Mária
-7 °C
3 °C

A lenini Úton

2003.10.30. 14:25
A megvadult lengyel Jack Kerouac leiskolázza a beatnemzedéket, de a végén sajnos gondolkodni kezd. Jobb-e a bakelit a CD-nél, az almabor az extasynál?
Egy korszak végének legbiztosabb jele, ha szórakoztató lesz régi árakról és kipusztult együttesekről beszélni. Ilyenformán a nyolcvanas évek lengyel alternatív kultúrájából eszméletére ébredő Andrzej Stasiuk egyzlotys villamosjegyekre, megkésett Jim Morrison-rajongásra és féktelen kocsmázásra épülő könyve kétségtelenül jelzi, hogy azoknak az időknek végük. Az önéletrajzi munka egyúttal kellemes olvasmány is.

Előtte
Előtte
Segíti persze a befogadást, hogy Stasiuk leghosszabb mondatába sem zsúfolt bele öt szónál többet. A tömör megállapítások, mint például "Azért ittunk, hogy másnaposak legyünk. Ilyennek képzeltük a feketék életét", olyan következetességgel sorakoznak egymás után, ahogy a chipsek a zacskóban. Fogyasztásuk is nagyjából annyi energiát igényel.

Leszedált szabadság

Az egyszerűség azonban a Hogyan lettem író tényszerű címet viselő munkának erénye. Spontán zuhanunk át házibulikból országos autóstoppolásba, majd kapunk rövid kortörténeti flasheket egy bepállott világ menő zenéiről (Pink Floyd, Police), drogjairól (sör, bor, fű) vagy olvasmányairól (Zorbász, a görög, Bakunyin). Hogy aztán váratlanul rugóskésével, katonaszökevény-életével, esetleg az almaborral ismertessen meg a csapongó szerző.

A szertelen stílus is meglepően jót tesz a könyvnek. Pontosan kirajzolja ugyanis a nyolcvanas évek kelet-európai hangulatát, a "minden mindegy" súlytalanságát. Ami egy bizonyos szemszögből és megfelelő alkoholszint felett szabadságnak látszott.

A lengyel Jack Kerouac

Stasiuk és baráti köre úgy mozgott e sajátos szabadság közepette, mint egy csapat megvadult, lengyel Jack Kerouac. A Hogyan lettem íróvá - amely egyébként nemcsak hangvételét, de címadó témáját tekintve is párhuzamba állítható a beatnemzedék bibliájaként reklámozott munkával - felülmúlja amerikai előképét. Egyszerűen azért, mert Stasiuk csak az eseményekre koncentrál, nem érzi szükségét annak, hogy története réseit a pátosz lila gyurmájával tömködje be. Külön öröm, hogy kihagyja az ezredfordulós visszatekintések kötelező gyakorlatát, a jófejkedő cinizmust is.

Utána
Utána
Mégsem mondható, hogy a szerző bízik a sztori erejében. Akkori életmódjából következtethetően egyszerű feledékenységről lehet szó. A jelenhez közeledve, a könyv vége felé Stasiuk ugyanis felriadt révületéből, és ráeszmélve, hogy ő tulajdonképpen irodalmat művel, radikálisan nosztalgikus fordulatot hajtott végre. A könyvből váratlanul kiderül, hogy a nyolcvanas évek Kelet-Európája "hihetetlenül jó rendszer volt ... a művészeknek és az ifjúságnak", többek közt például azért, mert az emberek bakelit lemezekkel, és nem elidegenítő CD-vel a kézben járkáltak az utcán.


Úgy tűnik, Andrzej Satsiuknak nem tesz jót a gondolkodás. Nem ő az egyetlen.

Andrzej Stasiuk - Hogyan lettem író (kísérlet szellemi önéletírásra)
Magus - 2003, 1490 Ft