Barbara, Borbála
-5 °C
3 °C

Visszatérés Roxfortba

2003.06.21. 23:04
Szerelem, kamaszos lázadás, és elmúlás a Harry Potter tegnap éjjel megjelent ötödik kötetében, amiért tömegek virrasztottak a világ könyvesboltjai előtt. Tőlünk megtudhatja, hogy ki hal meg, és ki kivel csókolózik a Harry Potter és a Főnix Rend című könyvben!
Magyar idő szerint péntek éjféltől kapható az angolszász országok könyvesboltjaiban a Harry Potter ás a Főnix Rend, amely már megjelenése előtt minden idők egyik legsikeresebb könyve lett, hiszen például csak az Amazon internetes könyváruház több mint egymillió előrendelést vett fel a regényre. A rajongók már három éve várnak az ifjú varázslótanonc kalandjait bemutató mesefolyam ötödik részére, ezért nem meglepő, hogy az év leghosszabb napját leginkább végeláthatatlan sorok és varázslópálcával rohangáló gyerekek jellemezték Londontól Sydney-ig.

Varázslatos milliók

A 766 oldalas regény cselekményének részleteit egészen péntekig megpróbálta titokban tartani a kiadó, ezért példátlan biztonsági intézkedések közepette szállították a könyveket a boltokba. Jó pár ezer kötetnek így is nyoma veszett Angliában, amelyek azután amerikai és kanadai szupermarketek polcain jelentek meg. A kiadó szigorára jellemző, hogy százmillió dolláros kártérítési perrel fenyegette meg a New York Daily News-t, amiért az részleteket közölt a regényből.

A Harry Potter és a Főnix rendből egyelőre tizenhárommillió példányt nyomtattak, de - hogy ki tudják elégíteni a vásárlói igényeket - már most nyomdában van a második kiadás. Az előző négy kötetből eddig 200 millió példányt adtak el, és a regényeket több mint ötvenöt nyelvre fordították le. Az új könyv ajánlott ára egyébként 16.99 font, azaz közel 6500 forint, de a legtöbb angliai könyvesboltban már 10 fontért, vagyis körülbelül 3700 forintért hozzá lehet jutni.

Potter-láz

A könyv megjelenése és persze a nyári napfoduló alkalmából a világ számos pontján különleges nyitva tartással várták a boltok az olvasókat. Az időeltolódásnak köszönhetően Koppenhágában a könyváruházak késő éjjelig nem zártak be, Hong Kongban viszont már korán reggel kinyitottak. Sok helyen a nagy tömeg miatt a rendőrség is a helyszínre vonult, de rendzavarásról sehonnan nem érkeztek jelentések.

Akinek pedig igazán szerencséje volt, magától az írónőtől vásárolhatta meg az új regényt, hiszen JK Rowling szülővárosában, Edinburgh-ban egy fa bódéból árulta kötete dedikált példányait.

A Potter-lázra jellemző, hogy a regény dedikált első példányát páncélautó szállította a New York-i Közkönyvtárba, ahol a több száz éves könyvritkaságok tárolására használt biztonsági berendezésekkel védett teremben helyezték el. Eközben Új-Zélandon a miniszterelnök is részt vett az új regény felolvasásán, amely egyúttal rekord-kísérlet is, hiszen a rendezvényen 27 órán keresztül egymást váltják a meseolvasók.

Magyarországon egyelőre még várni kell az új regényre, az angol kötetetek korlátozott számban pár héten belül kaphatóak lesznek, de a magyar fordítás csak leghamarabb novemberben kerül a boltokba.

Sztori, gyilkosság

A Harry Potter és a Főnix Rend ugyanúgy kezdődik, mint az eddigi regények, Harry nagybátyja Private Drive-i házában gubbaszt a nyári szünetben, leginkább szobafogságban, miközben egyre inkább meggyűlik a baja a kamaszodó Dudley-val, aki a környék réme, ráadásul még cigarettázik is.

A történet elején feltűnik két dementor, akiket az Azkabani fogoly című részben ismerhettünk meg, mint a varázslók számára fenntartott börtön kegyetlen őreit, most azonban Harry életére törnek. A fiatal varázslótanoncot a titokzatos Főnix Rend tagjai mentik meg, akikről kiderül, hogy már régóta figyelik Harryt, hiszen közösek a céljaik: meg akarják akadályozni, hogy Voldemort nagyúr átvegye a hatalmat a varázslók és a muglik világában is.

A regény a jó és a rossz nagyszabású összecsapásáról szól, de az írónő nem feledkezett meg a főszereplők újonnan jelentkező kamasz gondjairól sem. Harry egyre jobban lázadozik, folyton szembeszáll Dumbledore professzorral, és a történet egy pontján ki is rúgják a Roxfortból. Természetesen az első csók is elcsattan, méghozzá Harry és Cho Chang, a Hollóhát fogójátékosa között. Ginny Wesley - aki több részen át volt szerelmes Harrybe - azonban nem féltékeny a bimbódzó kapcsolatra, sőt testvérei legnagyobb megrökönyödésére egyszerre két fiúval is flörtöl.

Már hónapokkal ezelőtt megírta a bulvársajtó, hogy a regényben meghal a mese egyik főszereplője, de a nagy titkot a könyv megjelenéséig sikerült megőriznie az írónőnek. Most már azonban több millióan tudják, hogy Syrius Black, Harry keresztapja, az azkabani exrab élete ér véget tragikus körülmények közt. Fiatalkorú szakértők szerint azonban nem ez a regény legnagyobb meglepetése, hanem hogy a történet végére kiderül: nem Harry Potter az egyetlen kiválasztott, aki legyőzheti a félelmetes Voldemort nagyurat.