Rapopera a szipuzásért

Szerkesztőségünkbe érkezett egy ígéretes meghívó a RapCity című színdarab premierjére, amiben Magyarország legújabb társulatának előadására invitáltak. "A rap-kultúra mára alapvetően átszövi mindennapjainkat, és mint ilyen, különböző társművészeti ágakra is kihatással van" - olvasható a szinopszisban. Elmentem, mert úgyis rég kulturálódtam, és a rap (illetve hiphop) zene közel áll hozzám, kíváncsi voltam mit tudnak kihozni belőle a Millennárisban. Ekkor még nem sejtettem, hogy a RapCitynek annyi köze lesz a raphez, mint nekem a színházhoz vagy mint a szilvalekvárnak a csukamájolajhoz.

A Millennáris Park Jövő Házának Teátrumában háromnegyed házzal indult a díszbemutató. Már akkor kezdtem gyanakodni, hogy itt nem egy finom hiphop esemény szemtanúja leszek, amikor végignéztem a közönségen. Sehol egy buggyos nadrág, sehol egy XXXL-es Tupac póló, mindenhol jólfésült fiatalok, és virágcsokrot szorongató szülők.

A díszlet még ígéretesnek tűnt: egy fiktív nyolcadik kerületi utcaképet rendeztek be, ebből egy mellbevágó, a koszos pesti valóságot kritizáló darabot is kihozhattak volna. Csakhogy épp Budán voltunk.

Egy, két hár, kitört a láz

Előzetes információk alapján el sem tudtam elképzelni, mire számíthatok, igazán nyitottan álltam a dologhoz. Aztán amikor a legelső jelenetnél beszaladt tíz tini, és amatőr hiphoptáncban törtek ki valami fülsértő popzenére, kezdtem bezáródni. Az első asszosziációm a kilencvenes évek végére vitt vissza, egy megelevenedett Nika videóklipben éreztem magam. "Ez nem rap, ez kibaszott Jazz meg az" - erősítette meg félelmemet a mellettem ülő néző.

Aztán ahogy egyre több tini lepte el a színpadot, kezdtem azt hinni, hogy jól beetettek, és nem is előadásra, hanem egy showtánc-elemekkel fűszerezett H und M divatbemutatóra érkeztem.

A második számnál már nem volt remény, bebizonyosodott, hogy ez nem hiphop, ez nem rap, ez egy nyálas popmusical amatőr szereplőkkel, akik közül egy tudott csak rappelni, és kettő szereplő breaktáncolni.

Az egész musical különálló zeneszámokból állt. A harmadik számnál egy fodrász kinézetű fiú szenvedett valami drogügylet miatt a színpadon utcai ruhában popzenére, itt már egy műpisztoly is előkerült, fokozódott a feszültség.

Négy, öt, hat, szedd össze magad

A negyedik szám szerintem egy tribute volt az Erica C dance stúdiónak, a fiatal szereplők úgy ugrándozták végig, mintha a Milli Vanilli tagjai lettek volna.

A rapbetétekkel csak az volt a baj (még a joint-lóvé-nők vonalon mozgó keményebbekkel is), hogy Ganxta Zoli és a Kartell színvonalát sem ütötték meg, pedig az is egy vicc. "Mit dumálsz, kishaver?" vagy "a löketem a vakert, hú de szuper az a fű" jellegű sorokkal. Notorious B.I.G. tegnap nyögve fordult egy nagyot a sírjában.

"Véged van és kész, itt már nincsen józan ész" - szólt az egyik sora a RapCitynek. Aztán jött a RapCity című szám, ami a RapCityről szólt. "RapCity, RapCity, igen, igen, ez a RapCity" - fogalmazták meg a velős mondanivalót a szövegírók.

Az ötödik szám egy lightosított Beyonce-szám utánzata volt, eddigre már feldolgoztam, hogy egy diákszínpadi előadásra jöttem, ezért elkezdtem az apró örömök után kutatni. Tetszett például, hogy a kellékek közt volt egy beszélő Cartman-bábú, és ennek géphangját még az egyik számba is beépítették. Volt a darabban egy poén is: amikor a főszereplőnő az apját játszó karakterrel héliumos lufit fogyasztott, és egyre magasabb cincogó hangon énekelték tovább a dalt. Aztán volt egy olyan jelenet, amikor két motor ment át a színpadon. Állat.

Drogellenes tanmese

A RapCity történetét röviden el lehet mesélni: van egy drogbáró, annak van egy lánya, a lány beleszeret egy jótestű fiúba, aztán a végén az apát és a fiút is lelövik, és ott marad a kis combos lány tanácstalanul.

A darab látszólag azt a drogos tematikát igyekezett körbejárni, hogy a drog nagyon rossz, és csak bajt okoz. Rám viszont úgy hatott, hogy az előadás után kedvem támadt kipróbálni a sziput a Millennáris Park egyik eldugott pontján. Sajnos senkinél nem volt ragasztó.

Lelkesen lökték a szar vakerukat

Összegezve az egész előadás olyan volt, mintha színre vitték volna akármelyik kortárs low budget videoklipet, és ezt elnyújtották volna egy órásra. Erről nem a szereplők tehetnek, ők tehetségükhöz mérten lelkesen előadták, amit rájuk tukmáltak, és láthatóan nagyon élvezték. Nekem azonban egy rokonom sem volt a szereplők közt, így az én tetszésemet csak az egyik főszereplő felsőteste illetve a legfiatalabb fiúszereplő tánctudása és stílusa tudta elnyerni.

Érdekességek

A darab végén vicces összefüggésekre is fény derült. A legviccesebb, hogy a RapCity producere Barbalics Péter, az a Barbalics Péter, aki a Sorstalanság producere volt, mielőtt botrányba keveredett egy 200 milliós hiány miatt. Ráadásul Barbalics Dávid Ibolya sógora.

A másik vicc, hogy a RapCity egyik rendezője Varga Zsolt, aki a kilencvenes évek egyik legförmedvényesebb popcsapatának, az UFÓ-nak volt frontembere Dr. Love néven. Legnagyobb slágerük a '96-os Szerelemdoktor volt. Varga Zsolt az UFO eltűnése óta tánciskolában tanít, a szereplőket is innen toborozták. Varga társrendezője pedig Barnóczky Ákos, a Szőke Kóla című magyar film rendezője volt.

Tanulság

Az általános iskolás statisztákkal feldobott darabnak nem sikerült megtalálnom az értelmét, de legalább ennek megfelelően vége sem volt neki. A RapCity a következő a monológgal végződött:

"Hogy mi a sztori vége?

Hát gyerekek, tiszta ügy, döntsétek el ti."

Nesze nekem kultúra, nesze nekem színház.