Felállították Einstein biciklis bronzszobrát

2008. október 16., csütörtök 15:50

A Szegedi Akadémiai Bizottság székházának udvarán állították fel csütörtökön az Albert Einsteint kerékpározás közben ábrázoló bronzszobrot, Bánvölgyi László alkotását.

Az A. Eisnstein California 1933 címet viselő bronzszobor elkészítését széleskörű társadalmi összefogás tette lehetővé, támogatta az Akadémiai Bizottság mellett az egyetem, a kulturális tárca, több helyi cég és magánszemély is. De az épület udvarán járók másfél évtizede már rendszeresen találkozhattak a szoborral, amit a művész 1988-ban készített el poliészter műgyantából, amint végzett a képzőművészeti főiskolán.

"Főiskolásként legalább annyira érdekelt a csillagászat, mint a szobrászat. Sok csillagászati témájú könyvet olvastam, s nagyon megragadott Albert Einstein alakja, aki annak ellenére, hogy a XX. század egyik legnagyobb elméje volt, megmaradt egyszerű, puritán embernek" - mondta a művész.

A mű az öreg kerékpárral már bronzból van

A szobor elkészítéséhez egy 1933-as fekete-fehér, Kaliforniában készült fénykép adta az ötletet, amin Einstein mosolyogva kerékpározott. Az alkotáshoz a fiatal művész megszerezte nagyapja tizenöt éves kerékpárját. A tudóst a szörfdeszkák készítéshez is használt poliészter műgyantából készítette el. A mű az öreg kerékpárral együtt bronzszínű festést kapott. Az alkotás néhány évig a család kertjében állt, majd a kilencvenes évek elején a Szegedi Akadémiai Bizottság székházának udvarára került.

A szobrot minden ősszel raktárba kellett helyezni, nehogy a fagyok kárt tegyenek benne, a festést pedig három-négyévente ki kellett javítani.

Comment:com

Landol a Pan Am a Fem3-on
Vadonatúj amerikai sorozattal erősíti kínálatát a FEM3, február 19-én debütál a Pan Am.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Síeljen Olaszországban!
Töltse téli pihenését Olaszországban! Irány a sípálya, 12.812 Ft/fő/éjtől