Judit
-2 °C
8 °C

Szex, hazugság

2002.02.11. 14:36
A kiállításszervezők az utóbbi időben elhalmozzák Budapestet közönségbarát bemutatókkal. A január 18-án megnyílt Trans Sexual Express Budapest 2002, és a hétvégén indult Serrano kiálltás rendezői ingerküszöb-meghaladó, sokkoló látványt ígérnek.
Kent-hosztesz betiltott plakáttal
ismeretlen alkotó, 2002
A MEO-nak akadt egy hasznos partnere a reklámozásban, a megfelelő kádárista reflexekkel ellátott funkci, akinek segítségével politikai színezetet is kapott a botrány.

A közönség ingerekkel való feltöltése a MEO esetében a bejáratánál kezdődik: az épület csicsa, és Kent hosztesz-csajok fokozzák a plázahatást, testhezálló szkafanderben.

Miután az egész város értesült róla, hogy Serrano kiállítása borzalmas és undorító, sose találnátok ki: mozdulni se lehetett a tömegtől. Mintegy negyedóra alatt megtekintettük a képeket, aztán a tömeg tanácstalanul, de kielégülten nézte egymást. Itt volt Peter Greenaway, láttuk, jól nézett ki.

A Pissing Christ felkavarta az állóvizet
Maga Serrano pontosan olyan kultúrjelenség, mint Calvin Klein finoman pedofil reklámjaival, vagy a könyvpiacon Ellis: igazából a '90-es évek első felében volt hájpi.

A fotográfus a "Pissing Christ"-tel lőtte be magát az amerikai művészeti elit közepébe, egy vizeletbe állítva lefotózott feszülettel - utólag is gratulálunk -, ez volt 1987-ben. Annak idején jelentős kritikai diskurzust váltott ki a fotó, most ez akkor művészet, vagy meg kell rugdosni az alkotót, vagy mindkettő, vagy egyik sem.

Serrano azóta is ezen a jól bejáratott nyomvonalon halad, vagyis azzal foglalkozik, amivel ijesztgetheti a fehér felső-középosztályt, szex, vallás,váladék, ürülék, Ku-Klux-Klán témakörben. Egyre tanácstalanabbá és üresebbé válnak fotói, például 1997-es női bodybuilder képei annyira érdektelenek, hogy a Colors magazinba se jutnának be. Az viszont igaz, a kiállításon fény derült a régi kérdésre, le tudja-e magát szopni egy ember. Elég sok látogató nézte hitetlenkedve a művet.

Klu-Klux Klan portrék, a háttérben Vitányi Iván
Míg Serrano egy szimpla svindli artisztikus keretben, addig a TSEB 2002 már bekavar a felszín alá is. A különféle témákat és művészeti diszciplinákat kissé érthetetlenül keveri, de van néhány ütős pillanata a kiállításnak. Nagyon sok mai - idei, tavalyi- mű látható.

Az például garantált, hogy Lydia Eccles performanszának fotói után mindenki rosszul fog aludni. Eccles és társai fanatikus szaporodás- és magzatellenes tüntetéseket tartanak, ilyen plakátokkal: "Pedofil Papok az Életért", "Save the Planet, Kill Yourself!", vagy: "Fetuses Aren't People, They Aren't Even Chicken, Who Cares?". Az ő munkája már keményebb és időszerűbb, mint Serrano banális gender-sex-stb. retrospektívja.

A meztelen igazság: sikerült.
Azzal azonban elégedettek lehetünk, hogy rácsatlakoztunk a fejlett világ képzőművészeti vénájára. Hozzánk is elért a botrány, mint jelenség. Az alkotó mondjuk odapisál a galéria küszöbére, erre bemozdul a művészeti szcéna, vajon testünk újraértelmezésének, a nemi hierarchikus viszonyok megszüntetésére tett kísérletnek, netalán a művészeti kánon új ideológiai alapokra való helyezésének lehet tekinteni az eseményt? Amíg eldöntik, a közönség odajárul, és megkapják a challange-t. A kiállítóteremben alapvetően semmi sem lehet botrányos, hiszen aki odamegy, azértmegy.

Serrano képei a Reader's Digest címlapján, vagy az említett Lydia Eccles tüntetésének videója bevágva a Hétbe, esetleg Nagy Kriszta hatféle mellel a Füles címlapján, úgy már talán szó eshetne meglepetésről.