Ambrus
-7 °C
3 °C

'Nem szeretnék ebből morális kérdést csinálni...'

2001.04.23. 16:16
Az elmúlt hét kulturális szenzációja: hosszas és eredménytelen erőfeszítések után sikerült a kulturális kormányzatnak kimagasló képességű rendezőt találnia az új Nemzeti Színház jövő március 15.-re tervezett ünnepélyes megnyitójához, amelynek időzítését sokan a kormány választási kampányával hozzák összefüggésbe. Miután olyan jelentékeny rendezők, mint Ascher Tamás és Zsámbéki Gábor nemet mondtak Schwajda György kormánybiztos felkérésére, Várhegyi Attila politikai államtitkárnak sikerült megállapodnia Szikora Jánossal, aki már ki is választotta a darabot, Madách Az ember tragédiája c. művét. A hétvégén arra voltunk kiváncsiak, mi motiválta a rendező e sokakat meglepő döntését.
Ebben az ügyben pillanatnyilag hírétéke annak a ténynek van, hogy egy olyan kaliberű rendező, amilyen Te vagy, végülis kötélnek állt.. Lehetséges-e a művészi kihívást, amelyet a Te pályádon a Tragédia első - ráadásul egy vadonatúj színpadra való megrendezése jelent, függetleníteni a megbízás körülményeitől, a Nemzeti Szinház körül dúló politikai harcok kontextusától?

A színház a politikától semmiféleképpen sem függetleníthető: de vannak helyzetek, amelyekben függetlenítenünk kell, különben a politika megbénítja az alkotókészséget. Ebben a szituációban én nem politikusként, politikailag elkötelezett kultúrfunkcionáriusként vagy ilyen funkcióval megkínált szakemberként, hanem független színházi alkotóművészként veszek részt.

Függetlenül attól, hogy magad miként deklarálod a saját szerepedet, módod van-e arra, hogy kontrolláld a színjátékot?

Ez a magyarázat persze az én motívumaimról és ambícióimról szól, kifelé a helyzetet nem oldja meg és nem is magyarázza: engem nem véd meg attól, hogy akár a személyem, akár a tevékenységem politikailag kihasználható legyen. De aki azt képzeli, hogy ez a produkció bármilyen értelemben a direkt politizálás eszköze, szimpla kampányfogás lesz, az egyrészt nem ismeri Az ember tragédiáját, másrészt nem ismer engem. A darabot sem a kultúrpolitika jelölte ki, hanem én választottam. Sem a darab, sem a személyem nem alkalmas arra, hogy politikai demonstráció eszközévé tegyék.

Sokan úgy vélik: a mai kultúrpolitika az első pillanattól fogva jól tudta, hogy nem szólhat bele abba, hogy Te művészileg miként rendezed meg az előadást - és erre nincs is szüksége. Fontosabb a művészi üzenetnél, hogy találtak olyan elsőrangú rendezőt, aki megtöri a szakmai ellenállást és az előzmények ellenére hajlandó e történetbe belépni.

Én egyáltalán nem vagyok hajlandó ebbe a történetbe belelépni. Új történetet szeretnék kezdeni - azzal a naivitással, ahogy ez lehetséges. Önmagában az első előadás eszmei-esztétikai felütése persze ezt nem oldhatja meg, az a további előadások sorozatán, a színház majdani művészeti vezetésén múlik. Ha két év után igazolódik majd, hogy a színház nem lett protokolláris intézmény, egy politikai akarat szócsöve, hanem kulturális közkics lesz akkor büszkén azt fogom mondani, hogy megérte. Ha nem így lesz, szomorúan fogom beismerni a kudarcomat: nem fogok szégyenkezni, de nem leszek annyira hiú sem, hogy ne valljam be: tévedtem.

De miért vallanál kudarcot? Abban mindenki biztos lehet, hogy pompás Tragédiát fogsz rendezni. A politikai megrendelő számára a nyitóelőadás függetlensége és művészi sikere nyilván annál is fontosabb, hisz feledtetnie illetve igazolnia kell azt az akarnokságot, amely a színházépítés körüli folyamatos botrányokat kiváltotta...

Nem, ezt soha senki nem fogja elfelejteni. Kiváncsian várom, hogy mikor fognak először megjelenni azok a kordokumetumok, amelyekből ez a történet majd kiolvasható lesz. Ebben minden eddigi kormánynak megvan a felelőssége. Nem az én tisztem, hogy a különböző kormányzatok lépéseit minősítsem, de színházi emberként úgy látom, hogy itt az ideje, hogy ez a történet befejeződjön. Mindenesetre az az előadás, amit én rendezek, errre a sebre nem lesz gyógytapasz.

De a színház épülete nem egy vagy két kormányzati ciklusra épült: akkor is állni fog, amikor majdan Magyarország politikai kultúrája sokkal kifinomultabb, polgáribb, európaibb lesz, mint amilyen ma. Onnan visszagondolva valószínűleg érthetetlenek lesznek azok az indulatok, amelyek most a Nemzeti Színház körül kavarognak.

Másrészt attól, hogy felépítették az épületet, még nem jött létre a színház. Színházzá attól az alkotó tevékenységtől, emberi-művészi minőségtől lesz, amely majd beköltözik a falak közé. Ennek az épületnek a történetében - azóta, hogy Gobbi Hilda a sportcsarnokban elkezdte a nemzeti közadakozás szervezését, addig, hogy 2002 március 15.-én a megnyitóval befejeződik, egyre kisebb szerepet kaptak a művészek: a történetet utóbb már csak politikusok írták és játszották. De ennek 2002. március 15.-ével vége: akkor új történet kezdődik, amit már a művészek írnak - olyanok, akik korszerű művészetet csinálnak, akiktől nem áll távol a politikával való értelmes párbeszéd - de akik nem tekintik a színházat a politika cselédjének. Én új korszakot szeretnék nyitni.

Nem gondolod, hogy ez a te mostani helyzeted színpadra való drámai gyúanyagot rejt? Mint rendező, hogy éled meg, hogy a hatalom kísértésbe hozott és Te engedtél neki?

A kurázsit ebben a helyzetben nem az jelenti, hogy visszautasítom a felkérést: hanem az, hogy vállalom - és tűröm, hogy mindenki nekem esik, hogy lefeküdtem a hatalomnak, kampánybérenc vagyok_ és közben hiszek a magam igazában, hogy jót választottam, hogy helyesen cselekedtem. Az a húsz év, amit eltöltöttem a színházi életben, hol politikai, hol emberi kísértesek sorozatát hozta - és mindig ezek vittek előbbre. Életem jelentős fordulatainál azonban inkább biológiai műszerként, mint feladványmegoldó gépezetként működtem. Vannak kollégáim, akik minden döntésük előtt komplett sakkjátszmákat játszanak le - én inkább a zsigereimre hallgatok. Tudom, hogy ez a mostani is egy óriási parti, de én mégsem tudom puszta sakkjátszmaként lejátszani.

Visszatérve a kérdésedre: nem élem meg drámaként, mert akkor nem tudnék a feladatra koncentrálni. Olyan produkciót szeretnék létrehozni, amit látva azt lehet majd mondani: hát igen, ezért érdemes volt. A kísértés persze fennáll, hogy valahogy kisiklik az egész, de az ilyenbe pozitiv hit nélkül nem lehet belemenni. Ez pedig abban áll, hogy a világ politikai berendezkedése nem a barbarizmus, hanem a kulturált önszabályozás felé halad. Hosszú távon hiszek abban, hogy Magyarország politikai és közéleti kultúrája is megszabadul a barbár, monolitikus irányoktól és folyamatosan egy kulturált társadalmi párbeszéddé alakul át.

Mennyire maradtál a döntéssel magadra a színházi szakmában?

Gyakorló színházi emberek, színészek, rendezők szinte kivétel nélkül azt mondják: jó, hogy elvállaltam. Viszont elmélettel foglalkozó embereknek - dramaturgoknak, kritikusoknak - kivétel nélkül fenntartásaik voltak. Nyílvánvaló ellenségességgel igazában nem szembesültem. A magyar színházi szakmának egyébként nincs sok erkölcsi alapja ahhoz, hogy engem a hatalomnak való lefekvéssel vádoljon. A "szakma" olyan hihetetlen könnyen tolerálta a moszkvai pártkongresszusokat celebráló sztárrendezők működését, olyan nagyvonalúan felejtette el a színházigazgatói posztok elnyeréséhez korábban elengedhetetlen párttagkönyvek íróasztalba süllyesztését, hogy nekem nemigen tud erkölcsi alapon szemrehányást tenni.

De megoldja-e a Te morális dilemmádat az, hogy a szakma morálisan ott tart, ahol tart?

Én igazából nem szeretnék ebből morális dilemmát csinálni. Pontosabban, a produkciónak kell igazolnia, hogy helyesen döntöttem.

Miért a Tragédiát válaszottad?

Madách a 19. század végén lérehozott egy olyan darabot, amely - anélkül, hogy goethe-i Faust epigonjává vált volna - egy nagy európai toposzról, a kételkedő emberről vesz mintát: az európai ember egyik alapvonásáról van szó, amelyet sem a politikai, sem a magánember nem kerülhet meg. Egy olyan politikai kultúrában, ahol lehet és szabad kételkedni, ott az emberek jól érzik magukat. Ahol nem lehet, vagy csak álságosan és korlátok között lehet, onnan az ember menekül. Kulturált embernek azt tartjuk, aki ápolja magában és gyakorolja is a kételkedés képességét.

Miért nem publikus, hogy kivel készülsz a feladatra?

Nincs mögötte semmi titok: már mindenkivel megállapodtam, de még nem írták alá a szerződést. Hétfőn vagy kedden aláírják, szerdán tartunk egy sajtótájékoztatót és ott bemutatom a produkció összes résztvevőjét. Októbertől kezdődnek az olvasó- és elemző próbák, december elején műszakilag átadják az épületet, január 2-tól pedig már a színpadon próbálunk. Jártam a már szerkezetkész színpadtérben is, idáig rendben van: de még sok minden történhet.