Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Nem feltétlenül jó, ha egy regényt (oké, a Solaris mellett) a Da Vinci-kódhoz hasonlítanak, az amerikai sikerkönyv ostobaságától ugyanis a falnak tudtunk volna menni, egyetlen erénye az volt, hogy Dan Brown ügyesen használta a regényíró-szemináriumon elsajátított krimis fogásokat, mint például azt, hogy mindig csak a következő fejezetben derüljön ki a válasz az előző fejezetben feltett kérdésre. De ez azért édeskevés, a hülyeség és felszínesség ennyivel még nem semlegesíthető, sem nem tehető semmissé a kiváló téma eltékozlása.
A Raj szerencsére egészen más, science-fiction a szó legjobb értelmében, amennyiben a tudományos elemei megfelelnek a valóságnak, és a fantasztikus összetevőket is a tudomány szabályai szerint játszatja az író, amennyire lehet. Nem vagyunk persze oceanográfusok és nem tartottuk olvasás közben a kezünk ügyében a Google-t sem, de szúrópróbaszerűen rákerestünk egy-két dologra, például a regényben szereplő Pfisteria Piscicada nevű baktériumfajra vagy egy, a könyvben említett cikkre, ami egy környezetvédő csoport lapjában jelent meg, és ezeket Dan Brown-sújtotta, szóval meglehetősen rigorózus szakértői csoportunk rendben lévőnek találta.
A könyv végén Schätzing három oldalon mond köszönetet a segítségért különböző tudósoknak, kukacszakértőktől tengerkutatókon keresztül mérnökökig (sőt egyiküket szerepelteti is a könyvben), szóval a tudományos hitelesség innen is meg van támogatva, szakértőink tehát elégedetten csettinthetnek. (Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy Thomas Orthmann német tengerbiológus tavaly meggyanúsította Schätzingot, hogy az a tisztességesnél többet merített az ő interneten megjelent munkáiból, bár a könyv nagyon tetszett neki, mintha csak ő maga írta volna. A kiadó szerint az író csak a szabadon hozzáférhető tudományos tényeket használta fel munkájához, és nemcsak Orthmann oldaláról, de számos más forrásból is. Schätzing ennek ellenére megígérte, hogy a regény következő kiadásában megemlíti a tengerbiológust is.)
Ébredt már fel az éjszaka közepén, izzadtságtól csatakosan arra, hogy ezekben a percekben talán férgek milliárdjai rágják a tengerfenék metán-hidrátját, hogy ezzel instabillá tegyék a kontinentális peremeket, beláthatatlan következményeket okozva? Nyilván nem, de Schätzing öko-thrillere - a perui halász haláláról szóló, önmagában, novellaként is megálló prológus után - mégis innen indít: az ember ellen mintha tervszerűen lázadna a természet, a halászok hal helyett mérgező tengeri darazsakat merítenek, a bálnák hajókra támadnak, rákok pusztító baktériumot terjesztenek. A több szálon bonyolódó cselekményből többet udvariasságból nem árulunk el, mivel a regény egyik fő erőssége, ahogy lépésről-lépésre kibontakoznak az események, és ettől a világért sem fosztanánk meg a kedves olvasókat.
Nézzük tehát, mi van a fikción túl: a tavaly Corine-díjat nyert könyv egyértelműen elítéli az óceánokat szennyező óriásvállalatokat, a bálnavadász japánokat és úgy általában a természetet kizsákmányoló emberiséget, egyik szereplője ki is mondja: "A Föld nevű ökoszisztémának az ember mint peremjelenség eddig csak egyvalamit hozott: egy csomó gondot." Szerencsére mindezt okosan csinálja, nem lesz a könyvből elvakult zöld pamflet, de arra is fogadni mernénk, hogy karácsonyra már itthon is divat lesz az óceán, fel lehet készülni a búvárhajós tévéműsorokra. (A regény emellett csöppet sem burkoltan kikel az Egyesült Államok "világseriff"-szerepe ellen, egy német írótól ez persze nem meglepő, de ez már másik téma.)
Ráadásul mintegy mellékesen megtudhat az olvasó egy csomó mindent az északi-tengeri olajfúrótornyokról, a tenger alatti metánlelőhelyekről, az óceáni áramlásokról, a vietnámi háborúban bevetett barnadelfinekről, az inuit eszkimókról vagy a szökőár természetéről. Ez utóbbi ismeret állítólag számos német turista életét megmentette a tavaly szeptemberi cunami idején Délkelet-Ázsiában, ugyanis a könyv részletesen leírja, hogyan húzódik vissza a tenger, mielőtt lecsapna a partra, hogy több rohamra lehet számítani, illetve hogy a visszafelé rohanó víz még nagyobb pusztítást képes okozni, mint az eredeti hullám.
A lényeg: a könyv ismeretterjesztő munkának sem utolsó, és tudományos krimiként is remekül működik, főleg az első fele, a második fele inkább thriller, ez majd a hamarosan nyilván elkészülő filmváltozatnak lesz hálás témája. Ráadásul ez végre egy olyan regény, amit napokig lehet olvasni, mert nem csak azért ezer oldal, hogy aztán tizenhatos betűkkel szúrják ki az ember szemét. Egy-két bosszantó fordítási hiba ugyan akad benne, a Rocky Mountains az ugye magyarul Sziklás-hegység, Spielberg filmje pedig Harmadik típusú találkozások, nem pedig Nulladik típusú találkozások, ez utóbbi Déri János műsora volt a tévében. De ezek inkább csak apróságok, az újranyomásra ki is lehet javítani őket, a fordítás máskülönben korrekt. A medúzáktól azért a jövőben kicsit jobban fogunk tartani.
Frank Schätzing: Raj
Athenaeum Kiadó, 2005
3990 Ft
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
