Milosevits Péter irodalomtudós és szépíró, így, mint az egyik opponense mondja, "belső szemlélettel tud közeledni" Vasko Popa költészetéhez. Alapgondolata egyébként az, hogy simán lehetne beszélni abszurd líráról is, ráadásul Popa első kötete a Godot párizsi bemutatójával egy időben jelent meg.

"A két mű között nincs filológiai összefüggés, de világirodalom-történetileg mégis szorosan összetartoznak: Beckett műve az abszurd dráma, Popa kötete az abszurd líra nyitánya" - írja A szerb irodalom története című munkájában, melyből idemásolok egy hosszabb részt is:

"Állítsunk Popa-verset Beckett-színpadra

Első találkozáskor a Popa-vers mindenkit meglep: ilyet még nem olvastam, de bármikor tudnék írni magam is; Zavodnika (Csábító):

Egyik a szék lábát simogatja
Míg a szék meg nem indul
És lábával édes jelet nem ad

Másik a kulcslyukat csókolja
Csókolja de még hogy csókolja
Míg a kulcslyuk a csókot nem viszonozza

A harmadik oldalt áll
Bámulja azt a kettőt
És csóválja a fejét csóválja

Míg le nem esik a feje

(Weöres Sándor fordítása)

A jelenet akár Beckett színpadán is lejátszódhatna, csakhogy ki játszaná el? Képzeljük el Darvas Ivánt, amint a kulcslyukkal smárol, Garas Dezső pedig (joggal) csóválja a fejét - míg le nem esik a feje. Mármint Garasnak, a színpadon."

"Akkor aludjunk most mi! Eddig ő aludt" - szól be az egyik kolléga a másiknak, aki volt szíves felébredni, amikor az ő bírálatára került sor. Mondandójából nem lehetett sokat érteni, mert motyogva hadart vagy hadarva motyogott, nem tudom, melyik, ráadásul dörgött az ég, és eleredt az eső.

Amilyen szórakoztatóan ír Milosevits, annyira unalmasan beszéltek bírálói. Popa bármely verse ehhez képest maga a színtiszta érthetőség. De legalább sikerült egy csomó kifejezést feltötlteni bullshit-generátorom adatbázisába: vocativusok, melyekhez az alkotót intimebb érzelmi szálak fűzik; az abszurd, ami nem is anyira abszurd; szellemi hajszálgyökerek hálója; racionalizált szürrealizmus; csak az értelmes képtelenség abszurd; a logika visszavonására épülő komikum eszköztára; nem a sivár kép, a sivár beszéd az abszurd beszédmódja; inter- és transzkulturális aktus; a test két végének egy szóba való összevonása.

De még nem mertem beindítani. Nem tudnék még ilyen mondatot előállítani: "A mítosz az irodalom »visszatérő ritmusa«, mely a kollektív értelmet struktúraként, koherenciát biztosító alapként építi be az irodalom beszédébe. Ilyen mítikusan megalapozott rendszer a tavasz-nyár-ősz-tél négyese, ezekhez megfelelő emberi, állati, növényvilági és ásványvilági szimbolika tartozik."

Közép-Európa egyébként az akadémikusok szerint is az egyik legtermékenyebb televény az abszurd irodalomban, egyikük például Mrozeket, a másik az oroszokat, a harmadik a bolgárokat hiányolja az értekezésből.

"Te, meg mered kérdezni, nem említené-e meg legalább lábjegyzetben az Indexet? Mióta hordjuk már a téglákat ezen az építkezésen!" - fordulok Andrishoz. De nem meri, pedig lehúzott öt évet horvát szakon.

"Nyelvészkedni nem egyszerű - meséli például. - Csóró egyetemistaként Dubrovnikban voltam nyári egyetemen. Csóróságom miatt üzletet ajánlottam két új barátomnak, a későbbi horvát külügyminiszter-helyettesnek és a szociolingvisztika feltörekvő lengyel csillagának. Ha fizetik a söreim, gondoskodok a töményről. Dubrovnikban minden nap van piac hajnalban, ahol a bolti nyolcvannal szemben tíz kunáért lehetett - ráadásul házi - travaricát szerezni.

Travaricát venni pedig még a nyelvészkedésnél is keményebb feladat. Röviden, minden nap hajnali hat és hét között el kellett fogyasztanom két-három deci travaricát éhgyomorra. Egyik bevásárlásomból hazafelé tántorogva a harmadikos nyelvtankönyv köszönt rám a szálloda erkélyén. Ha az ott travarica, akkor ma nem kell órára menned, mondta. Hamarosan már arról beszélgettünk, hogy a "baszom a kutyád anyját" (jebem ti pas mater) káromkodás vajon honnan eredhet. Miután hazatértem, némi pironkodás után megosztottam a történetet tanszékvezető professzorommal. Mosolyogva veregetett hátba, engem meg átitatott a kollektív mindenhatóság."

Mire idáig jutottunk, addigra Milosevits már válaszolt is a bírálatokra. "Most azt következne, hogy a bizottság visszavonul, de mint látják, nincs hová visszavonulni, ezért megkérem vendégeinket, menjenek ki egy időre" - mondja a bizottság elnöke.

Kimegyünk, és vissza se megyünk. Odakinn süt a nap, és esik az eső. Pont olyan hangulat van, mint ebben a versben:

"Mese egy meséről

Volt egyszer egy mese
A kezdete előtt ért véget
És a vége után kezdődött el
Hősei haláluk után léptek fel benne
És születésük előtt léptek ki belőle
Hősei a földről és az égről beszéltek
Beszéltek erről-arról
Csak egyetlen dologról nem beszéltek
Amit nem tudtak
Hogy ők egy mese hősei
Egy meséé amely a kezdete előtt ér véget
És a vége után kezdődik el"

(Somlyó György fordítása)