Mocskos idő, sose lesz vége

A szamizdat A szamizdat szó az oroszból származik, és saját kiadást jelent. Nyikolaj Glazkov már a negyvenes években feltünteti verses füzetein a szamszebjaizdat, azaz önmagát kiadó kifejezést. A szamizdat lényege, hogy költők úgy írtak verseket, művészek úgy állították ki műveiket és állampolgárok úgy küzdöttek jogaikért, hogy előtte nem kérték ki a cenzúrahatóság engedélyét.

A szamizdatkiállítás anyagából normális esetben hiányolnánk az interaktivitást, számítógép-terminálokat, lehetőleg az alternatív kultúra legteljesebb internetes gyűjteményére, az artpool.hu-ra kötve, még néhány képernyőt és mozgó-forgó izéket, hogy ne csak a téma iránt már eleve érdeklődők merülhessenek el a szellemi illegalitás felhalmozott dokumentumai közt.

A történelem azonban úgy hozta, hogy bár az 1956 és 1989 közt született tárgyak, dokumentumok és módszerek jó része már elavult, az általuk képviselt forradalmiság és lázadás továbbra is érvényes mondanivalóval bír. A politikai és szellemi retardáltság, a cenzúrát követelő tömegek, az öncenzúrába menekülő médiumok és az elfojtás ellen küzdő szabad szájúak közéletünk kereteit alkotják, így a kiállítás interaktivitása némileg még az ideális szint felett is van.

CPG és a szólásszabadság

Az A. E. Bizottság koncertplakátja

A Prága és Brüsszel után Budapestre érkezett kiállítás azonban mégsem az aktuálpolitikai áthallások, hanem átfogó jellege miatt érdemel figyelmet. A kurátorok nemcsak a politikai tárgyú anyagokat sorolták a szamizdat alá, hanem azokat a kulturális és szellemi termékeket is, amelyek a hivatalos, pártállami direktívák ellenében, vagy azoktól függetlenül születtek.

A nyolcvanas évekbeli Beatrice-plakát, a CPG-együttes tagjainak letartóztatása kapcsán a szólásszabadságról értekező kiadvány, az ellenzéki lakáskultúra csírájának tekinthető Nagy Imrés, orosz tankos, mártírkivégzős falinaptár, a tiltott képzőművészek alkotásai egy meglepően gazdag, párhuzamos világegyetemet rajzolnak ki.

Olyan kultúrát, amely nemcsak jegyzékeket és röpiratokat hozott létre, hanem megjelent benne az emberi önkifejezés teljes spektruma. A második nyilvánosság nemcsak politikai síkon, de a zenében, a képzőművészetben, sőt, a tudományban is megnyilvánult.

Csomópontok

"Megdöbbentem a szamizdatkultúra rendkívüli gazdagságán" - emelte ki a rendszerváltó ellenzék tagja, a Beszélő alapító szerkesztője, Kőszeg Ferenc is. A kiállítás egyik életnagyságú fotójának főszereplője, aki Demszky Gábor 1982-es felvételén három ügynök elől menekül lobogó ingben, aktatáskával, a kiállítás erényei közé sorolta a szamizdat fogalmának tág értelmezését.

Az egykori SZDSZ-es képviselő szerint nem csak a politikai szamizdat tartozott az alternatív mozgalmak közé. A zene és a képzőművészet meg is előzte a politikai állásfoglalásokat. Kőszeg kiemelte a totalitárius államok ellenében szerveződő kultúra nemzetköziségét is. A kiállítás nyilvánvalóvá teszi, hogy a keleti blokk különböző országaiban születő alkotások egymással "párbeszédben álltak, határokon átívelő, élénk vitát folytattak".

Kőszeg, aki jelenleg az emberi jogi ügyekkel foglalkozó Helsinki Bizottság elnöke, hiányosságként említette viszont, hogy a gazdag anyag ellenére is észrevétlenek maradnak a nemzetközi párbeszéd emlékezetes "csomópontjai". Ilyen volt az 1984-es év, amikor a vasfüggönytől keletre élők egyszerre ébredtek rá az orwelli jóslatok aktualitására, és fordították le különböző nyelvekre a sztálini diktatúra ellen íródott regényt.

Kőszeg hiányolta még az 56-os forradalom harmincéves évfordulójára kiadott nyilatkozatot, az első olyan dokumentumok egyikét, amelyet együtt szignáltak német, cseh, lengyel és magyar ellenzékiek.

Jegesmedvék és a szamizdat

A politikus mindazonáltal felhívta a figyelmet arra, hogy hiába értékes a kiállítás, a visszaemlékezés önmagában nem elég, ha nem jár együtt a rendszerváltásnak és előzményeinek feldolgozásával. Kőszeg szerint "nem halogatható tovább a korszak szisztematikus, történettudományi értékelése".

Rajk László könyvborítója

A kilencvenes évek elején zajlottak ugyan fontos kutatások, Kőszeg példaként említette Csizmadia Ervin munkáit, de a közben eltelt időben rengeteg olyan adat került elő a levéltárakból, amelyek a korszak feldolgozatlanságára hívják fel a figyelmet.

Felvetésünkre, hogy a túlságosan közeli múlt miatt késlekedhet a történészi munka, hiszen a vizsgálandó események a napi politika részét képezik, Kőszeg elmondta, éppen a tisztázatlan helyzet okozza, hogy az akkori eseményeknek máig tartó, aktuálpolitikai hatásuk van.

Bár a homályos pontok feltárásával egyetértettünk, azt végül mégsem mertük megkérdezni a rendszerváltás jeles alakjától, mire véli a kiállítás medencét formázó tárlóit, amelyeket - talán egyedül a KGB által feltárható okokból - az állatkerti jegesmedvék ketrecéből ismerős műjégtömbök tartanak.

A Szamizdat kiállítás A kiállítás anyagát a Brémai Egyetem Kelet-Európa Kutatóintézete 150 ezres szamizdatgyűjteményéből válogatták. A kiállítás az 1956 és 1989 közti évek Közép- és Kelet-Európájának egyedülálló kulturális jelenségét, a kommunista diktatúrák szellemi illegalitásában létrejött alternatív kultúra világát mutatja be: gépelt vagy nyomtatott könyveket, plakátokat, röplapokat, fotókat, képzőművészeti albumokat, festményeket és szobrokat. A brémai kollekció mintegy négyszáz kiállítási tárgya Magyarország, Lengyelország, a volt Csehszlovákia, az NDK és a Szovjetunió politikai, kulturális, irodalmi, képzőművészeti ellenállását ismerteti. A kiállítás megtekinthető: Millenáris, D csarnok, február 3-tól május 2-ig. Tudományos irányítás: Prof. Dr. Wolfgang Eichwede (Bréma) Programmenedzser Heidrun Hamersky, M.A. (Bréma), Rajk Judit (Budapest), Barda Beáta, Somlyódy Nóra (Budapest) Kurátorok: Dr. Ivo Bock (Bréma), Prof. Dr. Wolfgang Schlott (Bréma) Sasvári Edit (Budapest), Mink András (Budapest), Szőnyei Tamás (Budapest) Kiállítás látványterve: Rajk László (Budapest)