Mária
-6 °C
2 °C

Rekordáron kelt el a korszakalkotó magyar festmény

2005.09.19. 13:51
A Kalitkás nő című képpel kezdődött a modern, magyar festészet, állítja a szakértő.
Rekordáron kelt el Rippl-Rónai József Kalitkás nő I. című képe egy chicago-i árverésen. A magyar idő szerint hétfő reggel zajló licit 50 000 dollárról indult, és az ismeretlen műgyűjtő végül 520 ezer dollárért, azaz 122 millió forintért jutott a műhöz.
#alt#
Kalitkás nő I.

Az ár a magyar festészet értékeire irányíthatja a figyelmet, hiszen az eddigi amerikai Rippl-Rónai rekord ötszörösét érte el. Az Anella virággal című vásznat 105 000 dollárért adták el 1998-ban. A legdrágábban eladott magyar festmény egyébként Munkácsy Poros út I. című festménye volt, amelyet 220 millió forintért került egy műgyűjtőhöz 2003-ban, egy magyarországi aukción.

Az eltűnt festmény

A Kalitkás nő egyébként nem csak magas ára miatt érdemel figyelmet, hanem azért, mert a kép felbukkanása még a szakértők számára is meglepetés volt. Eddig ugyanis még reprodukció formájában sem volt ismert.

Kieselbach Tamás galériatulajdonos és művészettörténész, akit a chicagói aukciós ház a kért fel az előkerült mű eredetiségének megállapítására, az Indexnek elmondta, hogy a festményt Párizsban tekinthette meg, és nem fért kétség hozzá, eredetivel van dolga. A galériás a korabeli katalógusok áttanulmányozása után derítette ki, hogy a Kalitkás nő című képet két változatban készítette el a festő. A Nemzeti Galériában is látható darab mellett a témát egy feszesebb, szűkebb képkivágású, kisebb vásznon is megfestette.

A két kép együtt is szerepelt egy budapesti kiállításon. A most felbukkant változatot 1906-ban a Könyves Kálmán Szalonban rendezett aukción vásárolta meg Mayer Mór 200 koronáért. A mű 1947-ben került az Egyesült Államokba, Bánóczi Dezső gyűjteményébe.

Kieselbach szerint Kalitkás nő a magyar festészet emblematikus darabja, szerinte ugyanis ez a kép jelképezi a kort, amelyben a modern magyar festészet európai rangúvá vált.

Újabb sikerek a láthatáron?

Az aukciós ház elsőre egyébként nem ismerte fel a kép fontosságát, tudtuk meg, a katalógusban ugyanis még 30-50 ezer dolláros becsült áron szerepeltették. A kikiáltási árat azután emelték fel, hogy a szakértő felhívta a múzeumok, gyűjtők, galériák figyelmét a különleges darabra, és azok érdeklődni kezdtek a chicagói irodánál.

Kieselbach szerint a kép itthon magasabb árat ért volna el. A kiemelkedő ár azonban így is a magyar festészetre irányíthatja a nemzetközi figyelmet. A szakértő úgy véli, hamarosan újabb nagy, magyar festők, például Csontváry munkái bukkanhatnak fel a világ aukcióin, hiszen 1919-óta műalkotások tömegei kerültek ki az országból. Véleménye szerint értékes darabok rejtőzhetnek például Oroszországban. A mostanihoz hasonló aukciók pedig előcsalogathatják a rejtett kincseket.

Szakértők a Kalitkás nőről
"Képünk, akárcsak nagyobb párdarabja a szépségre, az előkelő megjelenésre és az időtlenségre utaló igen választékos művészi nyelven szól. Mindkét képen sikerült Rippl-Rónainak a tökéleteset kísértenie." - Bernáth Mária, a művész monográfusa, a Magyar Nemzeti Galéria 1998-as Rippl-Rónai kiállításának rendezője, a katalógus szerkesztője.

"A nagyméretű, múzeumi tulajdonban lévő műhöz viszonyítva két különbség szembeötlő. Először a kép merész, korát megelőző kivágata, amelyhez képest a nagy festmény kompozíciója szinte konvencionálisnak tűnik." - Csernitzky Mária, művészettörténész, Rippl-szakértő.

"A Kalitkás nő I. kompozíciója feszesebb, kivágása merészebb, mint a dekoratívabb második változaté. Az enyhe ívben hátrafeszülő derékkal álló fiatal nő alakja szinte szétfeszíti a keretet. Kicsit darabosabb, karakteresebb, mint a végső változaton, modellje jól felismerhetően Rippl-Rónai akkori élettársa, későbbi felesége Lazarine Baudrion. (_) A Kalitkás nő I. felbukkanása rendkívüli esemény mind a Rippl-kutatás, mind az egész magyar művészettörténet szempontjából." - Boros Judit, művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria munkatársa

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Fergeteges Szilveszter

Fantasztikus szilveszteri vacsorával, hajnalig tartó bulikban, ismert sztárokkal töltheti el az év utolsó éjszakáját.