Natália
-3 °C
7 °C

Gördülékeny rímekben jön a sötét végzet

2006.05.18. 09:05
A Rómeó és Júliát nyilván már csak úgy érdemes színpadra állítani, ha valamit hosszáteszünk/elveszünk, modernizáljuk, kicsavarjuk, persze csak ha nem gimnáziumi osztályok matinéigényeit kívánjuk kielégíteni. Alföldi nem pályázik ilyesféle népművelői dicsőségre, úgyhogy az első megoldást választja, modernizál, merészen nyúl az anyaghoz ésatöbbi.

A darab kapásból az előtérben kezdődik, a gyanútlanul büfézgető, a csengőre váró közönség egyszercsak a Montague-ok és a Capuletek bunyójába csöppen, a padlón veronai suhancok csépelik egymást, a lépcsőn hamutartókból sebtében átalakított kardokkal vívnak, ordítoznak, ilyesmi. A csetepaténak Escallus herceg vet véget, aki karhatalmistákkal, szirénaszóval érkezik az utca felől, és közli: "Befelé, különben mindenkit felnégyeltetek!"

Dulakodás a kifutón

A kedves invitálás hatására befáradt közönség a színpad némileg egyéni értelmezésével szembesülhet: a nézőtéren hosszában egy kifutó nyúlik el, amin legalább annyit tartózkodnak (rohangálnak, verekednek, csókolóznak) majd a színészek, mint a színpadon. Az erkélyjelenetet Alföldi a színpaddal szemközti páholyba helyezte, így Rómeó és Júlia tulajdonképpen a nézőtér egyik végéből a másikba susogja szerelmes szavait. Aztán Rómeó átmászik a nézőkön, Júlia a hálóingében lepattan a karzatról, a nézők meg egyfolytában forgathatják a fejüket. Egyébként is hol elölről, hol hátulról jön valaki, igen dinamikus az előadás, és ennyi dulakodást, birkózást, fojtogatást és késelést talán sosem láttunk egyszerre.


Kattintson a képekért!

Díszlet például szinte nincs is, kezdetben kék és sárga nejlonlepedők lógnak a színpadra, de ezek hamarosan teljesen eltűnnek, és átadják a helyüket fekete és vörös nejlonlepedőknek. (A díszlet- és jelmeztervezők a White Stripes színkoncepciójának bűvöletében a darab egyharmadától csak feketéből, fehérből és vörösből dolgoznak.) Ezen kívül egy fürdőkád, egy templomi kereszt és egy titokzatos szerepű, két és fél méter magas faló tűnik fel, illetve az ágynemű, amiben Júlia tetszhalottá mérgezi magát. A színpad ráadásul teljesen meg van nyitva hátrafelé, így hatalmas üres tér jön létre. A színészek kivétel nélkül fekete-fehér ruhában vannak, aminek köszönhetően például a bál, ahol a két fiatal szembesül a másik származásával, leginkább egy gót vámpírbulira emlékeztet.

Lélektan és szimbolika

Ami nyilvánvalóan a koncepció része: Alföldi az általában közhelyesen csak a világ legszebb szerelmes történeteként emlegetett Shakespeare-darabból nyomasztó lélektani drámát rendezett, melyben már a kezdetektől ott a közelgő tragédia balsejtelme. A két fiatal házaságkötése például az egyik legzavaróbb jelenet, az, ahogy a Miatyánkot mormogják, akár az Ómenből is ki lehetne ollózva. Érdekes, hogy itt jelenik meg először a vörös szín, a könnyen megfejthető szimbolikával. (Vessük mindezt össze a DiCaprio-film latino giccsparádéjával, csak a kontraszt kedvéért. A jelmez és a díszlet különben - talán nem is szándékosan - utal a filmre: Lőrinc barát legtöbbször egy "Jesus loves you - Do you love me?" feliratú pólót visel, és a templom neonkeresztje is a filmet idézi.)

Egy ilyen atmoszférában különösen furcsán hat Varró Dániel új fordítása, olyan sorokkal, mint "Itt jön Rómeó, magának már csak réme ő", "Benne vagy mindig egy kis patáliában, mint bárki más Itáliában", illetve "Húzd elő a kardod, mielőtt lenyisszantom a farkod". Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ilyen megoldások csak az élcelődős, kakaskodós jelenetekben vannak, Varró máshol nem viccelődik (illetve csak elvétve), a rá jellemző könnyű verselés és gördülékeny rímek persze itt is jelen vannak, ami kényelmesebben befogadhatóvá és maivá teszi a szöveget.

Terhelt figurák


Kattintson a képekért!

Közhely, hogy hasonló minimálkörnyezetben sokkal többet kell nyújtaniuk a színészeknek, különösen, hogy itt egyértelműen ez is a cél, az érzelmi vonal végletes domborítása. A figurák szinte kivétel nélkül enyhén terheltek, Júlia anyja alkoholista, Tybalt hőzöngő hülye, Mercutio nemkülönben, Páris nárcisztikus akarnok, a patikárius, akinek egyperces szerepét Galkó Balázs alakítja, pedig egyszerűen egy nyomoronc hajléktalan.

Huszár Zsolt és Pálfi Kata Rómeója és Júliája így elsőre szokatlan, ami tulajdonképpen pozitív jelző, ha belegondolunk, hogy a darab két címszereplője közül egyébként egyik sem az a sokdimenziós figura. Az érzelgősség a viszonyukban a nullához konvergál, leginkább a megkérdőjelezhetetlen végzet mozgatja az eseményeket. (Ja és meztelenkedés is van a színpadon, ezt eddig nem is mondtuk.) A kényszerpályájukon végigtipródó főszereplők mellett említsük meg a Capuletet játszó Karczag Ferencet, aki kvázimulatságos figurából egy pillanat alatt vedlik dühöngő őrültté, aki a család nőtagjait fél percen belül lerendezi tettleg, illetve a Júlia dajkáját alakító Takács Katalint, aki az alapvetően nem sokkal kecsegtető szerepből kihozza a maximumot.

Alföldi új Rómeó és Júlia-rendezése tehát szakít azzal az idejétmúlt koncepcióval, hogy a darabnak a szerelem versus gonosz világ rendszerben kellene mozognia, ehelyett a sötét végzet lengi be a kongóan üres színpadot, és mindenki teszi a dolgát, ami elvezet végül a tragédiához, de ezt majd az avatott kritikusok pontosabban kifejtik. Bemutató szombaton.