Sinkovits Imre temetésére

Prózaolvasóként és moziba járóként tőle tanultuk a dobozolás és a fegyelem örömeit, meg azt, hogyan kell jóízűen nyújtózkodni és édesanyánkért sóhajtozni megelégedettségünkben, miután felaprítottuk monomániás őrnagyainkat.

Tőle tudjuk azt is, micsoda cirkusz volt az ötvenes évek Magyarországán a foci, és hogy abban az egészben nem a csuka, hanem egyéb fejesek voltak a lényeg.

Az internetgeneráció nevében is el kell tehát búcsúzni Sinkovits Imrétől. Bánk bán, Tiborc, Mózes és a reformkor öblös hangú nagyjai - nekünk már elsüllyedt történelem. De a túlélőművész ma is él. A tizedesen ma is harsányan tudunk röhögni: ez a kacaj, úgy látszik, örökké való.

Mi is csak olyanok vagyunk, mint "a többiek" : otthagynánk az eszünket a hómezőn, ha ő nem szaladna utánunk.

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!