Natália
-3 °C
8 °C

Random Dance Company: Sulphur 16

2001.01.08. 17:01
Huszonnégy piros ruhás alak a vöröses félhomályban. Idegen, vonagló mozdulatok; kitekert karok és lábak; gépiesen merev gerincek. Huszonnégy vörös test gépies mutatványai a fülhasogató zörej-zenére. Huszonnégy alak - nyolc élő, tizenhat vetített. Sulphur 16, a brit Random Dance Company előadása.

Mechanikusan szaggatott mozdulatok
A diszharmónia estje ez. A legmodernebb technika trükkjei és az emberi test önkifejező mozdulatai; barokk zenei akkordok és szintetizátor gerjesztette zörejek; lenyűgöző tánctechnika és visszataszító háttérkép - a nézőt igencsak ellentétes benyomások érik és az egész nem áll össze egységgé. Harmóniáról nem is szólva.

Wayne McGregor koreográfus és 1992-ben létrehozott társulata a modern technika és a tánc kapcsolatának vizsgálatát tűzte célul trilógiájában, melynek középső darabja a Sulphur 16. A hús-vér táncosok szerepével egyenrangúak a színpadon megjelenő virtuális formák és alakok. Speciális komputertechnika, hőérzékeny kamerák, digitalizált videofelvételek, a zoviet*france együttes különleges, a világ hangjaiból felépülő zenéje - ezek veszik körbe, szövik át az élő testek mozgását. Koncepciójuk szerint az ilyen módon megújított tánc-nyelv a high-tech világ lehetőségeinek és kihívásainak felel meg.

Huszonnégy pirosruhás alak. A valós és virtuális szereplők egyetlen gépies tánckarrá olvadnak össze. De az egész este során az elembertelenedés víziójával szembesülünk. A táncosok - bár lenyűgöző, de - mechanikusan szaggatott mozdulatai egyszerre idézik a komputervezérelte gyártósorok robotjait és egy molekuláris világ rezgéseit, lüktetését. Az atomok tánca? A cím alapján még ez is elképzelhető. Kétségeinken a látvány változásai sem sokat segítenek. A középrészben a kitisztult, jegesen fehér színpadon az immár fehér egyenruhát viselő alakok ugyanazokat a hátborzongatóan idegen mozdulatokat produkálják. Együtt táncolnak, de nem egymással; érintéseik nem teremtenek kommunikációt, csak kiegészítik egymást. Váratlan kivétel a legutolsó jelenet, melynek alig-ruhás emberpárja a meleg, barnás megvilágításban a humanitás szikráját villantja fel.

McGregornak valóban sikerült újszerű táncnyelvet kreálnia - olyannyira újszerűt, hogy a néző csak találgatni tud. Apokaliptikus víziót látunk az emberiség vegyi és/vagy technikai pusztulásáról - vagy csupán bravúros, de öncélú kísérletet a táncműfaj határainak szétfeszítésére? Az előbbit csak saját impresszióim támasztják alá, az utóbbit a társulat nyilatkozatai és eddigi munkássága. Kíváncsi volnék, más mit gondol... Vajon van-e értelme a Random Dance Company vizuális diszharmóniájának? Vagy egyszerűen játékot láttunk a tehnika és az emberi test kínálta lehetőségekkel - végülis ennek is megvannak a hagyományai a tánc történetében.