Vitát kavart Stephen King irodalmi díja

2003.09.16. 13:56
A horrorszerző kitüntetését ügyes sztorijaival és a nagy példányszámmal indokolták. Mások szerint a ponyvát a könyvkiadók nyomták a díjazottak közé.
A neves horrorírót, Stephen Kinget tüntette ki a Nemzetközi Könyv Alap idén az amerikai irodalom népszerűsítéséért évente odaítélt, az Amerikai Irodalom Népszerűsítéséért Díjjal.

King, aki első, Carrie című regényével 1974-ben jelent meg a rettegni vágyó olvasók látómezejében, John Updike, Philip Roth, Saul Bellow, Toni Morrison után vehette át a kitüntetést.

Stephen King A zsűri egyik tagja elmondta, Kinget balesetmentes történetvezetési gyakorlata, fiatalabb írótársainak népszerűsítése, és könyvtárak támogatása miatt választották a díjra. Sokat nyomott a latban munkáinak nagy száma is, amelyek emberek tömegeit tették olvasóvá.

Bár az elismerés az írói munkásságnak szól, figyelembe vették azt is, hogy az 55 éves szerző könyveiből világszerte 300 millió példányt adtak el. Továbbá, hogy, legnépszerűbb munkáiból, a már említett Carrie-ből, az 1977-es Ragyogásból, az 1983-ban megjelent Állattemetőből, vagy az 1987-es Tortúrából sikeres filmek is készültek. Összesen hetvenre tehető a munkáiból forgatott tévé- és mozifilmek száma.

A horrorszerzőben érző szív lakozik

A díjat, amellyel egy 10 ezer dolláros csekk is jár, november 19-én adják át a Nemzeti Könyv Díj gáláján. King az elismerést pályája "legizgalmasabb eseményének" nevezte első regényének 1973-as megjelentetése óta.

"A pénzt fel fogom ajánlani a Nemzeti Könyv Alapnak, hogy valamelyik ifjúsági művelődési programját vagy kutatását finanszírozza belőle. A díjat viszont életem végéig megőrzöm" - mondta a rettegés és vér témájában kiemelkedőt alkotott író.

Ponyva

King kitüntetése egyébként nem talált kedvező visszhangra irodalmi körökben. "King tulajdonképpen a filléres ponyvairodalom képviselője" - sommázta véleményét Harold Bloom, a Yale professzora.

"Aki azt gondolja, irodalmi vagy esztétikai értékek, esetleg az intelligencia csillogása fedezhető fel ezekben a munkákban, egyszerűen saját idiotizmusáról tesz tanúbizonyságot" - vélte Bloom mélyen fehér szakállába túrva.

A professzor nem említette, hogy miként vélekedik Ray Bradboury-ről, akit a sci-fi egyik jeles alakjaként tüntettek ki 2000-ben. Az viszont biztos, hogy szerkesztőségünk egyik Stephen King-rajongója a mester munkái közé sorolta véletlenül Robin Cook könyveit, továbbá hogy a New York Times szerint a zsűri évek óta az amerikai könyvkiadók nyomására dönt a díjról.