Az életben nincs már több móka

Tekintse meg képeinket!

Ha véletlenül úgy gondolta volna, hogy a fiatal festők bohém alakok, akik vidám teraszokon forradalomról beszélnek, és időnként szeretettel hordozzák végig tekintetüket a dús lombokon, akkor a Reflexiók című kiállítás feltétlenül meg fogja önt hökkenteni. A huszadik század elejének magyar festményeire reagáló huszonegyedik század eleji művek szerint a kortárs képzőművészek ugyanis pont úgy érzik magukat, mint mi: idegenül és bizonytalanul, cinizmussal és komolytalansággal védekezve az ellen az ideiglenes, közönyös dolog ellen, ami a bőrfelületen túl húzódik.

A hetven-száz éves képek témái, a harmónia keresése, a leveleken táncoló fény és a szebb jövő még csak nosztalgiát sem ébresztettek a felkért művészekben.

Nem Mona Lisa

A bölcsész büfébe illő gondolatokat nem a vészesen rövidülő nappalok szülték, hanem az akkori és mostani képeket páronként egymás mellé állító, és óhatatlanul összehasonlításra késztető kurátori koncepció.

Az ötlet lehetne egyébként kellemetlenül közhelyes is. Mivel azonban kiindulópontot nem világhíres festmények jelentik, mint például a Mona Lisa, hanem jelentős, de kulturális guanóval be nem borított magyar munkák, a hatás valóban olyan, mintha két kor nézne szembe egymással.

Klikk a képre!!

Az egyik oldalon természet, fények, nő, mint Márffy Ödön 1911-es Álló aktján. Párján, Csurka Eszter festményén az alak azonban már görcsös pózban zuhan, rideg, szürke háttér előtt, amelyet csak a semmibe lógatott polcon sorakozó könyvek törnek meg. Ezt nem is magyarázzuk tovább.

Hasonló módon tűnik el a természet Rudnay Gyulától Király András felé haladva. Az előbbi ólmos égboltja, átázott szénakazlai egyenesen barátságosnak tűnnek reflexiója, a sötét nejlonnal letakart bálák tömege mellett. Király festménye ráadásul nem kimódoltan komoly, a nézőt inkább a képből áradó szenvtelenség vágja mellbe.

Nemes Nikolett ezt a hangulatot fokozza a bizonytalanság, ideiglenesség létállapotává. Az Itt repül a kismadár című képről eltűnik Kontuly Béla festményének alakja. A neoklasszicista-konstruktivista stílusban festett, telt ajkú kislány a szomszéd vásznon giccses ikonná válik, gyermekét szoptató Szűz Máriává, aki ráadásul csak egy paravánra festett kép. A fej helyén tátongó nyílásba beilleszthető lenne bárki arca, ha volna bárki más a képen, mint ahogy nincs. A lukon át pedig nem a vidám színű gyárak látszanak, hanem bizonytalanul hullámzó, elfolyt táj, makettszerű tér.

Vicc és halál

Az illúzióvesztés Regős Istvánnál a "Párizsi pályaudvar" cinikus képébe bújik. Klie Zoltán még naiv lelkesedéssel festette meg a technika vívmányait, munkáján a vonatok mintha egyenesen a szebb jövőbe rohannának. A gyermekét toló anya azonban nem érkezik el a boldog korba. A lelkesen pöfögő pályaudvar 2004-re kaján naivsággal ábrázolt mesepályaudvarrá alakul, a babakocsi pedig anyuka nélkül száguld lefelé a lejtőn.

Klikk a képre!!

Úgy tűnik, viccel Szirtes János is a Lövészárokban című Mednyánszky festményre készített reflexiójával. A printen a harcosok nem sáros földön fekszenek, hanem a budapesti utcákon. Katonák helyett színes ruhába öltözött, esernyővel lövöldöző gyerekek a főszereplők. A helyzet mégis inkább nyomasztó, semmint vidám. A gyerekek fölött zavartalanul áramlik a tömeg, szinte érezhető a boka magasságban terjengő szmog, lábuk rálóg a sínre. Idegenebbek a környezetükben, mint a lódenkabátos katonák az avarban, és maga a város válik arctalan ellenséggé.

Elégedettséget egyetlen kortárs munkán fedezhetünk fel, de happy endről szó sincs. A pizsamában, egy kávé utáni tettrekészséggel a festő, Frank Frigyes felé forduló barát képét finom párhuzamokkal fogalmazta újra Nagy Gabriella. A vörös drapériából anyaméh-meleg padlószőnyeg, a kék-fehér hálóruhából takaró és trikó, a derűs arckifejezésből az éppen álmodó ember nyugalma lett. A feltáruló férfi mellkas Nagynál viszont lőtt sebbé változik.

Mielőtt azonban kezet emelne magára, vagy egy közelében tartózkodó, a virtuális létbe révedő festőre, végezetül megemlítjük feLugossy László printjét. A Majdnem Gulácsy című Gulácsy parafrázis ugyanis nem tesz hitet az önfeladás mellett, és nem boncolgatja sem az elidegenedést, sem az illúzióvesztést. Ezek helyett viszont a szende hölgyre, hosszú ruhában plusz kezeket rajzolt, amelyek egyike ráadásul saját mellét markolja pajzánul.

Hogy mindez mit jelent, többféleképpen is magyarázható, de ne felejtsék ki a számításból, hogy feLugossy egy generációval idősebb a többi kiállítónál. Bár mint már tudjuk, valójában mindegy az egész.

Reflexió
Várfok, XO galéria, Bp., Várfok u. 11.
Nyitva november 13-ig, keddtől szombatig 11-18 óra közt.